Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek jogos volt, hogy...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jogos volt, hogy kiakadtam? Kicsit bonyolult sztori egy csajról, aki elkezdett furamód viselkedni?

Figyelt kérdés

Rendben. Adott egy lány, aki azt mondta így szeret, úgy szeret, jó lenne majd találkozni végre kettesben (általában csak suliban tudtunk), és aztán elindult a lejtmenet. Ez körülbelül két hete kezdődött.


Először is, totál random arcokkal találkozgatott, akiket az év közben ismert meg netről. Ilyen nyakbaülős, folyóban pancsolós képeket csinált, fogdosták a combját eléggé durván.


Nem reagált, hogy kik ezek, és velük miért találkozik - velem miért nem, itt az egész nyár, ráérnénk.


Utána volt születésnapom, mondta, hogy ígéri, majd meglep valamivel. Még csak meg sem mozzant aznap. Mikor meséltem a partiról a haverokkal, akkor sem nyögött ki semmit, hogy bocsi, ígértem valamit, de nem jött össze.


Majd másnap megint ismeretlen arcokkal találkozgatott, szintén ez a fürdőzős cucc, olyanokkal akiket egy-két napja ismert valami random instás sfs marhaságról.


Utána kirakott instára bikinis képeket, de nem ám ilyen normális bikini, eléggé kivágott, sokat mutató (abszolút nem vall rá, mióta ismerem), és őszintén szólva még mintha egy enyhe bimbóvillantás is lenne az egyik képen.


Mondom, nem sok ez egy kicsit? Nincs reakció. Ráadásul rákapott erre a mocskos műkörmökre, műszempilla, elég bizarr, alapból egy kicsit fiúsabb lány volt, és bár néha-néha volt hasvillantás, és hasonlók, azért ez nem.


Aztán megint beszélgetés, látom, hogy megint ismeretlen arcokkal találkozott, de most buli keretében, elég félreérthető helyzetben. Olyan 20-30 évesek is lehettek közöttük.


Kérdeztem, hogy ezek kik? Nincs reakció.


Volt egy kisebb, normális beszélgetés.


Aztán jött a feketeleves, csak úgy, a semmiből, le lettem tiltva egy hajnali órában, épp fent voltam, a második privát profilomról írtam neki, hogy mégis mi ez - arról is letiltott.


Na utána jött a harmadik profilom (röviden: ez egy tematikus profil), na és itt kiakadtam, hogy mi az, hogy random arcokkal találkozik, velem nem, ígéreteket tesz, majd nem tartja be, miért viselkedik úgy, mint egy ribi, mondja meg kerek perec ha azt akarja tűnjek a picsába, de ne ilyen gyáva, gerinctelen, hátabszúrós módon tegye, ha azt akarja, hogy arról szóljon a nyara, hogy dugni akar fűvel-fával, mondja meg, és én lelépek.


Valamit írt, de nem küldte el, aztán erről is letiltott.


Ő 15, én 18.


Nem tudom, jól tettem, amit tettem?


2023. júl. 5. 09:18
 1/8 anonim ***** válasza:
92%
Jól tetted. Kérdés, hol vannak a lány szülei, ha már 15 évesen rib.nckodik
2023. júl. 5. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 hungarikum_202 ***** válasza:
91%
Ezért nem kell óvodásokkal kezdeni. Keress korodbeli normális csajt, akivel szeretni fogjátok egymást. Ezt a r!bancot meg hagyd a picsába.
2023. júl. 5. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
90%
Hagyd a fenébe, ez nem normális
2023. júl. 5. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
74%
Konkrétan úgy szivatott, ahogy akart. Valószínűleg azon röhögött, ahogy loholsz utána, utána meg szépen eltávolított magától.
2023. júl. 5. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
36%

Még mit kell tennie, hogy megértsd végre?

Fogyatékos vagy?

2023. júl. 5. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
75%

Figyelj rajott arra hogy tetszik a fiuknak es ez tetszik neki. Ajanlani tudom csak hogy ne egy 15 evessel probalj randizni.


En mikor osszejottem exemmel 14 volt tobb mint 2 evig voltunk egyutt es egy randon megismert nyomorek miatt akit instan ismert meg koppintott engem. Mindig azt mondta hogy csak barat csak barat aztan a vegen mar neki mondott el mindent nekem meg kb azt se hogy milyen volt a napja. A legkisebb dologbol is vitat generalt csak hogy legyen indokja (pl o hajnal 5kor kellt suli idoben es hajnal 6kor es ha csak 2 percel kesobb kelltem fel mar akkor biztos a ku.rvaimmal voltam meg ilyenek).


Sajnallak teged tudom mennyire rosszul esik most nekem is meg a mai napig faj amit velem muvelt az exem pedig mar 4 honapja szet mentunk. De hidd el majd jon helyette egy sokkal jobb lany aki nem lesz ekkora ringyo :)

2023. júl. 5. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

6. "es ha csak 2 percel kesobb kelltem fel mar akkor biztos a ku.rvaimmal voltam meg ilyenek"


Hogy ez mennyire ismerős.

2023. júl. 5. 21:04
 8/8 anonim ***** válasza:
75%
Átérzem a fájdalmad 😅 nekem az fájt a legjobban amúgy az egészben hogy mikor csinált magának instát nekem nem adta meg mondván hogy ott csak szűk családi kör van neki. Tőlem elvárta hogy a messengerem adjam meg neki jelszóstól de én még bekövethetni se követhettem be instán. 1x részegen "poén"ból bedobtam neki hogy válasszon én vagy ő. És őt választotta. Másnap jött hogy ő nem gondolta komolyan meg ő nem tud kit választani közülünk ő mindig ott van mellette én meg nem (mert eltaszított magától pedig mindig mellette voltam). Szóval jah átérzem a helyzeted teljes mértékben. Fel a fejjel majd jobb lesz az ilyenekkel sajnos nem lehet mitcsinálni.. #6-os voltam.
2023. júl. 5. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!