Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Az egyik számítástechnikában...

Az egyik számítástechnikában dolgozó rokonom szerint az én bérigény elképzeléseim gépészmérnökként irreálisak. Vélemény?

Figyelt kérdés

Családi ebédnél szóba jött, hogy mik a tervek egyetem után, mennyit/hogy szeretnék keresni. Amit rólam tudni kell, hogy most vagyok MSc-s gépész hallgató a BME-n, eddig két évet dolgoztam, igaz csak félállásban, de most épp pont felmondtam, hogy a tanulmányaim befejezésére fókuszálhassak.


Lényeg, hogy azt mondtam a rokonnak, hogy a tanulmányaim befejezétvel ha főállásban elhelyezkedtem, akkor nettó 7OO-8OO ezerrel lennék igazán boldog, amelyre szinte kategorikusan kiröhögött, hogy frissdiplomás pályakezdőként ez esélytelen, amire felhoztam hogy hát mégis csak mesterem lesz, nem alapszak, plusz nem is vagyok pályakezdő. Erre ő úgy vélte, hogy a mesterképzés szerinte jelentős fizetésbeli különbséget nem fog okozni, valamint hogy két évnyi jogviszony félállásban még továbbra is pályakezdő kategória. Bevallom az utolsó része idegesített fel a legjobban, mert arra a helyre tényleg a tapasztalatért mentem el mintsem inkább a pénzért, így bántott hogy ennyire értéktelennek gondolta. Vélemény?



2023. nov. 23. 06:53
1 2 3 4 5
 31/50 anonim ***** válasza:
100%

Semmi értelme az MSc-nek, a jogosultságokat (pl. fmv) ugyanúgy megkapod gépészként bsc-vel is. Fizetést meg senki ad többet, mert msc-d van.

Kezdőként nettó 300-350-et fognak kínálni, ha nem leszel középvezető szinten akkor sosem fogod átlépni a nettó 600-at, "senionként" sem.

2023. nov. 23. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/50 anonim ***** válasza:
100%
Nem akarlak lelombozni, de a legtöbb mérnök szak már egyáltalán nem számít nagy számnak fizu szempontjából. Úgy 15-20 éve még rommá voltak fizetve, mindenki mérnök akart lenni, aki kicsit is konyított hozzá. De valahogy ezen a területen nem emelkedtek olyan mértékben a fizetések, mint ahogy a pénz értéktelenedett, gondolom pont azért, mert sokan mentek mérnöknek, megszűnt a hiány. 15 éve egy jobb mérnök keresett 4-500-at és az bazi soknak számított, manapság keresnek az átlagosak nagyságrendileg ugyanennyit, és nem igazán számít soknak. A nettó 800, amit te kezdőnek gondolsz, valójában már inkább a plafonhoz közelít gépész területen.
2023. nov. 23. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/50 anonim ***** válasza:
91%
Egyébként az exem ugyanígy esett pofára sajnos a mérnök képzéssel. Mindig lekezelt a kommunikáció-média büfészakom miatt (igen, tudom, hogy tényleg büfészak), rengetegszer megjegyezte, hogy tök fölösleges ez a diploma, semmire nem fogok vele menni. Most marketingesként több a nettóm, mint az exemnek gépészmérnökként.
2023. nov. 23. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/50 anonim ***** válasza:
90%
Ismerősöm el sem tudott vele helyezkedni, mert nem beszél tárgyalási szinten angolul. Te igen?
2023. nov. 23. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/50 anonim válasza:
85%
Tyűha fiatalember/kedves hölgy nem tudom, hogy személyedben kit tisztelhetek, de nagyon irreális az, hogy te netto 700-800ehuf-at keres meg, legyen az akármilyen diploma. Nézzük... te 800ehuf-ot szeretnél kézhez kapni nettóba azaz ennyit szeretnél látni a számládon. Szerinted ez mennyi bruttó fizetés? Megmondom: Egymillió kettőszáz ezer. Ha két éves tapasztalattal odamégy egy munkáltatóhoz, úgy hogy bocsi nekem 800ehuf kell, mert van 2 év részmunkaidőben eltöltött tapasztalatom, meg mester diplomám, akkor ki fognak röhögni. Főleg úgy, hogy nem csak te vagy hasonló kvalitásokkal. Más is rendelkezhet 2 év tapasztalattal és MSC diplomával. Rengeteg a pályázó, a munkáltatók azt fogják felvenni sok esetben, akinek szinte be se kell tanítani semmit, és már tud kezelni rendszereket, és feladatokat önállóan is megoldani. 17 év munkatapasztalattal MSC diplomával a kezemben, vezetői pozícióban versenyszférában dolgozva se kaptam meg bruttó 1,2millát, azaz a nettó 800ehuf-ot.
2023. nov. 23. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/50 anonim ***** válasza:
100%

800 nettó fél év tapasztalattal? Magyarországon biztos hogy nem, mégha 25 alatt vagy akkor sem.


Junior programozó indul kb 750 bruttótól és ott is 800 nettó már medior szint kb 3 év tapasztalattal, 25 év alatt valamivel kevesebbel.


Gépészmérnökök nem visznek haza IT béreket MSc vel sem. 600 ezer bruttónál nem nagyon adnak többet a te tapasztalatodra.

2023. nov. 23. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/50 anonim ***** válasza:
100%
450-500 nettonak orulhetsz. It vonalon talan lehetne több is, gepeszkent nem hiszem. Míg mondjuk egy agrar vagy építészmérnök ennek is orulne. Ez van, változó iparágak
2023. nov. 24. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/50 anonim ***** válasza:
90%
Ugy tunik az ismerosod tisztaban van a piaccal mig te nagyon nem
2023. nov. 25. 06:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/50 anonim ***** válasza:
90%
Igaza van
2023. nov. 25. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/50 anonim ***** válasza:
83%
Pályakezdőként ilyenek a fiatalok. Azt hiszik elvégeztek egy egyetemet, és máris jár nekik a milliós fizetés. Sajnos ez nem így van. Majd pár sikertelen állásinterjú után te is rádöbbensz.
2023. nov. 25. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!