Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Hogyan kezeljük jól a párom...

Hogyan kezeljük jól a párom vallásos szüleit?

Figyelt kérdés
Párommal Pesten lakunk közös albérletben, 3 éve vagyunk párkapcsolatban, a szülei 170km-re laknak, ritkán találkozunk. Párom szülei múlt hét folyamán jelezték, hogy a 09.04-i és 09.11-i hétvégén nálunk szeretnének aludni, mert részt vesznek az Eucharisztikus programsorozaton. Természetesen szeretettel vártuk őket, sőt, minden programunkat lemondtuk hétvégére, hogy őket kísérgethessük Pesten „nehogy elvesszenek”. Szombat reggel meg is érkeztek. Párom anyukája a lakásunkat bejárva megállapította, hogy a párommal mi nemhogy közös szobában, hanem közös ágyban alszunk és kijelentette, hogy: „Nem volna jó a vallási programokon olyanoknak részt venni, akik házasságon kívül nem mondanak ellent a test bűneinek.” Először nevettünk a dolgon (főleg a párom), de gyorsan kiderült, hogy komolyan gondolta. A programokon így végül egyedül vettek részt, de azért az ellátást és szállítást elfogadták tőlünk. Már előre gyomorgörcsöm van a jövő hétvégétől, mert a pápa látogatása miatt biztosan jönni fognak. Annyira más világban élnek, tartok az újabb váratlan konfrontációktól. Hogyan kezeljük a szüleit? Mit tennétek a helyemben?

2021. szept. 6. 09:28
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
43%
Lehet velem van a baj, de számomra ez nem tűnik valami húdenagy konfrontációnak, amit kezelni kéne. Nem állt le veled veszekedni, nem próbálta ráderőltetni a saját nézeteit, csak megjegyezte, hogy végül is így nem nagyon tartoztok a programon részt vevő emberek közé, ami, mivel nem vagytok vagytok vallásosak, igaz is. Én a helyedben örültem volna, hogy nem kell elmennem egy ilyen eseményre ateistaként.
2021. szept. 6. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
55%

Egyébként tényleg nem vagytok vallásosak?

Mert akkor inkább valahol kudarc a párod édesanyjának, hogy az általa képviselt értékrendet nem sikerült pozitív példaként neked átadnia. De akkor ez az elsődleges konfrontációs felület.

2021. szept. 6. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
68%

Akik szerint ez nem hú, de nagy konfrontáció, meg nem nagy dolog... szerintetek tényleg rendben van meghívatni magadat másokhoz vendégségbe és ítélkezni, hogy így bűnösök, úgy bűnüsök, csak mert egy pár és élnek szexuális életet?

Tartsa meg anyós magának a képzeteit, meg elveit, ha jól értem, nem kértek véleményt tőle.

2021. szept. 6. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk is hasonló volt a helyzet, mi végül kiköltöztünk külföldre a barátommal és így, hogy egy évben egyszer látogatunk haza külön-külön a szülőkhöz, már nem forszírozzák úgy a témát, örülnek, hogy ott vagyunk pár napot. Mi 4 évet vesztegettünk el azzal, hogy külön éltünk a szüleinkkel, mert nem akartam konfrontációt, de utána nem bírtam tovább, és 600 km kellett ahhoz, hogy be tudjanak beleszólni a dolgainkba. Nem egyszerű, lényegében választás elé kényszerülsz. Egyébként nagyon sokan valóban ennyire szemellenzősek, hogy azt gondolják, hogy az együttélés a pároddal nem jár szexszel. Nekem egy szintén vallásos kollégám kérdezte annak kapcsán, hogy nem sikerült még a baba, hogy tudjuk-e, mit kell csinálni, vagy külön szobánk van... itt diszkréten elfordultam, nehogy felnevessek de igen, sokan nem képesek szembesülni a valósággal.
2021. szept. 6. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
16%
Nem lehet csak úgy kisergetni senkit, mert a programokra már jóval előbb regisztrálni kellett, nem lehet csak ugy beallitani, hogy jottem, elkisertem anyukát. Vallasellenes kamu.
2021. szept. 6. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
36%
Hogy ez mekkora kamu. Jön a pápa és kell a feszültség.
2021. szept. 6. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
61%
Jesszus, hát nem kell vallási témákról beszélgetni. Vagy ha felhozzák, akkor nagyokat bólogatni, meg helyeselni hozzá és rájuk hagyni. Ez nem egy túl bonyolult helyzet. Mit tudnának tenni??? :D Nagyon zöld vagy még kérdező, meg ne sértődj.
2021. szept. 7. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!