Én voltam a bunkó?

lassan 2 éve együtt vagyok a barátommal, ebben az évben fogunk ballagni el középiskolából. a barátom tényleg az a srác, akit minden lány/nő kívánhat magának, tényleg rendes, tisztességes, hűséges és látszik külső szemmel is hogy szeret. na de nem ez a lényeg.

a barátom szülei elváltak, édesanyjával él már lassan 8 éve. régen nagy szegénységben éltek, sokszor nem volt mit enni otthon. a barátom apja elhagyta az anyját egy fiatalabb nőért, amíg együtt laktak bántalmazta őt fizikálisan (barátomat "csak" verbálisan).

a barátomból tényleg egy olyan ember lett, aki meg lett nevelve, hamar fel kellett az előbb elhangzottak miatt nőnie. az apjával nem tartotta a kapcsolatot egészen idáig.

lement a szalagavató és hoppá apósjelölt megkereste hirtelenjéből a barátomat. barátom akkor tanult vezetni, az apja egyből felajánlott neki egy autót, hogyha lesz jogsija akkor átiratja majd az ő nevére. nekem ez kicsit gyanús volt, hogy a semmiből megjelent az apja.

nem szoktunk róla beszélni, néha szóba jött beszélgetések közben (pl. hogy ha ő engem/akármilyen nőt akármikor megverne akkor hívjam rá a rendőröket vagy szúrjam le mert az a legalja). egy ilyen beszélgetésünk igazán megmaradt, amikor a barátom szülinapi bulija nem úgy sikerült, ahogyan terveztem. elkezdtem sírni, hogy sajnálom hogy nem tudjuk úgy megünnepelni, ahogyan azt akartam (kettesben, otthon, cukin vagy valami) és ezen meghatódott. életemben egyszer láttam őt sírni idáig és ez aznap volt. elsírta magát, mert látta azt mennyire bánt engem az egész dolog és hogy mennyire érdekel engem az ő szülinapja és a saját apja annyit sem bír üzenetben elküldeni hogy "boldogot".

pár napja találkoztam először az apjával. barátom meg egy pár haverja a lakást festették ki és valamihez kellett egy fúró. mivel az apósjelölt felvette a kapcsolatot a barátommal és az anyósjelölttől megtudta, hogy kell ez-az a festéshez, adott fúrót a barátomnak. ezzel semmi baj nem lenne alapból, ha nem tudnám milyen volt régen.

apósjelölt rám sem nézett, hiába köszöntem, nem köszönt vissza az elején, itt tudtam, hogy semmibe vesz. negyed órán keresztül beszélgettek talán a festésről (mert ebben dolgozik az apja) és végül kezet fogtak. barátom haverjához is beszélt aki velünk volt, vele is kezet fogott. rám csak rám nézett, végignézett tetőtől talpig mintha valami bohóc lennék, én meg hát nem szépen néztem rá. tudok olyan szemekkel nézni, amiben látszik az akaratlanul is ottlévő düh és méreg. köszöntem neki, hogy helló, ismételten nem köszönt vissza. barátom nem hallhatta, hogy köszöntem és csúnyán rám nézett, hogy miért nem köszöntem. nem mondtam erre semmit, nem akartam vele ilyesmin összeveszni. ha nem is köszöntem volna neki, akkor szerintem nem én lettem volna a bunkó. ismétlem, rám sem nézett az apja, figyelmen kívül hagyott egész végig (de a barátom haverját nem, vele szépen beszélgetett).

a barátom anyjával más a helyzet, ő nagyon szeret engem. első találkozásunknál ő volt az, aki bemutatkozott.

ebben az esetben jogos az, hogy a barátom rám szólt? nem azért, de ha engem nem tisztel meg, az nem zavarna. tulajdonképpen az zavar, hogy szerintem a barátomat át akarja verni. barátom egy dolgozó, egész jó pénzt kereső ember. gondolom apja megtudta és próbálna belőle ezt-azt kicsikarni. nem véletlen akarja a kocsiját a nevére iratni, ezzel-azzal segíteni. tudni illik a barátom apja fia volt régen és nagyon fájt neki belátni azt, hogy egy idióta az apja. én nem hiszek abban, hogy kötelező mindenkinek egy második esélyt adni. olyan, mintha egy gyilkosnak megbocsájtanék. senki sem bocsájtana meg egy gyilkosnak. mondhatom ezt akár olyanra is, aki bántalmazott és kihasznált mást. aki egyszer olyat tett, az máskor mással is meg fogja tenni.

szerintetek ebben az esetben, amit leírtam jogos volt az, hogy nem próbáltam meg az apósjelölttel beszélgetni és hízelegni neki ha rám sem nézett? (inkább itt az zavar, hogy a barátom rám szólt, miután az apja elment)