Hogy viszonyuljak ezek után az apóshoz?

Nemrég volt az esküvőnk a párommal. A szüleivel megvoltunk, de sosem bizalmaskodtunk egymással. Amolyan egymás kölcsönös tisztelete állt fenn mindig.

Az esküvőre az én szüleim nem jöttek el, mert rossz a viszonyunk, és az esküvő előtt különösen elmérgesedett, és megkértem őket, ne jöjjenek el.

Úgy gondolom, ez is közrejátszott abban, hogy a kis létszámú esküvőnk után após azt mondta, a lányának tekint, és bizalommal fordulhatok hozzá. (Párom előzőleg megkérte őket az én kérésemre, ne kérdezzenek rá, miért nincsenek ott a szüleim, mert kínos lenne az esküvőn)

Akkor úgy gondoltam, talán ez csak olyan udvariaskodás. Mikor nászút után benéztünk hozzájuk, és épp négyszemközt maradtunk, ismét elmondta a dolgot, meg nagyon szeretetteljesen viselkedett, hogy forduljak hozzá bizalommal bármivel. Én pedig - utólag igen bánom - komolyan vettem. Úgy gondoltam, amolyan bizalmaskodásom jeleként röviden, de tényleg úgy, nem traktálva a részletekkel, elmondom a szüleim távollétének okát, mire mintha 20 km-re távolodott volna tőlem az após térben, letorkollt, hogy ez nem rá tartozik, nem is érdekli.

Nagyon ostobán éreztem magam. Szerencsére visszajött párom az anyjával, így nem kellett tovább kettesben lenni.

Azóta igen hülyén érzem magam. Akkor mosolyt erőltettem az arcomra, de belül nagyon rosszul esett.

Úgy érzem, én viselkedtem idiótán, nem szabadott volna komolyan vennem ezt, meg én estem túlzásokba ezzel, amit mondani akartam. De mikor a bizalommal meg azzal jött, hogy lányának tekint, szúrást éreztem, mintha apátlan-anyátlan árva lennék...

Csak nem tudom, ezek után akkor hogy viszonyuljak? Mint előtte? Maradjon meg az udvarias távolságtartás?