Akik elitelik az abortuszt azok milyen okbol teszik?
60%-os, én vagyok a 3 gyerekes válaszoló! És nem ovis a kislányom, hanem bölcsis. A másik kettő iskolás.
Természetesen eddig nem szóltam hozzá a feltett kérdéshez. Érdemben most sem fogok. Valaki mást oltogattál. Mint mindig, most is alaptalanul.
Engedd meg, hogy gratuláljak ahhoz a szellemi és emberi nagysághoz, ami sugárzik belőled!
Nagyon köszönöm, hogy megint ilyen közelről fedted fel magad. Ez mindig lehetőséget ad a tetten érésre és a véleményezésre. Minden idejáró, felnőtt ember majd szépen eldönti, kivel is áll szemben.
Nem fogom megtenni neked azt a szívességet, hogy belemenjek abba a játékba, amibe bele akarsz rángatni. Már csak azért sem.
Két dolgot tehetsz szerintem: Először sürgősen elnézést kérsz itt a fórum nyilvánossága előtt attól a válaszadótól, akit voltál szíves a magad szintjén... besározni, másodszor pedig abban a vonatkozásban, amivel te vádolsz engem, hogy t.i. én ítélkezem, áttekinted azt a szösszenetet, amit kora reggel idepöccintettél, és szó szerint kiidézgeted, mennyi ítélet, mocskolódás és mindennek elmondás sikeredett belé. Szó szerint és tételesen.
Ha ezzel megvagy, beszélgethetünk.
És hogy hogy érek rá? Ha megfeszülsz az izgalomtól és a kíváncsiságtól sem árulom el. Neked biztosan nem.
Pá!
Nem adhatsz mást, csak mi lényeged. Sajnos be kell érned ennyivel. Megértelek és együttérzek veled. Nehéz lehet.
De ez van. Ennyi jutott.
A magam részéről a továbbiakban nem reagálok a :D, XD, :DDD-féle idiotizmusokra. Ha kedved van, nyugodtan írj viszont te. Engem szórakoztat, ha valaki magából ilyen széles merítést kínál. És bizonyára másokat is, úgyhogy újfent kösz.
Ha-ha-ha, 60%, biztos felismerted a stílusáról! Azért keverted össze valaki mással!
Ekkora h..yével ritkán találkozni itt!
És akkor mi a francnak jelentkezett volna be másikról, ha kettő van neki? Írjál már nekik privát, és szembesüljél már vele, mekkora majmot csináltál magadból! Esküszöm, én is írok, hogy lássam, két külön felhasználóról beszélünk.
Viszket a tenyerem, most, hogy belefolytam ebbe a beszélgetésbe, pedig nem szokott, mert nagy a tűrőképességem. Valahogy késztetést érzek, hogy elmulasszam ezt a viszketést... Tényleg baromi tanulságos, ha effélékkel is összeakad az ember. Mindjárt jobban kezdi becsülni saját magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!