Borderlineként mennyi az esélyem normális életet élni?

Évek óta nem voltam már annyira mélyen, hogy gyakorira írjak ki kérdést.

Toxic családban, toxic városban nőttem fel, ahol annyi traumát kaptam, hogy akiknek csak a negyedét is elmeséltem csodálkoztak, hogy nem lettem még öngyi.

Az utóbbi években annyira elundorodtam a társadalomtól meg az emberektől, hogy úgy döntöttem kivonom magam az egészből, fogtam egy táskát és elindultam külföldre, több országban is jártam, főként csöveltem, de tiktokon úgy hoztam le a dolgot (meg magamnak is ezt meséltem be), hogy "haha hippilife", közben csak menekültem minden elől, remélve, hogy valahol otthonérzetre lelek. Végül az egyikben 3 hónapig megálltam, találtam egy tök jó bartender melót, legnagyobb hibámból hazajöttem szezon végén.

Itthon újra jöttek a narkók, a kamuhaverok, az impulzív kapcsolatok amikből csak sérülök, a végén pszichiátrián kötöttem ki, most meg egy hosszútávú rehabnak nézek elébe.

Szeretnék tisztán, függőségek nélkül élni, normális kapcsolatokat ápolni, nem mindig a nárci embereket magam köré vonzani, de egyenlőre nagyon negatívak a kilátásaim és annyira elszakadtnak érzem magam a normalitástól meg az egészséges szemlélettől, hogy sokszor nem látom hogyan legyen egész a darabkáimból.

Eddig nagyon gyógyszerellenes voltam, de most nyitottam rá, hogy stabilizálják a hangulatingadozásom, eddig nem sok sikerrel.

A vicc az, hogy szeretek élni, szeretem a világot, szeretem magam, csak nehéz kapcsolódnom a világ szebb oldalaihoz ha itthon csak a gányt látom.

Agyilag nem vagyok elveszve, voltam már minden meg lehetnék bármi érzésem van, de mindig más akarok lenni, néha meg semmi és nagyon nehéz számomra a rendszerezett élet kialakítása.

Az impulzivitásom néha önellenes, nem egyszer dobtam el mindent és kezdtem előlről az életem a 0-ról, pedig még csak 24 vagyok. Amennyi pénzt már elszórtam lehetne lakásom, talán házam is, most meg itt vagyok semmivel.

Egy ideje észrevettem, hogy "people pleaser" vagyok, de akkora a késztetés, valószínűleg a szeretethiányom miatt, hogy nem tudok tenni ellene. A legtöbb pénzt, lelkierőt, meg mindenféle energiát régi haverokra és exekre szórtam el, legtöbbször viszonzatlanul, szeretnék magamra fókuszálni, de a végletes gondolkodásom miatt félek, hogy ez engem változtatna nárcivá vagy olyanná mint amilyenek velem voltak mások.

Vannak itt olyanok akik személyiségzavarokkal managelik az életet? Nektek hogy megy? Vannak tippjeitek? Pár boostnak örülnék.

Köszönöm ha elolvastad!