Tapasztalatok baráti kapcsolatokról?

Az elmúlt évek során azt kellett tapasztalnom, hogy a szociális kötelékek egyre lazulnak, az emberek egyre távolodnak egymástól, a baráti kapcsolatok egyre kisebb mértékben elmélyültek. Kíváncsi volnék, ti milyen tapasztalatokkal rendelkeztek a barátokat illetően.

Személyes tapasztalatom szerint, hiába vagyok nyitott, társaságkedvelő, barátságos személyiség, nehezen alakulnak ki bizalmas baráti kapcsolatok. Az én életemből hiányoznak a minőségi barátságok, amelyek nem egyoldalúak. Az utóbbi egy évben eltávolodtam minden barátomtól, mert rá kellett ébrednem, hogy a kapcsolatokba fektetett energiámat, odafigyelésemet egyáltalán nem viszonozzák. Ez nem jelenti azt, hogy önző vagyok - úgy gondolom, bármely emberi kapcsolat alapja a kölcsönös odafigyelés. Sokszor szívemet-lelkemet kitettem a barátaimért, akiknek viszont a műtétem után sem jutott eszükbe megkérdezni, hogy minden rendben van-e. Az a benyomásom, hogy sokaknak egész egyszerűen más a barátságról alkotott fogalmuk. Barátságon inkább haverságot értenek, haverokat, akikkel elkövetnek néhány fiatalkori hülyeséget; akikkel együtt ihatnak péntek esténként; akikkel dumálhatnak jelentéktelen dolgokról az iskolai szünetekben, hogy ne legyen ciki egyedül ülni kussban; akiknek menőzhetnek, hogy hétvégén meghúzták a barátnőjüket, vagy elpanaszolhatják a legnagyobb gondjukat, hogy nem tudják, milyen színű legyen a körmük színe; akikkel együtt szidhatják a sulit, a szülőket, stb. Vagy legalábbis nem fordítanak figyelmet a másik félre, hacsak nem származik abból valami előnyük. Szerintem manapság nagyon sok emberi kapcsolat egyoldalú, és ez szomorú. Másfelől, mintha a fiatalok túlnyomó része az interneten élne, nem a valóságban. Engem nagyon zavart, hogy a barátokkal soha vagy csak nagy küzdelmek árán tudtam szervezni mozgalmas programokat, mint például egy hegymászás. A sátorozásig el sem jutottam velük, mert lusták voltak, és inkább facebookon lógtak. A legérthetetlenebb számomra, hogy még azért is könyörögnöm kellett, hogy egy házibuliba vagy egy nyári kinti sütésre eljöjjenek, pedig egyikőjük sem volt befelé forduló típus. Végül meguntam egyrészt, hogy mindig csak magukkal vannak elfoglalva, és én sosem számíthatok rájuk, másrészt pedig, hogy nem lehetett szervezni velük. Mindezt azért fejtettem ki bőven, mert én is meg akartam osztani a tapasztalataimat azokkal, akiket esetleg érdekel, foglalkoztat a téma. Nagyon kíváncsi vagyok azok tapasztalatára, akik ezt olvassák. :)