Alapvetően irigy típusba tartozol vagy nem érzel irigységet, tudsz őszintén elismerést érezni más jól létével, sikereivel kapcsolatban? Mitől függ az irigység?

Rám sajnos jellemző az irigység, pláne akkor ha épp rossz élethelyzetben is vagyok. Még inkább nyomorultul érzem magam, ha másnak összejön az amire én régóta vágyom, vagy amiért régóta küzdök. Ezt igyekszem nem kimutatni a másiknak, mert nem akarom megbántani, tudom, hogy ez rólam szól. Mindig elgondolkodom mitől lehet ez, és sokat marcangolom magam, de igyekszem aztán ezt a negativitást átfordítani, és erőt meríteni abból a hiányból amiből fakad ez az érzés. Féltékeny kevésbé szoktam lenni. 28N

Ha olyan sikerült neki, ami nekem nem, akkor irigy vagyok, és nincs kedvem tapsikolni neki, bár a kedvét se veszem el valami gonosz megjegyzéssel. Általában az ilyen emberektől el is távolodom hosszú távon, de lehet ez a természetes, nekik is jobb így, nekem is.

Általában nem vagyok irigy, örülök ha másnak jó, legfeljebb azon szomorkodom, hogy kevés vagyok. Féltékeny szoktam lenni, de arról nem én tehetek, hanem az, aki gusztustalanul viselkedik velem a másik javára. Szerintem van különbség a kettő között

Nekem a nevelésem okozta, hogy tinikoromra nagyon irigy lettem. Kiskoromban abszolút semmi hajlam nem volt bennem az irigységre, sosem izgatott, hogy kinek mije van és az sem, hogy mi csórók vagyunk és nekünk meg szinte semmi sincs ami a többieknek. Viszont anyám élete abból áll(t) ki, hogy másokat utált, mert több mindenük van. Mindig mindenkit elmondott minden gazdag szarnak és tanító jelleggel belém kalapálta, hogy nekünk őmiattuk szar. Így szép lassan ellenérzés alakult ki bennem azok iránt, akik gazdagabbak voltak mint mi, és hát ezt a lécet nem volt nehéz megugrani, nekünk gazdag volt már az is, akinek van autója, mennek nyaralni, új ruhát tudnak venni vagy megvehettek olyan ételt, amit mi csak a reklámokból ismerhettünk. Gimis koromban elég nagy különbségek alakultak ki az osztályom és köztem, a többség családja rendben volt, fizették a kirándulásokat, a nyelvvizsgákat, különórát, jogsit a gyerekeiknek, mindenkinek volt otthon pl. számítógépe míg nekem ezek közül semmit sem tudtak állni a szüleim, a kis alapítványos ösztöndíjamból meg a gyerekvédelmiből gazdálkodtam ki a menzát, a bérletet és a ruhát is. Őszintén szólva rettentően frusztrált a helyzet, úgy éreztem, hogy én hiába tanulok mint az állat, hiába lenne tehetségem egy csomó dologhoz, nincs rá pénz és így jóval kevesebb eséllyel indulok az életben. Előre tudtam, hogy nekem kb. az egyetem első napjától dolgoznom kell majd, hogy a kis luk kolimat tudjam fizetni míg az osztálytársaimnak minimum a kolit fizették de a többségnek már vettek lakást vagy autót érettségire. Én nem vágytam akkora dolgokra de azért jó lett volna nem teljesen pucér seggel elindulni egyedül egy vadidegen városba.Szóval először magamban dühöngtem az osztálytársaimra aztán ez áttevődött a szüleimre, hogy minek csinálnak gyereket a semmire. Ez tartott úgy érettségiig, majd jött az egyetem és a meló, és akkor valami átkattant az agyamban. Mivel ekkor már nem laktam otthon, nem hallottam álló nap, hogy mindenki aki gazdag, milyen szar és végre elkezdtek a saját régi gondolataim, a régi világnézetem visszatérni. Onnantól tudatosan neveltem le magam arról, hogy másokhoz, főleg mások anyagi helyzetéhez hasonlítsam magam, hiszen nekem attól nem lesz jobb, a figyelmet viszont elvonja fontosabb dolgokról. Nemsokára észrevettem, hogy már nem leszek dühös ha valaki a környezetemben pl. lakást kap vagy egyéb szerencsés anyagi dolog éri. Így visszagondolva lehet, hogy ez ilyen tinikori dolog volt, hogy a saját frusztrációm és anyám nonstop "gazdagutálása" kihozta belőlem ezt az irigy ént, mert amúgy a nem irigykedős verzióm sokkal inkább magaménak érzem, na meg alapból sem voltam gyerekként sem olyan. Elnézést a hosszas litániáért de szerettem volna megosztani, hogy biza ilyen is van, hogy valaki csak egy életszakaszban irigy, de akkor nagyon.

Ez alkat kérdése szerintem teljesen. Én pl. féltékeny szoktam lenni, pl. miért nincs nekem ez vagy az, ami másnak igen, de irigy nem, vagyis nem érzek gyűlöletet az adott személy iránnt. Egy barátnőm viszont kifejezetten a személyt kezdi el ilyenkor utálni..