Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért ilyen bunkók a szakik?

Miért ilyen bunkók a szakik?

Figyelt kérdés
Most én is bunkó leszek mert már nagyon idegesítenek az engem lenéző szakik. Történelem, Teológia, illetve Germanisztika szakos bölcsész vagyok, szakterületem a vallástörténet ennek ellenére gyakran megkapom hogy hülye vagyok. Ráadásul olyan szakmunkásoktól akik térben és időben képtelenek elhelyezni Jézus Krisztust. Szerintem ez nevetséges és szánalmas próbálkozás a bölcsészek lejáratására. Azt szokták mondani hogy egy villanykörtét nem tudnak a bölcsészek helyre rakni. Ebben van igazság de szerintem cikibb ha egy beszélgetés alkalmával kiderül hogy nem tudja valaki mikor uralkodott Szent István király. A másik meg az hogy a nyelvtudást is fikázzák ami roppantúl idegesít engem. Hívatkozhatnak arra hogy az AI fog fordítani a jövőben csak azt nem veszik figyelembe hogy a gép szarul fordít még mindig, pedig volt idő egy jó fordító kifejlesztésére, nem sikerült. Nem is fog mert a szövegkörnyezetet soha nem fogja felismerni. Az meg hogy a bölcsészek nem keresnek jól az nem abból fakad hogy hülyék hanem csak nem becsülnek meg minket. Nyugaton ugyanannyit keresünk. Nélkülünk az emberiség tudásának jó része elveszne. Mert a bölcsészet nem büfé szak, bárki bármit mond. Én elismerem hogy vannak nagyon jó és nem bunkó szakmunkások de ez már ki akart jönni belőlem egy ideje. Jó lenne ha nem néznének le minket. Tudom, most azt fogják a fejemhez vágni hogy én nézem le őket de NEM ÉRDEKEL!

ápr. 21. 17:32
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
45%

Senki sem állított ilyet, hogy csak az a két kezi munka számít annak. Állítólag diplomás ember vagy de fejben mégis olyan vagy mint egy hétköznapi proli. Az intelligencia nem feltétlenül végzettséghez vagy pénzkeresethez van kötve. Meddig akarod megmagyarázni a világnak az igazadat? Te szándékosan kiferdíted az állításokat holott csak kussban kéne lenned amire nem vagy képes mert úgy gondolod mindenki vevő a te tudásodra és ezt mint valami hittérítő terjesztened kell.

Értem a kérdés mögött megbúvó meg nem értett zseni komplexust, de ez kicsinyessé tesz. Te azt akarod kicsikarni az emberekből, hogy a te munkád többet ér, holott csak más. Tudod kinek ér többet a munkája? A tudósoké, és azoké akik a világ újításán dolgoznak. A mi munkánk is szép és igen fontos a történelmi tényekből való okulás és tanulmányozása végett. De ahhoz, hogy tudjál reggelente valamit zabálni a munkahelyeden ahhoz kell valaki aki learatja a búzát és megőrli, valaki aki megsüti, aki eladja. Mindannyian egymásra vagyunk utalva és bár vannak kevésbé szimpatikus munkák mindenkinek megvan a maga hasznossága és az értéke. Hogyha megoldani vagy rájönni akartál volna erre az egészre akkor már megértetted volna, de te csak hisztériázni akartál egyet és azt hitted az emberek majd fényesre nyalják a valagadat mert te tudod ki mikor uralkodott.


8-as és 18-as voltam.

ápr. 22. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 A kérdező kommentje:
Az emberiségnek nem az a végső célja hogy minnél bonyolultabb gépeket építsen és gyarmatosítsa a Marsot ezt csak Elon Musk gondolja így. Olyan válaszokat kaptam amilyeneket akartam, a vádakat visszautasítom. Soha nem gondoltam hogy ilyen kérdésre lehet normális válaszokat kapni, szándékosan lett megbotránkoztató a kérdés. Mivel elégedett vagyok én itt részemről lezártam.
ápr. 22. 14:59
 23/25 anonim ***** válasza:
48%

Azt konkrétan mire mondták a szakik,hogy hülye vagy?

A történelmi témákat ők hozták fel vagy te?

ápr. 22. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
0%
13-as, aki a 10-es volt, ja te ilyen fotelpszichológuska szaki vagy, fuh, az a legjobb kombináció. Engedd el, hogy érdekelni fog amit vakerálsz.
ápr. 22. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:
100%
Igazából ha már bunkózik mindenki mindenkivel, fejtegessük az okokat: egyszerűen szeretjük lenézni a másikat. A szaki általában azért nézi le azt, aki kihívta, mert hülye kérdéseket tesz fel neki, ami számára egyértelmű, az ő számára pedig nem. A diplomás meg azért nézi le a szakit, mert ő is tud olyat, amit a szaki nem. Így bezárult a kör. Ott a mérnök-bölcsész eset is, uszkve ugyanez, holott mérnöki szakból is létezik olyan, amire azt mondom, hogy mekis szint, ahogyan bölcsész szakból is olyan, amiből meg lehet élni. Rengeteg az általánosítás, de úgy tűnik, sokakat szórakoztat mások lenézése. Ahhoz nem kell diploma, hogy ne nézze le valaki a másikat, de ami a közoktatásben jópár éve zajlik, az valóban melegágya annak, hogy sokan sötétebben kerüljenek ki onnan bizonyos szempontokból, mint ahogyan érkeztek...
ápr. 26. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!