Hogyan lendülhetnék túl ezen?

A párommal lassan tíz éve vagyunk együtt, nagyon jó a kapcsolatunk. Két éve hoztunk egy döntést, hogy elhagyjuk a várost, ahol éltünk és megkeressük álmaink házát. (Ott nem tudtunk volna venni a magas árak miatt, illetve úgy éreztük, nem okozna gondot eljönni onnan.) Idén nyár végén meg is találtuk azt a házat, amiről álmodoztunk és megvettük, beköltöztünk. A régi várostól 200 km-re vagyunk egy kis 3000 fős településen. Attól a perctől kezdve, hogy a városban eladtuk a lakást és eljöttünk onnan, illetve beköltöztünk ide, iszonyúan elkezdett hiányozni a környék, a munkahelyünk és úgy általában az ottani életünk. A furcsa az, hogy én még csak nem is oda születtem, csupán 2,5 évig éltem ott, mikor odaköltöztem a páromhoz. A párom nagyon jól érzi itt magát, én sajnos nem, minden reggel úgy ébredek, hogy hiányzik a régi életünk. Beszéltem már vele erről és próbál is lelkileg támogatni, motiválni, de nem érzem, hogy javulna a kedvem. Sosem gondoltam, hogy ilyen érzések fognak belőlem előjönni. Mostanra már őrült lelkifurdalásom van, mert látja rajtam, hogy nem vagyok jól, bármennyire is próbálom palástolni és emiatt már a párom is kezd szorongani, illetve nem érti, mi a baj, hiszen végre megvan az álomház (aminek egyébként nagyon örülök). Abban teljes mértékben igaza van, hogy a bennem dúló érzéseket csak én tudom rendbe tenni magamban, de nem tudom, hogyan tegyem. Próbálok folyton a jóra fókuszálni, mindenben a pozitívat látni, de nagyon nehéz.

Volt már valaki hasonló helyzetben? Megszokta az új életet? Ha igen, mennyi ideig tartott?