Kicsinyes, ha ragaszkodom a gyűrűhöz és a "megszokott" lánykéréshez?

Köszönöm a válaszokat :)

A pánikos dolog valós, gyerekkori trauma miatt (nem, nem pedopapos). Ha ragaszkodnék hozzá, megtenné - de tudom, hogy akkor számára ez nem a Nagy Nap lenne, hanem egy olyan, amin minél hamarabb túl akar esni. Ezt nem szeretném.

Nekem is van olyan dolgom, amitől mentális blokkot kapok, átérzem.

"méghozzá arra, hogy nem akar elvenni" - pont az volt a probléma, hogy korábban már megbeszéltük, hogy hozzá szeretnék menni. Múltkor szintén megkérdezte, hogy hozzámegyek-e. Azt hittem, hogy csak biztosra akar menni az "éles" kérdés előtt, ezért csak annyit mondtam, hogy persze, ha ad gyűrűt is (igazából itt csak piszkálódtam, gyakran szoktunk egymással)

Itt jegyezte meg, hogy nem hitte volna hogy ilyen kicsinyes vagyok (igaz, hogy nem most találtam ki, de oké) de attól függetlenül benne van, ha ragaszkodom hozzá. (Vagy kérjem meg én, de szerintem megint elő fog állni valami romantikus meglepivel, így egyelőre várok)

Nem az a gond, hogy nem akarna elvenni - együtt élünk, már most a feleségeként utal rám, és remekül megvagyunk. Csak ő ilyen hiperrealista, logikus ember, én meg szeretem az olyan dolgokat, amikre nem feltétlenül van logikus magyarázat. Ezt a dolgot megértjük a másikban, csak nem egyszerű átérezni :)

(A vallásos kérdésre, én református vagyok, és inkább hívő mint vallásos. A kapcsolatom Istennel privát, templomba sem szoktam amúgy járni, magamban rendezem le a dolgokat. A templomi esküvő igazából szintén ilyen "hagyomány"-dolog részemről, meg mindig is rajongtam értük művészi szempontból, így nem is ragaszkodom annyira hozzá. A párom amúgy ateista, nehéz is megértenie, hogy hogy hihetek valamiben ami műszerekkel nem mérhető :D )