Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Hogy legyen, ha túl sok a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy legyen, ha túl sok a koszorúslány?

Figyelt kérdés

egy előbbi kérdésben írtam már, hogy 9 lányom lesz, ott leírtam azt is, miért, majd belinkelem.


Szóval arra gondoltam, hogy a 9 lányzóból csak 4nek lenne egyforma ruhája. Lesz két kislány, 5-6 évesek, nekik egyforma lenne, és két barátnőm, 21 évesek, nekik is egyforma.

A másik öt lánynak meg mondanám, hogy a dekor ezüst-bordó színű lesz, ha gondolják, öltözhetnek hozzá, de nem kötelező, vegyenek fel olyat, ami nekik tetszik


a rendes, délelőtti fotózáson ott lenne a két pici meg a két bnőm, a többiekről meg a két szertartás közt, és azok után készülne pár kép, valamint a csoportképek.


A szertartásokra nézve, a polgárin mindenki vonulna előttünk (hogy azért a rendes koszorúslány-szerepek is megmaradjanak), de a templomban csak a két pici ( ők együtt lesznek, egy pár), valamint az egyik nagy koszorús-pár. A másik nagy k.-pár majd minket kísér.


Ez így kivitelezhető?

Hogy csináljam meg, hogy ne legyen túl sok a 9 lány?


2011. júl. 9. 16:11
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
100%

Nem olvastam az előző kérdést, de miért kell kilenc lány?


Egyébként olcsóbb szerintem, ha veszitek a ruhát. Vagy, ha van olyan ember a családban, aki tud varrni, akkor esetleg varrathatnátok is a ruhát. Kinéznéd az anyagot, és nem lenne belőle probléma.

2011. júl. 9. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:

mindjárt bemásolom, hogy miért 9, bocsi, elfelejtettem...


tuti, hogy nem olcsóbb, plusz mit csináljanak egy k.lány ruhával?

én is voltam sokszor k.lány, és mindig megvolt a ruha, nagyon max egy 10esből


a kérdés:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__eskuvo__1..


és miért kilenc:


a 9 lány szerintem is sok, de nagy a rokonság, akinek én voltam az esküvőjén, annak most van kislánya, illik visszahívnom.

2 legjobb barátnőm (20 évesek)-egyikőjük kíséri páromat az oltárhoz

Párom húga(6éves)

5 Unokahugi

1 ismerős kislánya-én is voltam náluk


és ennyi a kilenc.


a két picinek anyum varrja meg a ruhát, a többieknek, ha nehézséget jelent, kifizetem én, nem erről van szó, hogy annyira nem tudnám, vagy ilyesmi. Csak nem értem, miért is nekem kéne????


ahogy előttem is írták, nem nekem kell hogy 9 legyen, én 4 lányt szerettem volna, fizettem volna


viszont a többieket illik is, és plusz 5 ruha már kissé sok lenne, véleményem szerint


az ilyen korú kislányoknak ez buli, nem azért szóltam, mert nekem annyira kell kilenc lány, hanem mert tudom, hogy én mennyire örültem a felkérésnek, és szerettem volna, ha én is okozhatok ilyen örömet



nem írogattam át a választ, de a lényeg benne van

2011. júl. 9. 18:27
 13/15 anonim ***** válasza:

Nézd (nem a pénz miatt), de én azt mondom, hogyha te csak négy koszorúslányt szerettél volna eredetileg, akkor a másik öt lányt ne azért kérd föl, mert "illik".


Az egyik unokatesóm felesége felkért plusz két lányt, mert keresztanyám rápirított, hogy X-nek és Y-nak is koszorúslánynak kell lennie. A két lánynak az egész esküvő nyűg volt. Húzták a szájukat, nem mentek el a ruhapróbákra (nekünk keresztanyám varrta a ruhákat, mert varrónő), az esküvőn pedig nagyon igénytelenül jelentek meg. (Koszorúslányruhához futócipő, mocskos haj és köröm)

Unokatesóm felesége százmilliószor megbánta, hogy felkérte őket, mert "illik", és ez egy örök tüske maradt benne az esküvőjéről.


Csak akkor kérd fel őket, ha te is szeretnéd. Ne azért, mert illik.

2011. júl. 9. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:

alapjáraton is jóban vagyunk, meg szeretem a csajokat, csak soknak tűnt a kilenc lány...


szóval nem olyan szedett-vedett bagázs...:)

2011. júl. 9. 18:47
 15/15 anonim ***** válasza:

Hát akkor összehívod egyszer mind a 9 lányt és nézegettek magazinokat, kiválasztotok egy színt, ami mindenkinek bejön!

Vagy a másik megoldás, hogy elmentek egyből szalon(ok)ba és ott válogattok a választékból, hogy lehetőleg egy színű legyen, nem mindenkinek más színű! :)

Végülis az nem olyan nagy kunszt, hogy azt mondod, hogy neked pl. lila tetszik és akkor olyan választ mindenki...mellesleg a lila az pont egy olyan szín, ami idősebbeknek, fiatalabbaknak, illetve szőkének-barnának-vörösnek-feketének ugyanúgy jól áll, szóval ennyi beleszólásod simán lehet szerintem!

2011. júl. 9. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!