Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hogyan bízzak meg ezek után a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan bízzak meg ezek után a feleségemben? Mit tegyek? Többi lent, bocs, ha hosszú

Figyelt kérdés

Szemét módon átvert a feleségem, nagyon kétségbe vagyok esve...

2 éve vagyunk házasok, soha nem titkoltam, hogy szeretnék gyereket, családot, és eddig valahogy mindig úgy emlékeztem, hogy ő is akar. Jól megvagyunk minden téren, nem nagyon veszekszünk, és a szex is rendben van. Én 37, ő 28 éves most, nincsenek anyagi gondjaink, van szép házunk, autónk, jó állásom van, ő tavaly nyáron fejezte be az egyetemet, és állást keres azóta, bár, ahogy észrevettem, nem nagyon töri magát agyon. De különösebben nem izgatott, hogy nem dolgozik, eleget keresek kettőnk számára is.


Amióta befejezte az egyetemet, egyre többször pendítettem meg, hogy ideje lenni belekezdeni a babaprojektbe. Ezekre ő soha nem mondot nemet, sőt, mondta is, hogy igen, egyetért, nemsokára szerinte is itt az ideje. Most februárban komolyan megkérdeztem tőle, hogy akkor most mi van, mert hogy nem dolgozik, és gyereket is csak halasztgatja, és nem ezt beszéltük meg? Ezek után mondta, hogy rendben van, elmegy a nőgyógyászhoz, és utána jöhet a gyerek.


kb 10 napja el is ment, és, miután visszajött a dokitól, közölte, hogy sajnos nem lehet gyereke, mert hogy valami fejlődési rendellenesség van a méhében, stb. Én erre teljesen összeomlottam, mert nagyon szeretem, meg minden, de saját gyerekre is nagyon vágyom már... azon lepődtem meg leginkább, hogy őt nem is nagyon izgatja az egész dolog, ugyanúgy cseverészik meg vásárolgat a barátnőivel, mint eddig. Gyanús is lett a dolog.


A húgom ugyanazon az egyetemi klinikán dolgozik nővérként, (másik osztályon) és rávettem, hogy mutassa meg nekem a leleteket...TARTÓS MÉHEN BELÜLI FOGAMZÁSGÁTLÓ ESZKÖZ FELHELYEZÉSE...


Nagyon fáj, hogy így átvert a feleségem. nem tudom, mit csinljak. Még nem mondtam el neki, hogy tudom, hogy átvert. Mit tegyek? Nem tudok megbízni benne többet. Hogyan lesz így családom? Ha egyáltalán vele akarok még? Adjatok tanácsokat, légyszives, teljesen kétségbe vagyok esve.



2015. márc. 6. 18:01
1 2 3 4 5 6
 41/55 anonim ***** válasza:
0%
Valóban nem tesznek fel spirált olyan nőnek aki nem szült, de honnan tudjátok, h nem szült már a nő? Lehet már egyszer szült, de mondjuk örökbe adta a gyereket, vagy történt vele valami. Én is azt mondom kérdező, h taktikázz. A klinikás ötletet valaki felhozta, próbáld ki, hátha kiderül az igazság!
2015. márc. 7. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/55 anonim ***** válasza:
85%

A nővéremnek is van spirálja, pedig nincs gyereke. Csak régebben volt ez az elv, az új típusu spirálokat fel lehet helyezni!

"A Mirena ún. hormontartalmú méhen belüli fogamzásgátló eszköz, közismertebb nevén „spirál”, bár T-alakú. Kb. 4-5 cm lapos, rugalmas anyagú szerkezet, amely 5 éven keresztül folyamatosan hormonanyagot ad le. Általában ódzkodunk a hormonkészítményektől, ez esetben azonban a hormontartalom kifejezetten pozitívumot jelent: egyrészt, mivel helyi eszköz, csak a méh üregében fejti ki hatását, megkímélve így a szervezet egészét (ellentétben a gyógyszerekkel). Másrészt a hormontartalom gátolja a daganatok kialakulását, ill. megszünteti a változókori vérzészavarokat. Amit még tudni kell róla: orvos írhatja és helyezheti fel (nagyjából fájdalomtalan, néhányaknak menstruációs görcshöz hasonló fájdalomérzettel jár), leginkább azoknak a nőknek javallott, akik már szültek (de gyermektelenek is igénybe vehetik), eltávolítása után azonnal visszatér a fogamzóképesség, szoptatás alatt is alkalmazható. Ára kb. 45.000 Ft. "(forrás: [link]

2015. márc. 7. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/55 anonim ***** válasza:
93%

Most szét leszek pontozva, de itt meglátszik, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.

A gyerekvállalás kérdése minden kapcsolatban felmerül, és nincs benne kompromisszum.

Olvasva itt a válaszokat, rendesen szégyellem önön női mivoltom.

Fordítsuk meg a kérdést: ha egy pasi hitegeti a nőt, majd szép csendben elköti magát, akkor szemét állat, hagyd el mert meg akar fosztani az anyaságtól.

De ha egy nő csinálja, átverve a párját, akkor a férfit szeditek ízekre!

Én speciel teljesen jogosnak találtam a kérdező azon kijelentését, hogy nem vette volna el a nejét.

Nem lehet csak félig gyereket csinálni, vagy a kérdező mond le az apaságról, vagy a feleség a gyermektelenségről.

Ez pont annyira gusztustalan viselkedés, mint mikor egyes nőnemű egyedek "elfelejtik" bevenni a fogamzásgátlót.

Ugyanis mindkét esetnek ugyanaz a lényege: mérhetetlen önzőségből egyedül meghozni egy olyan döntést, amit két embernek kéne.

2015. márc. 7. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/55 anonim válasza:
Léptél már valamit az ügyben?
2015. márc. 7. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/55 anonim ***** válasza:
100%
Húúú hát sajnállak. Elég egyértelmű szerintem, hogy csak éveken át abban az illúzióban tartott téged, hogy majd szül neked egy gyereket. Sőt tovább is ment konkrétan a szemedbe hazudott. Jól elvan szerintem a pénzeddel...nem akar ő holmi gyerekneveléssel időt tölteni. Saját példámból ki indulva , én nem tudnék ilyen hazug nőt magam mellett elképzelni. Hagyj egy kis időt magadnak gondold át a dolgokat , és dönts, más nem fog helyetted.
2015. márc. 7. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/55 anonim ***** válasza:
Kérdező, van valami előrelépés? Elég sok válasz érkezett és sok tippet kaptál!
2015. márc. 7. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/55 meggybefőtt ***** válasza:
Hahó! Történt valami?
2015. márc. 7. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/55 anonim ***** válasza:
Színt vallott?
2015. márc. 7. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/55 A kérdező kommentje:

Köszi a tanácsokat.

Rövid leszek, mert nem vagyok túl jó lelkiállapoban. Nem vagyok túl jó színész, soha nem tudtam leplezni az érzelmeimet, úgyhogy ne tudok ilyesmivel taktikázni (mármint, hogy beadni neki, hogy menjünk el a meddőségi klinikára, együtt, stb. Felhívtam egy ügyvéd barátomat is tegnap a válással kapcsolatban. Tegnap este a feleségem látta már rajtam, hogy nagy gond van, és egy idő után el is mondtam neki, hogy tudok a kis játszmájáról, és hogy csúnyán átvert. Először játszotta a felháborodottat, hoyg hogy merek kémkedni utána, meg hogy micsoda dolog ez, de aztán amikor mondtam neki, hogy micsoda mocskos hazugsággal etetett be, hogy hogy tehetett velem ilyet, stb. akkor összeomlott és hisztérikusan bőgött egész végig. Én akkor már nem tudtam sírni sem, inkább üres voltam/vagyok még most is. A miértre csak annyit mondott, hogy nem érzi magát érettnek az anyaságra.

Egy ideig veszekedtünk, utána megmondtam neki, hogy többet nem tudok megbízni benne, és azt akarom, hogy holnap reggel (azaz ma) költözzön vissza a szüleihez, vagy valahova, el a házamból. könyörgött, hogy szeret, meg nem akarja, hogy vége legyen, de addigra már valahogy nem érdekelt az egész. Éjjel külön szobákban aludtunk (mondjuk én nem túl sokat) aztán ma reggel mondtam neki, hogy pakoljon. Érdekes módon nem is nagyon ellenkezett, hisztizett (pedig szokása az ilyesmi...), de úgy látszik, feladta, vagy látta rajtam, hogy nem érdemes vitatkozni, könyörögni. Összepakolt, közben rEndeltem neki egy taxit, és mondtam, hogy majd beszélünk a többiről...

Délelőtt kimentem horgászni a tóhoz egy kicsit, hogy elgondolkodja a továbbiakon...eléggé valószínű, hogy el szeretnék válni tőle.

Köszi még egyszer a tanácsokat, jól esett, hogy - akár ismeretlenül, névtelenül is - írtatok, meg hogy leírhatom ezeket.

2015. márc. 7. 20:28
 50/55 anonim ***** válasza:
100%

Sajnálom nagyon.

Jól döntöttél.

2015. márc. 7. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!