Akik “anyuci kicsi fia” típusú párral vannak együtt, azok hogyan oldották meg/rendezték le magukban az anyós miatti problémákat?

Ismerem a párom, és a jó tulajdonságai miatt szeretném elfogadni a rosszakat. Viszont rettenetesen fáj, hogy mindig ösztönösen anyósom mellé áll (pl. Nemrég szültem és mondtam, hogy azért, hogy ne legyek depressziós tök jó lenne, ha anyum többet jöhetne. Erre csípőből ösztönösen hozzámvágja, hogy neki meg arra van szüksége, hogy az ő anyja is többet lássa az unokáját. Nekem viszont nincs arra szükségem, hogy anyósom afeletti aggódását hallgassam, hogy a férjem nem eszik eleget, nem alszik eleget és társai, mikor van olyan nap, hogy - szoptatás mellett - délután 4-5 felé ebédelek meg olyan este, hogy 1.5 órát alszok).

Negatív megjegyzést nem kérek, ha valakinek használható tanácsa van, azt megköszönöm.