Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csinálnátok ebben a helyzetben? (Elég durva sztori)

Figyelt kérdés

Barátnőmmel kb 2 éve vagyunk együtt. Kisebb-nagyobb megszakítások voltak. 4 hónapja különköltöztünk albérletbe, voltak veszekedések. Az első nagyobb veszekedés után vissza ment az anyjáékhoz 3-4 napra. A második összezörrenésnél, ahol én volt a hibás, mert berúgtam és nem jöttem haza este, csak reggel, mire hazaértem ő nem volt itthon. Ekkor ismét felment az anyjáékhoz és már 3hete ott van. Folyton hangoztatja, hogy mennyire szeret és velem akar lenni. A kérdésemre, hogy miért nem jön vissza választ nem kapok. Mondjuk tudom, hogy a családja nem engedi és sakkban tartják különböző dolgokkal Pl. ha vissza jön hozzám, akkor többet haza nem mehet és nem ismerik meg. Nagyon zűrös a családja, így le sem tudnám írni azt a sok mindent, az utolsó példa az volt, hogy az anyja megfenyegetett, hogy vadásztatni fog és a véremet akarja. Nem vagyok egy minta gyerek, ezt nagyon jól tudom, de soha nem ártottam nekik, inkább segítettem nekik ahol tudtam és a családom is, amit őróluk nem nagyon lehet elmondani. Az igaz, hogy kb 1.5 hónapig ott laktam náluk, de meg is kaptam érte, hogy ott ingyen élősködtem, ingyen zabáltam (szó szerint) stb.. Azt tudni kell, hogy az ő családja és az én családom nem tartják a kapcsolatot az elejétől fogva.


Most lenne egy olyan lehetőség, hogy elmegyek innen távol albérletbe, aminek nagyon örülnék is munka szempontjából is, meg a barátnőm kedves családjától meg tudnék szabadulni, akik az egész környéket telepletykálták már rólam jóformán csak hazugságokkal. Három napja úgy beszéltük meg a barátnőmmel, hogy együtt megyünk az új albérletbe, viszont ma úgy döntöttem, hogy itt hagyom és egyedül megyek. Az ok amiért ezt teszem pedig a következő:


Kb. 1 hete meg voltam szorulva anyagilag és eladtam azt a tévét, amit még ők hoztak ide költözéskor (egy elég régi 52cm-es LG) A fülükbe jutott kb 2 napja, a barátnőm nekiállt nyomozgatni, hogy kinek adtam el, olyan módon, hogy az egyik ismerősének szólt hogy facebook-on kérdezzen rá pár embertől, hogy vett e valaki tőlem tévét. Az egyik haveromnak adtam el és akit megbízott bnőm pont neki is írt és véletlenül elmondta, hogy igen. Miután megtudták, hogy kinek lett eladva egyből hívták a rendőrséget. Barátnőm próbálta tagadni, hogy az ő keze nem volt benn a dologban, de 100%-ra tudom, hogy igen. Ma haverom visszahozta a tévét. Azt tudni kell viszont, hogy amikor én náluk laktam ennek a tévé árának a sokszorosa tűnt el különböző értékekben. Többek közt olyan dolog is, amivel ugyan úgy fel tudnám jelenteni őket, mert minden papír meg van róla. Viszont nem foglalkozok ezzel a dologgal, de azért kíváncsi lennék hogy reagálnának. Annyi, hogy kicsit bosszant, hogy ők jogot formálhattak arra, hogy nekem eltüntetik dolgaimat, amiért én nem hogy rendőrséghez nem fordultam, hanem semmilyen lépést nem tettem.


Ezt az utolsó sztorit nem írtam le teljes részletességgel, de a barátnőm keze nyilvánvalóan benne van ebben a dologban. Amit még kicsit érdekesnek tartok, hogy a rendőrség megkeresése és az egész dolog napján még, mint egy szerelmes kislány hívogatott ki este, nem utolsó sorban szexre is kitért nem szó szerint. Azért akit egyik nap hátba szúrok, másnap nem hinném, hogy romantikázni akarnék vele.


Tehát most ott vagyok vele, hogy itt hagyom annak ellenére, hogy ő annak adja jelét, hogy szeret és velem akar jönni.


Ez a sztori alapján ti mit csinálnátok?


Nagyon sok lett az irományom, de azon voltam, hogy minél tömörebben írjam le, nem tudom mennyire sikerült. :)



2012. ápr. 30. 03:14
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
Csak beleolvastam, de nekem mar a fele is eleg volt :D Verd ossze rendesen aztan dobd ki.
2012. ápr. 30. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:

Menj el egyedül!

Tutira ezt kéne tenned, a saját érdekedben. sok sikert.

2012. ápr. 30. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Ez kib@szott hosszú !
2012. ápr. 30. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

Hát valóban furcsa egy sztori.

Én se örülnék neki, ha a barátom ígérete ellenére nem jönne haza.. és mivel minden veszekedésük után a szüleihez "menekül" érthető hogy ők nem kedvelnek téged, hiszen csak annyit látnak hogy a lányuk szenved miattad. Nyilván nem akarják hogy visszamenjen hozzád.


Szerintem is mindkettőtöknek az a legjobb ha elhagyod és el is költözöl tőlük messzire.

2012. ápr. 30. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
Nekem az jött le a sztoriból, hogy mind a ketten követtek el szemétségeket. Így a döntésed nagyon is helyes, mind a kettőtöknek az lesz a legjobb, ha külön folytatjátok tovább mert ezek a gondok csak elharapóznak majd köztetek idővel.
2012. ápr. 30. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

Ha annyira szeretne, nem engedte volna, hogy feljelentsenek, hanem megbeszélte volna veled, hogy add vissza a tv-t.

Ha a családja ennyire nem kedvel, akkor ha vele is maradsz, lesznek még problémák, mivel -ahogy következtetek- ragaszkodik hozzájuk.

Szerintem hagyd ott, menj egyedül, persze elötte beszéljétek meg, változz meg egy kicsit jó irányba, és keress magadnak egy rendes lányt rendes családdal.

amíg a Földön x milliárd nő él, nem kell egy miatt tönkretenned az életed.

2012. ápr. 30. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 omba ***** válasza:

Lopásról szó sincs, - de barátnőről sem.

Fogadd el az a távoli, neked tetsző munkát, ha így kezdődik valami, hát gondold el mi jön még???

2012. ápr. 30. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Azonnal hagyd ott! Egy ilyen nővel sosem lesz boldog életed!! Ez ne is legyen kérdés, pakolj és költözz!! Eszed ágába se legyen újrakezdeni vele!!(én is végigolvastam)
2012. máj. 1. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim válasza:
Haver esküszöm neked a szitu nálam ugyan ez!!!"barátnőm" ugyan ezt játsza velem...szeret velem akar lenni de anyuci fenyeget...figyelj spanom még ha nem is vagy haverom :)amit én tettem..hagyom a francba...most neki kell rájönni hogy kivel is akar\fog leélni egy életet?az hogy mondja h szeret nem jelenti azt hogy azt érzi...amire rájöttem...nem csak neked kell tenned a kapcsolatért haver igenis vegyen erőt magán a kislány és ha szeret hagyjon csapot papot és éljen veled boldogan.ha ez nem megy neki..felmerül a kérdés valóban szeret?a szitu nálam is hasonló..követelőzés hogy én én én hajtsak,ő persze semmit...esetleg ha van kedved komolyabban ezt megvitatni,keress fel privin :) szerintem tudunk egymáson "segíteni" :)
2012. máj. 1. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!