Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Már három napja nem jelentkezi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Már három napja nem jelentkezik. Mit tegyek? Engedjem el inkább?

Figyelt kérdés
Van egy srác, akivel nagyjából egy hónapja ismerjük egymást. Vagyis igazából régebb óta a közös munkahely miatt, de igazán csak egy hónapja kezdtünk el ismerkedni. Ő egy arab srác, rendkívül tisztelettudó, és nagyon megvan köztünk az összhang. Nem lett kimondva, és nem is firtattuk, hogy akkor mi most együtt vagyunk-e vagy sem, szimplán csak jól éreztük magunkat a másik társaságában. Amikor csak tudtunk, találkoztunk munkán kívül, telefonáltunk stb. Azonban most mindketten hazautaztunk, és csak két hét múlva találkoznánk legközelebb. Nem is ezzel van a probléma. Hanem azzal, hogy ő tudtomra adta még mielőtt elment, hogy kevesebbet fog tudni írni, mert a családjával van stb stb. Én ezt el is fogadtam, hiszen természetes, hogyha hosszú idő után hazalátogat, nem a telefonját fogja nyomkodni, hanem velük foglalkozik. Aztán egyszer csak rám írt, hogy nagyon hiányzom neki, és amint lesz ideje fel fog hívni. Nagyon örültem, hiszen nagyon-nagyon hiányzik, és a két hét még nagyon hosszú időnek tűnik.. Na most. Mióta ezt leírta, eltelt több, mint három nap. Azóta se kép se hang. Én értem, hogy elfoglalt. De 24 órából áll egy nap, nem igaz, hogy 5 percet sem tud rám szánni a napjából. Kicsit dühítő az egész. Vagy ennyire nem érdeklem? Vagy csak túlreagálom?
dec. 25. 22:52
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
48%
Otthon van a feleségnek való, te csak szórakozás vagy, érted?
dec. 25. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Sajnos pont az a lenyeg, amit nem akarsz lenyegnek latni.

Az arab csaladok 95%-ban a mai napig a szulok szervezik a hazassagot, de ha nem is ok szervezik akkor is csak arabbal lehet. Tehat hiaba muszlim a szir lany es a pakistani lany is, de ha a fiu szir akkor a lanynak is annak kell lennie. Amugy tobb magyar baratnommel jartak szir fiuk es a vegen mindnek szir, szuz felesege lett es van akinek meg szolni is elfelejtett a srac, hogy ot csak hasznalgatta.

Amugy az arabok folyton udvarolnak es gyorsan levesznek a labadrol, de tenyleg nem vagy a szemukben tobb, mint egy jatekszer. Akkor sem, ha illedelmes, ha kifizet mindent helyetted es alapvetoen jobban banik veled mint barki mas. A csaladja mellett pedig egyertelmuen nem fog neked irni, hiszen nem akarja hogy tudjanak rolad. Viszont egy szerelmes muszlim ferfi, ha komolyan gondolja akkor mar reg videotelefonaltal volna az anyukajaval, megkerte volna a kezed a szuleidtol ahogy az szokas es egyfolytaban ellenorizne, minden egyes dolgot tudni akarna rolad. Ezt amugy szulok mellett es az 50 unokatestver koreben is meg lehet tenni. O meg sem tesz semmit, de azert oda dob egy romantikus uzit, hogy taplalja benned a remenyt.

dec. 26. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!