Voltatok màr annyira fájdalmas viszonzatlan szerelembe?

Majdnem a legtöbb exemnek még most évek mulva is nyitva az ajtóm.

Bennem "csak" ilyesni van

1-essel egyetértek. Elmegy ezzel az idő, általában nem lehet ezzel megvárni, vagy bevonzani a másikat.

Most már tudod, hogy mit jelent tényleg szeretni valakit. Ez a felismerés a hasznos az egészben, ezt kell tovább vinni, és olyannal összejönni, akivel ez kölcsönös. Vártam már eleget, én is azt hittem, hogy nálam majd máshogy lesz, nem lett. :)

Akkor katasztrófaként éled meg, de amikor kijózanodsz, akkor látod át, mi volt reális az egészből, és mi nem. Csak addigra elment egy csomó idő. A helyedben egy huszárvágással továbblépnék (mint B terv). Ma már nem várok senkire, legyél magad előtt fontos, ennyire nem kell beáldozni magad a másikért... ő is viszonozzon.

Rájöttem, ha összejönnénk, akkor eleinte boldog, beteljesedett lennék, de mivel ő nem szeret, sőt pofákat vágna, ezért egy idő után full kiábrándult lennék az egésztől, mert nem lehet a másikat érzelmileg így átírni, megerőszakolni. Ha neki nem jön ez magától, akkor nincs értelme küzdeni, győzködni. Olyanért viszont igen, aki szeret, mert az a kapcsolat érdemli meg az áldozatokat oda-vissza. De ez a totál egyoldalú dolog, ez ablakon kidobott idő.

Gondolom az téveszt meg, hogy szerelmes vagy, mert ez egy jó érzés. De ez így csak drog, mert nem valós. Viszont ha túllépsz, akkor nagyon rövid idő alatt lehet egy tényleg kölcsönös, ennél sokkal jobb kapcsolatod. Utólag jöttem rá, hogy nem lettem volna vele boldog, de akkor azt hittem, full összeillünk. Ugyanolyan intenzíven is képes lennék szeretni... pedig akkor azt hittem erre nem leszek már képes.

Symbolon-nak van egy jó lapja erre!

[link]