Milyen büntetést, nevelési módszert alkalmaztok 4 éves gyereknél?

Sajnos a határfeszegetés egy félreértés alapján elterjedt tévhit. Ami határfeszegetésnek látszik, az valójában szeretetpróba, egy tesztrendszer, és addig erősödik, amíg a szülő megbukik rajta, vagy amíg egy kellően erős büntetéssel nem vet véget neki. (Vagy amíg meg nem felel a próbán, persze.)

Valami történt az alábbiak közül:

1. Az egyik vagy mindkét szülő részéről valamilyen reakció, ami alapján a gyerek azt érezte, hogy nem szeretik.

2. Valaki másnál látta azt, hogy nem szeretik az illetőt a szülei, pl. oviban, játszótéren stb.

Mindkét esetben megrémül: "Te jó ég! Nem szeretnek?" Vagy: "Van ilyen?! Mi van akkor, ha engem sem szeretnek?"

És elkezdi tesztelni a szülőt. Valójában ez az egész egy kérdésfeltétel, csak nem hangzik el szó szerint a kérdés. A hibát ott követjük el, amikor nem a valós kérdésre reagálunk, hanem a látszólagos helyzetre: tesztelik a határokat, tehát egyértelműsítenem kell, hogy hol vannak a határok.

Tehát értelemszerű, hogy a büntetés a lehető legrosszabb, amint most tehetsz. A büntetéssel megadod a választ: nem szeretlek. Ez kezdetben hihetetlen a gyereknek, és addig folytatja a tesztelést (egyre rosszabb, agresszívabb, szemtelenebb, szabályszegőbb), amíg teljesen egyértelművé nem válik a számára: nem szeretnek, tényleg nem szeretnek. Ez persze egy fontos üzenetet hordoz, ami az egész személyiségét meg fogja határozni a továbbiakban, és így az egész életét is: NEM vagyok szerethető.

Aki pedig nem szerethető, az persze miért is vállalna felelősséget a dolgokért, önmagáért, másokért, tanulásért stb. Minden probléma innen ered.

Tehát ne dőlj be a látszatnak. Valami rosszat csinál? Halld a lelki füleiddel, ahogy elhangzik a kérdés: "Szeretsz engem?" Erre kell válaszolnod, miközben magát a cselekedetet helyteleníted, nem pedig az embert. A büntetés az embert helyteleníti.

Például így: "Én nagyon szeretlek téged, kisfiam, de ez csúnya dolog, ilyet nem csinálunk."

Innentől teljesen mindegy, hogy erősödik-e a rosszalkodás vagy sem. Amint ugyanis minden kétsége elmúlik azt illetően, hogy szeretik-e, felhagy a teszteléssel. (De persze bármikor történhet valami, ami miatt újra kétségei támadnak, ám ez nem változtat a teendőkön.)

Súlyosbítja a helyzetet, hogyha már történt büntetés, esetleg a fenti 1. esetnek megfelelő dolog. Ezt egy nem meghunyászkodó, hanem méltóságteljes bocsánatkéréssel lehet kezelni. Példa: "Tudom, hogy a múltkor nagyon ingerült voltam veled, és azt mondtam, hogy... Sajnálom, nem gondoltam komolyan. Nagyon szeretlek, kisfiam. Tudod mit, állapodjunk meg abban, hogy mindketten..." innentől saját kreativitásra bízom, de itt még át is fordítható a szituáció egy kölcsönös megértéssé és szövetséggé, ami nagyon fontos.

Persze nyilván erről kevés ennyit írni, de röviden így lehet összefoglalni a helyzetet és a teendőket.

Pszichológus

Kedves 3.

Igen, valóban egy ilyen dinamika működik, és ha az ember nema z eredeti kérdésre reagál (lehetőleg pozitívan persze :) ), akkor a vége az, hogy a kamasz gyerek lázad, elhatárolódik, nem osztja meg a problémáit a szülőjével. Ezt itt lehet megelőzni.

Persze tudom, hogy nem könnyű. Az élet lesavazva tartja a szülők agyát. A megfelelő időben meg fogom írni ezt a mechanizmust könyvben esettanulmányokkal, remélhetőleg ez sokaknak segíteni fog. Talán 2-3 év múlva már itt lesz az ideje.

Szívesen, kedves 4. :)