A gyermekeim ideiglenesen nevelőszülőkhöz kerültek. Szeretnénk mihamarabb visszakapni őket. Ebben az esetben mit tudunk tenni?

Figyelt kérdés

Egy öt gyermekes anyuka vagyok. Gyermekeim 2010(9év),2012(7év),2013(6év),2014(5év),2017(2év)-ben születtek.

2013 tavaszán megalapozatlan, kivizsgálatlan,valótlan lakossági bejelentések alapján a kihelyezett lakossági családsegítő védelembe vételi eljárást indított el. Természetesen a gyermekek születése után a védelembe vételt ők is gyakorolták.

2018 tavaszán a családsegítőt elbocsájtották posztjából nem megfelelő munkavégzés miatt,viszont akik őt váltották sem vizsgálták ki az ügyet. 2013 óta körülbelül 15 tárgyaláson vagyunk túl. A tárgyalások során általában valótlan dolgokat hallottunk ahhoz szóhoz jutni nem engedtek bennünket. A gondozási-nevelési terveket teljesítettük de mindig újabb és újabb feladatokat kaptunk. 2019.06.14.-én a gyermekeket ideiglenesen kiemelték a családból "elhanyagolás és lakkhatási problémák"miatt ami természetesen nem igaz mivel az anyai nagyszülő házában élünk. Ami nagy probléma hogy amikor a kiemelés mellett döntött a gyámhivatal nem került sor arra hogy a közeli hozzátartozókat megkérdezzék hogy vállalják e a gyermekek nevelését. Az apai nagymama a kiemelés előtt egy nappal személyesen megjelent az illetékes Gyámhivatalhoz a kérelmét benyújtani de azt megtagadták arra hivatkozva hogy már megvannak a nevelőszülők. Hiába próbálkozott a gyermekeket magához venni a határozatban ez állt:


"Az eljárás során a gyámhivatal megállapította,hogy a kiskorúak gondozását,nevelését vállaló családtag nincs"


A gyermekek kiemelése óta négy hónap telt el. Mai nap 2019.10.21.-én megtörtént az első tárgyalás ahol szintén több valótlan dolgot állítottak mind a nevelőszülők mind az illetékesek pl (ágyi poloska stb), a tárgyaláson felhoztuk hogy az apai nagymama vállalná a gyermekek gondozását és a válasz egy határozott nem volt.A következő tárgyalás fél év múlva lesz ami nagyon sok idő a gyerekek nélkül.


Röviden ennyi lenne a történet.



2019. okt. 23. 11:56
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 51/85 anonim ***** válasza:
96%
Aha. Hagyjuk. Nálunk, borsodban a szőlőhegyen élnek kis szobakonyhás putrikban 5-6 gyerekkel, pedig fúrt kút van, kályha, éppencsak áram meg falopás. Azoktól se veszik el, mert nem hiányzik a kolonc. Ha nálatok nem lenne valami nagyon nagy gáz, akkor veletek lennének a gyerekek.
2019. okt. 23. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/85 A kérdező kommentje:
Itt is vannak olyanok a mi kis falunkban a kisebbség között hogy nincs fűtés a gyerekek télen kabátban vannak. nincs áram stb és náluk is ott vannak a gyerekek
2019. okt. 23. 15:38
 53/85 anonim ***** válasza:
38%

A leírás szerintem tök normális, mindenkinek szokott náthás lenni a gyereke, én egy számmal nagyobb ruhákat is veszek, főleg, ha tetszenek. Az meg, hogy pár ruha cserélődik, az én gyerekemnek van több egyforma holmija is(pl rózsaszín hosszúujjú).


Szerintem a vélemény rendben van, gondolom van nálatok egy jellegzetes szag, amit nem bírnak.


Nálunk is van, ha egy hétre elutazunk, utána érezzük, mások otthonának is van!


Földszinten lakóknál meg pláne.


Szerintem is egyszerűen szegények vagyok, nehezebb természetek, egyszerűek, ezért mások piszkálnak.


Én pl zárkózott vagyok, az egyik bölcsiben szóltak, hogy nem vagyok nyitott a gondozók felé. Álltunk és mosolyogtunk, és néha olyanokat mondtak, hogy ma jó napja volt, megette az ebédet, én meg olyat, hogy jajj dejó, ennek örülök és álltunk és néztük egymást.


Látom én, hogy más anyukák csevegnek, nekem nem megy. Ami érdekelt megkérdeztem, egyébként nehezemre esik a bájcsevej, nem is bírtak.


Hálistennek váltás után nagyon jó véleménnyel voltak rólam az új gondozók, pedig nem csináltam semmit másképp. Egyszerűen látták, hogy szeret a gyerekem, hogy miközben öltöztetem normálisan beszélek vele, és sok új otthon tanult dolgot visz az oviba velem közös élményekről.


5 gyereket menedzselni nem lehet hibátlanul háztartásbeliként sem, nemhogy munka mellett, ha nincs pénz meg segítség.


Kötődnek hozzátok a gyerekek? Ha látnák, hogy mennyire fontosak vagytok a nagyoknak, nem vették volna el őket, ha otthoni mondókák, egyéb foglalkozások mentek volna és vitték volna az ismereteket az intézményekbe..


A nevemen nincs ingatlan, nincs munkám, a lakás, amiben élünk putris(ruhahalmok netes eladásra mindenhol(jobb márka, nautica, zara, benetton, retro), 1 ház teljes berendezése bontatlanul a telken szintén eladásra, festés is megy, most lett konyhánk, fél évig nem volt, rendeltük a kaját.


Az a mázli, hogy pénz van, de így is nehéz átverekedni a lerakattelepeken reggelente, szekrény híjján a mosógépről összeszedni a fogkefét, vadászni a fésűt a lakásban..


2 éve költöztünk haza, azóta megy a vackok eladása, átrendezések, bútorvásárlások, mellette rendet tartani, gyereket menedzselni, családi ügyeket intézni, egyetemre járni, rendben tartani magam, párt keresni, beeső jogi ügyeket intézni, nagyszülőknél házat takarítani, bútoraikról kátrány gőzőlni, kerti munkát végezni, hivatalos ügyek, egészségünk/orvosok gyereknek és nekem is, baráti kapcsolataim pedig teljesen leépültek annyira nincs időm és türelmem rájuk.


Pont 2 napja kaptam kb idegösszeroppanást, ebben az állapotban tőlem is elvennék a gyereket.


5 gyerekkel megbolondul az ember a felnött gondok mellett ideális körülmények közt is.

2019. okt. 23. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/85 anonim ***** válasza:
34%

#51 Borsodban valóban nem kapkodják el a gyerekeket, még meglátogatni is félnek a családokat.

Facebookon beszélgetek a kérdezővel, minden igaz amit leírt, láttam a gyerekeket, egyáltalán nincsenek elhanyagolva.

Sajnálom, hogy rúgtok belé mégegyet csak azért, mert ti még nem láttatok ilyet...

2019. okt. 23. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/85 anonim ***** válasza:
91%
#54 Jó gyors vagy, hogy már meg is látogattad őket. Facebookon keresztül meg mindenki azt hazudik és ferdít, amit akar.
2019. okt. 23. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/85 A kérdező kommentje:
Én nem tudom hogyan gondoljátok azt hogy egy ember pont ilyen dologról nem mondana igazat. Mit akartok még hallani?
2019. okt. 23. 16:28
 57/85 anonim ***** válasza:
38%

#55 Nem látogattam meg őket, küldött kepet a gyerekekről. Hallottál már róla, hogy lehet ilyet? Vagy te a kőkorszakban élsz?

Egyértelműen látszik, hogy nem kamuzik, vannak képek a családról, több száz ismerős, rendben élnek, egyáltalán nem olyan körülmények között, ahonnan el kellene venni a gyerekeket. Bár ezt te úgysem hiszed el, mert nem látod a profilját.

2019. okt. 23. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/85 anonim ***** válasza:
95%

Akkor menj a médiába vagy jogvédő szervezetekhez. Simán ráugranak az ilyen sztorikra, sírnak jó hangosan fele ennyiért is.


De ne haragudj, azért vagyok szkeptikus, mert szerintem nem vagy 30-nál több, magad is bevallod hogy apuka eddig ímmel-ámmal dolgozott dolgozott, te valószínűleg életedben egy percet sem dolgoztál, ellenben a gyerekek száma már most magasabb, mint amennyit átlag magyar fizetésekből el lehetne tartani. Ráadásul már a harmadik gyereknél gond volt, a reakció még két alom... Nem tudok hinni ebben, sajnálom.

2019. okt. 23. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/85 anonim ***** válasza:
94%
#57 Mert három darab képből aztán el tudod dönteni, hogy mi a valóság. Mint a cigányok, amikor pózolnak a kiterített tízezresekkel, egyébként meg nem telik 20 deka parizerre hóvégén.
2019. okt. 23. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/85 anonim ***** válasza:
15%

Nem, nem három darab képről :)

Neked meg javaslom menj el orvoshoz, ha ide kell járnod hogy levezesd a feszültséged.

2019. okt. 23. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!