Lehet, hogy kevés a tejem?
Hát ha átáznak a melltartóbetétek, akkor van tejed. Kérdés, hogy rendesen kiszívja-e a picuri és hogy mennyire tápláló. Nekem a védőnő azt tanácsolta, hogy úgy tudom megnézni, hogy mennyire zsíros a tej, ha egy kicsit kifejek egy átlátszó pohárba, hagyom szobahőmérsékleten 2-3 órát. Addigra "kiül" a tetejére a zsír. Látod, hogy milyen vastagon van rajta, mert az alján lesz a vizesebb tejcsi. Természetesen ezt már nem lehet odaadni a babának, megy a csapba.
Szerezz be egy mérleget, és szánj rá egy napot, hogy minden evés előtt megméred, majd utána is, hogy mennyit eszik. De ne stresszelj be a mérleg miatt. Nekem is méregetni kellett, volt, hogy fél órát volt cicin, mégsem evett csak 30-40grammot. A napi mennyiség a lényeg.
Az, hogy sír, lehet többmindentől is. Fáj a hasa, vagy éppen érzékenyen érinti a front, vagy csak az anyukája közelségére vágyik. Nekem csinálta azt egy pár napig, hogy fél óránként (nem viccelek) kérte a cicit, pedig nem is evett, csak nyammogott rajta. Kellett neki, hogy ott legyek. Ha nem voltam ott, akkor ordított, mint akit nyúznak. Ha pedig elaludt rajta, és megmozdultam, hogy felkelek mellőle (fekve szopizunk), akkor rögtön felébredt és ordított. Nehéz időszak volt, de nem tartott sokáig. :)))
3 hós fiúcska anyukája
Nem hiszem, hogy aggódnod kéne! Van tejed, ez érthető, fejni is tudsz, szóval nem a mennyiséggel van gond! A minőség nem is kérdés, mert az anyatej összetétele a baba korához igazodik, illetve a na folyamán is változik, este zsírosabb,laktatóbb. Persze estére lehet, hogy kevesebb tej van (estére elfárad a szervezet is), de az összetétele alapján jobban is laki a baba.
Én másban keresném az okot. Gondolom hallottad, micsoda időjárás változáson ment végig az ország nem egészen 1 hét alatt! Minden embert megvisel, nemhogy egy pici babát!
Szerintem nyugodj meg, minden rendben van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!