Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért nem válaszolnak a...

Miért nem válaszolnak a jehova tanúi?

Figyelt kérdés

Minden közegben előfordult már, hogy elkezdenek nem válaszolni.


Mikor kamasz voltam, és frissen magas szinten spirituálisan, szerettem tesztelni az önmagukat ostenszolgának nevező testvéreimet, hogy miként is segítenek annak, aki rá szorul. Nos bár csalódás volt, de a lényeg itt, hogy akkor is elkezdtek csak nem válaszolni, és valami mást mondani, vagy annyit mondtak, "olvassa el a bibliát, ott van", és mikor mondtam, hogy és ha az ember erre azt mondaná, hogy elolvasta de nem látta meg belőle, akkor mi legyen, arra meg csak a semmi, vagy hogy legyen figyelmesebb, de arra, hogy hogyan megint semmi.


Ez még a legaktívabb, mert itt nem tudnak eltűnni, mint mindenhol máshol. Gyakorin is többször előfordult, hogy önmagát jehova tanújának valló egyén egyszer csak a semmiből nem válaszolt többé. Volt akivel két beszélgetés is alakult, a lettő között hónapok teltek el, és megint eljátszotta ezt.

A gyakorin híresebb zita is, nem tudom most a felhasznó nevét, de valami zita szerű, ő is megcsinálta, pedig írtam neki többször is, hogy örülnék, ha válaszolna az utolsó levelemre, és várom a választ.


A legutolsónál telt be a pohár, és már izzok, hogy megértsem, hogy magukat a teremtő szolgálatában állónak vallók, hogy merik ezt megtenni az egy végtelen teremtővel, hogy ilyen mocskos orcával fordulnak felé, és hazudják maguknak továbbra, hiogy minden oké.

Felkerestem az egyesületet. Sőt szeretek megállni és dicsőíteni az urat, és még myáron egy nagyon aranyos tag segített nekem jelentkezni, hogy felkeressenek.

Nos én már telefonban is mondtam, de aztán kettőjüknek élőben is, hogy engem nem a tanulás érdekel, csupán én mindenhol istent látom, és vágyom kibeszélni a csodát. Mondták, hogy erre nincs lehetőség, én pedig, hogy így nem venném el a lehetőséget mástól, akinek segítyégre van szüksége. De azzal zártuk, hogy ha lenne kérdésem, akkor írjam meg nekik, hogy ők is gondolkozhassanak rajta, és megpróbáljanak válaszolni.

Teltek a hetek, hónapok, és végre lett egy kérdésem. Írtam sms-t, elkoüldte azemail címét rá 2 napra. Megírtam az e-mailt. Ennek megint 2 hete, vagy több, és nincs válasz.


Kérdésem tehát, MIÉRT NINCS SOSE VÁLASZ EGY IDŐ UTÁN? MIÉRT TŰNNEK EL???



jan. 5. 21:07
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
 121/126 anonim ***** válasza:
0%
A kiírt kérdésedre akartam megfelelni, de ez persze vicc! Már elfelejtetted, hogy mit írtál ki kérdésnek?
máj. 10. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 122/126 anonim ***** válasza:
0%

"Ez egy játék. Ha a része vagy, akkor a tiétek."


De a téma, amiről szól, ez a vita, az nem játék.

máj. 10. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 123/126 anonim ***** válasza:
0%

A kérdésed arról szólt, hogy miért tűnnek mindig el a Tanúk. Én ugyan nem vagyok még az, de látod nem tűntem el. Ennyi.


Egyébként ha azt mondtad nekik hogy nem akarsz tanulni, akkor úgy vehették, hogy komolytalan vagy. Most őszintén: ez a hozzáállásod minimum komolytalan, mert bármilyen is a világnézeted, bárhol is tanultál és bármit, az biztos hogy az első kézből vett tapasztalatot, meggyőződést semmi sem helyettesíti. A másik, hogy MINDENKITŐL lehet tanulni, csak egy kis alázat kérdése a dolog.


Általában az itt írogatók kevés százaléka tájékozódik komolyabban a neten lévő irodalmakon keresztül a jw.org-on. De aki megteszi, annak is biztosan van egy sor kérdése.


Viszont minden tisztelet a kivételnek, de az itt a Tanúkról írogatók zöme, nagyon keveset és azt is rosszul tudja róluk.

máj. 10. 02:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 124/126 anonim ***** válasza:

"Tehát ezért gyilkolják egymást szinte minden háborúban nemzeti, etnikai és politikai alapon? Mert hogy ők ismerik és hirdetik Krisztus evangéliumát?"

A jehovás vének is gondolom ezért próbálják eltusolni a családon belüli erőszakot, vagy követnek el ők maguk erőszakot, igaz?


"Ha kell, a igaz keresztény "emberek" önmagukat és a családjukat védelmezik"

Az ukránok is önmagukat és családjukat védelmezik, a család itt szűk és tág értelemben vett család is.


"Visszakérdezek: te tudsz olyan katolikusokról, akik krisztusi semlegességgel, bibliai alapon ellent mondtak Putyinnak?"

Miért kérdezel vissza? Te állítottál valamit, amit semmivel se tudtál bizonyítani. Én csak felvetettem, nem biztos, hogy annyira fekete fehér minden, amilyennek itt hazudod.


"És ha az ország, amelyekben egy katolikus él nem bibliai alapon működik, mint ahogyan egyik sem, így a katolikus ember nem dönthet bibliai lelkiismerettel?"

A jehovás se tagadhatja meg bibliai alapon pl a katonai szolgálatot Oroszországban, mert nincs az orosz jogban ilyen kitétel. Van olyan ország, aminek jogrendjében szerepel, hogy vallási alapon megtagadható, az oroszban nincs. Szóval kicsit mellé lőttél ezzel.


"Nem, ezzel szemben azt tudjuk, hogy MÉG katonatiszt volt a megtérése idején. Ez a tény!"

Újabb hazugság. Kornéliusz már megtért, sőt a Szentlélek keresztségét is megkapta a Biblia szerint, amikor az író századosként jellemzi.


"Egy keresztény Jézus és a Biblia szerint lehetett nemzeti, etnikai vagy politikai értelemben MEGOSZTOTT (úgy mint azóta is számtalanszor a nemzetek katonái, akik rendszeresen háborúznak egymással), vagy ezekben semlegességet kellett mutatnia?"

Jézus nem beszélt erről a kérdésről. Viszont a Biblia szerint is vannak nemzetek. Amúgy a nemzeteknek nem feltétlenül kell megosztottnak lennie, élhetnek békében is egymás mellett, mint a többség teszi is.


"Látod itt ütközik ki, hogy mennyire félre ismered a Biblia szellemét."

Te is, de nem csoda, amikor a hazugság szelleme lakik benned :)

Például a fentebbi érveléseddel olyan hazugságokat próbálsz a számba adni, amiket én sose írtam. Te állítottál rólam egy nyilvánvaló hazug rágalmat, majd ezzel érveltél ellenem. De az ördögtorony hívei bizony ilyenek.

További jó mocskolódást és személyeskedést.

máj. 10. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 125/126 anonim ***** válasza:
0%

124

Az első bekezdéshez: ugye nem gondolod komolyan, hogy a marginális vádakkal szemben, amelyeken ráadásul személyeskedve csámcsogtok, annak ellenére, hogy sajnos minden egyházban, így nálatok is előfordul (nem is állítom be az egyház tanításásaiból következő bűnnek, hiszen a világban is sok van), szóval ezzel szemben a katolikus egyház tagjainak az általános pusztító szerepvállalása a nemzetek konfliktusaiban és háborúiban, jó ellenérv? Ha szerinted ugyanaz a súlya mindkettőnek akkor ezzel gyakorlatilag megveted azon milliók gyászát és szenvedését, akik e keresztényellenes tettek elszenvedői voltak állítólagos keresztényektől, de mindenképpen többek között a legnépesebb egyházak tagjai részéről. Mindig vannak kivételek, a túlnyomó többség nem kivétel!


"... a család itt szűk és tág értelemben vett család is."


Mivel Jehova Tanúi nem hazafiak, hanem Isten Királysága alatt élnek, csakis Istennek tartoznak engedelmességgel, és kizárólag Istennek van joga az életük felett rendelkezni. Az állam nem!


Aki ezt keresztényként megszegi, az törvényszerűen olyan helyzetekkel találja szembe magát, amikor szembekerül Isten Királyságával.


De így is teljesíti azt a költsségét egy igaz keresztény, hogy ha rajta áll, megvédi önmagát és a családját, de a haza nevében nem fog a hittársai ellen vonulni. Még józan ésszel is megérthető, hogy a szellemi kapcsolat magasabb rendű a nemzeti kötelékeknél, ahol mindenféle felfogású ember él.


"Miért kérdezel vissza? Te állítottál valamit, amit semmivel se tudtál bizonyítani."


Dehogynem! Az egész világ rá a tanú, hogy szinte minden háború nagy számú szereplői a legnagyobb egyházak tagjai! Miért? A hazafiság miatt. Te magad ismered el, hogy az ukránok (akik között katolikus is van) a tágabb értelemben vett "családjukat" is védelmezik, vagyis a hazájukat. Akkor miért vádolsz engem azzal, hogy "személyeskedem" amikor ez nálatok szent kötelesség?


Erre mondta egy angol író, hogy "A hazafiság csak egy szó; vagy azt jelenti, hogy az én hazám, ha igaza van, ha nem, ami becstelenség, vagy azt, hogy az én hazámnak mindig igaza van, ami bárgyúság."


Patrick O'Brian


Van benne valami, nem?


"A jehovás se tagadhatja meg bibliai alapon pl a katonai szolgálatot Oroszországban, mert nincs az orosz jogban ilyen kitétel."


Tehát ha nincs egy adott ország jogrendjében benne az alternatív katonai szolgálat lehetősége, akkor egy bibliai keresztény nem tagadhatja meg a katonai szolgálatot?


És ha benne van, akkor ettől válik egy ország "bibliai alapon működővé"? Azért ezt te sem móndod komolyan, ugye? 😉


"Kornéliusz már megtért, sőt a Szentlélek keresztségét is megkapta a Biblia szerint, amikor az író századosként jellemzi."


"Volt pedig Cezáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai egység katonatisztje."

Cselekedetek 10:1


A beszámoló első verséből kiderül, hogy katonatiszt volt. De ha csak utólag írnák, akkor sem arról szólna, hogy a megkeresztelkedése után örömében lett katona!


""Egy keresztény Jézus és a Biblia szerint lehetett nemzeti, etnikai vagy politikai értelemben MEGOSZTOTT (úgy mint azóta is számtalanszor a nemzetek katonái, akik rendszeresen háborúznak egymással), vagy ezekben semlegességet kellett mutatnia?"


Jézus nem beszélt erről a kérdésről."


Dehogynem!

máj. 11. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 126/126 A kérdező kommentje:

#121, Ismétlem, nem tudom mik az előzőleges válaszaid.


Én azokról beszélek, mint #124 és #125.


A kérdésem lényegére emlékszem. Viszont sem ez, sem a kérdésed nincs semmilyen kapcsolatban azzal, amit itt mókáznak páran.



#122, Egyet értünk. :)

Ez az ő tanulásuk. :)


#123, Értem, amit írsz. Elfogadom az ítélkezési rendszered, viszont én nem vagyok benne.

máj. 11. 14:14
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!