Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények most lebuktatok....

Keresztények most lebuktatok. A muszlimok 1400 éve mondják, hogy átírtátok a Bibliát, de persze ti a végsőkig tagadtátok ezt, itt az oldalon is. Itt a bizonyíték, ráadásul a Vatikán könyvtárában találtak rá. Hogyan magyarázzátok ezt ?

Figyelt kérdés
[link]

2023. ápr. 13. 15:55
 71/112 anonim ***** válasza:

"Ha jól értem Ahmed, a szekta alapítója Messiásnak, Jézus és Mohamed próféta legújabb avatarjának tartja magát. Követői természetesen nem csak a Koránnak, hanem prófétájuk kinyilatkoztatásainak is nagy jelentőséget tulajdonítanak. Szegényeket az iszlám közösség eretnekként kezeli."


Az ahmadijja vallásnak kb semmi köze az iszlámhoz. Alapvető kérdésekben tanít mást. A 19. században jött létre Indiában. Ez a Ghulam Ahmad hozta létre. Azt kell tudni róla hogy folyamatosan a brit uralkodót fényezte. Egyértelmű hogy ez egy keresztények által lérehozott hamis irányazat.



"Sajnos csalódtam a Koránban. Súlyos érveid mérlegelve már-már majdnem megtértem az iszlámba, de most hogy kiderült, hogy az iszlám hívők maguk sem tudnak megegyezni, abban, hogy a Koránon kívül van-e más érvényes kinyilatkoztatás, így be kell látnod, hogy jó lelkiismerettel nem lehetek az iszlám híve. Igazából inkább téged sajnállak, mert most hogy magad is látod, hogy az egész Korán hülyeség, nyilván ez neked nagyobb csalódás és fájdalom."


Hogy mi bajod van? :) Leírod hogy szerinted a muszlimok nem tudnak megegyezni abban, hogy a Koránon kívül van-e más érvényes kinyilatkoztatás ami persze nem igaz. Aztán kijelented hogy az egész Korán hülyeség, úgy hogy az előző kijelentésedből ez sehogy sem következik, de gondolom nálad ez nem jelent problémát :))

2023. ápr. 18. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/112 anonim ***** válasza:

Már a feltett kérdés sem felel meg a valóságnak, a cikk nem arról szól, hogy átírták a Bibliát.


Az átírás azt jelentené, hogy az értelmét változtatták volna meg.


Az átfogalmazás azt jelenti hogy módosításokat végeznek, de a mondat értelme nem változik meg.


Az eredeti cikk mondat átfogalmazásról szól.

2023. ápr. 18. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/112 szp72 ***** válasza:
91%

@ "Leírod hogy szerinted a muszlimok nem tudnak megegyezni abban, hogy a Koránon kívül van-e más érvényes kinyilatkoztatás"


Hát látod! Az ahmadija vallás követői magukat muszlimoknak tartják. Ahmad a muszlim világ nagy reformere, Mohamed próféta legújabb reinkarnációja mi más is lehetne, mint muszlim.


@ "ami persze nem igaz"


Ezt most nem értem. Hát látod! Legtöbb muszlim úgy véli egyedül csak a Korán a kinyilatkoztatás, más muszlimok szerint viszont Mohamed nem véletlenül testesült meg újból, hanem hogy átadja legújabb kinyilatkoztatásait.


@ "Aztán kijelented hogy az egész Korán hülyeség, úgy hogy az előző kijelentésedből ez sehogy sem következik, de gondolom nálad ez nem jelent problémát"


Eleinte én is azt gondoltam, hogy ez sehogy sem következik, de végül olyan szépen levezetted, hogy kénytelen voltam érveid súly előtt meghajolni.


Ugye te magad írtad:

"És igen, ha minden keresztény irányzat Bibliája többszáz oldalnyi eltérést tartalmaz akkor a Biblia egyetlen könyvére sem lehet hitelesen azt mondani hogy isteni ihletésű."


Ugyanígy ha a muszlimok sem tudnak megegyezni, hogy a Koránon kívül van-e még más hiteles kinyilatkoztatás, akkor az egész Korán hitelét veszti. Te magad biztosítottál arról, hogy minden muszlim csak a betűre pontos Koránt tartja egyedüli kinyilatkoztatásnak. Ez akkora súlyos érv volt, hogy teljesen meggyőzött, s ekkor, mint derült égből a villámcsapás jön ez a nagy pofon. Fájdalom de így már sem én, sem te nem lehetsz jó lelkiismerettel muszlim, hacsak nem vagyunk fanatikusak.

2023. ápr. 19. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/112 anonim ***** válasza:

" igen, ha minden keresztény irányzat Bibliája többszáz oldalnyi eltérést tartalmaz akkor a Biblia egyetlen könyvére sem lehet hitelesen azt mondani hogy isteni ihletésű."


A feltétel nem teljesül mert nincs több száz oldal eltérés amire te gondolsz.


Ha van is eltérés az nem befolyásolja a lényegi szempontokat, például mind a négy evangélista kijelenti hogy angyal vagy angyalok jelentek meg Krisztus sírjánál. A fatimai jelenésnél csak a gyerekek látták Szűz Máriát a 70 ezer ember nem. A Fatimai jelenesnél Francesco látta Szűz Máriát beszélni, de hangját már nem hallotta. Emiatt érvényes mindegyik állítás ami az evangéliumokban le van írva, van aki Krisztus sírjánál ezt az angyalt látta van aki azt látta, van aki egyet látott van aki kettőt.


Zeitounban 100ezrek látták a női angyalt, fotó is készült róla.. apropó mikor lesz béke muszlim és keresztény között? Hiszen 1968tól 3 évig tartó jelenés ezt tanította Zeitoun keresztény templom tetején.

2023. ápr. 19. 04:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/112 anonim ***** válasza:

"Hát látod! Az ahmadija vallás követői magukat muszlimoknak tartják. Ahmad a muszlim világ nagy reformere, Mohamed próféta legújabb reinkarnációja mi más is lehetne, mint muszlim."


Az ahmadija vallás egy kis szekta ami nem rég jött létre. A kereszténységben millió ilyen kis szekta van. Én nem ezekről beszélek hanem a történelmi keresztény egyházakról, akiknek nincs egységes Bibliájuk. Minden történelmi keresztény irányzat Bibliája eltér.



"Ezt most nem értem. Hát látod! Legtöbb muszlim úgy véli egyedül csak a Korán a kinyilatkoztatás, más muszlimok szerint viszont Mohamed nem véletlenül testesült meg újból, hanem hogy átadja legújabb kinyilatkoztatásait."


Az ahmedija vallás tanítása ellentétesek az iszlám alaptanításaival ezért nem is tekinthetők muszlimnak. Ellenben a történelmi keresztény egyházakat kereszténynek tekinted, igaz?



"Eleinte én is azt gondoltam, hogy ez sehogy sem következik, de végül olyan szépen levezetted, hogy kénytelen voltam érveid súly előtt meghajolni."


Hogy mi bajod van? :) Én nem kis keresztény szekták hülyeségeiről beszélek hanem a történelmi keresztény irányzatokról.



"Ugye te magad írtad:"


Tehát szerinted az hogy egy nemrég létrejött kis szekta kitalál valami hülyeséget, az egyenlő azzal hogy a kereszténységben minden keresztény irányzat Bibliája többszáz oldallal eltér? :)



"Ugyanígy ha a muszlimok sem tudnak megegyezni, hogy a Koránon kívül van-e még más hiteles kinyilatkoztatás, akkor az egész Korán hitelét veszti. Te magad biztosítottál arról, hogy minden muszlim csak a betűre pontos Koránt tartja egyedüli kinyilatkoztatásnak. Ez akkora súlyos érv volt, hogy teljesen meggyőzött, s ekkor, mint derült égből a villámcsapás jön ez a nagy pofon. Fájdalom de így már sem én, sem te nem lehetsz jó lelkiismerettel muszlim, hacsak nem vagyunk fanatikusak."


Gondolod hogy azért mert valami kis szekta tegnap kitalált valami hülyeséget, kétségbe kellene vonnom a Korán hitelességét? :) És nálad ez egyenértékű az általam felvázolt problémábal miszerint minden keresztény irányzat Bibliája többszáz oldallal eltér? :)

2023. ápr. 19. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/112 anonim ***** válasza:

"A feltétel nem teljesül mert nincs több száz oldal eltérés amire te gondolsz."


Például a katolikus és protestáns Biblia 6 könyvvel tér el. Gyanús hogy ez megvan többszáz oldal.



"Ha van is eltérés az nem befolyásolja a lényegi szempontokat, például mind a négy evangélista kijelenti hogy angyal vagy angyalok jelentek meg Krisztus sírjánál."


Ha a négy evangélista még azt sem tudja hány angyalt látott a sírnál :) akkor világos hogy nem ők írták az Evangéliumokat.



"Ha van is eltérés az nem befolyásolja a lényegi szempontokat, például mind a négy evangélista kijelenti hogy angyal vagy angyalok jelentek meg Krisztus sírjánál. A fatimai jelenésnél csak a gyerekek látták Szűz Máriát a 70 ezer ember nem. A Fatimai jelenesnél Francesco látta Szűz Máriát beszélni, de hangját már nem hallotta. Emiatt érvényes mindegyik állítás ami az evangéliumokban le van írva, van aki Krisztus sírjánál ezt az angyalt látta van aki azt látta, van aki egyet látott van aki kettőt."


Szűz Mária miért jelenne meg bárkinek is, és úgy hogy vaki látja valaki nem, beszél valakihez de ő nem hallja :) Ez nevetséges. Mintha szórakozna :) Én ikább a Sátánra tippelek. Nem Szűz Mária jelent meg Fatimában hanem a Sátán.

És akkor az angyal is szórakozott a tanítványokkal hogy mindenki mást látott? :)

2023. ápr. 19. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/112 szp72 ***** válasza:

@ "Az ahmadija vallás egy kis szekta ami nem rég jött létre. A kereszténységben millió ilyen kis szekta van."


Ez igaz.


@ "Az ahmedija vallás tanítása ellentétesek az iszlám alaptanításaival ezért nem is tekinthetők muszlimnak."


Mindenesetre ők annak tartják magukat.


@ "Ellenben a történelmi keresztény egyházakat kereszténynek tekinted, igaz?"


Én mindenkinek megadom a jogot, hogy annak tekintse magát, aminek akarja. A keresztény felekezetek mindenesetre többé-kevésbé eretneknek tartják egymást.


@ Szerinted az hogy egy nemrég létrejött kis szekta kitalál valami hülyeséget, az egyenlő azzal hogy a kereszténységben minden keresztény irányzat Bibliája többszáz oldallal eltér?"


Szerintem a régi tévedések éppolyan tévedések, mint az újak. A tévedés attól nem válik igazzá, hogy már régóta elhiszik.


@ "Gondolod hogy azért mert valami kis szekta tegnap kitalált valami hülyeséget, kétségbe kellene vonnom a Korán hitelességét?"


Ha jól értem ez az új hülyeség még nem veszi el a Korán megbízhatóságát, hanem majd csak 300 év múlva, amikor ez a hülyeség már elég régi lesz. Feltehetően régen is voltak már ilyen hülyeségek, így sajnos már nem lehetünk jó lelkiismerettel muszlimok. Kár, pedig annyira logikus vallás.

2023. ápr. 19. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/112 anonim ***** válasza:

"Nem Szűz Mária jelent meg Fatimában hanem a Sátán."


Nekem Szűz Mária, neked a Sátán . Én ebben hiszek, te abban.

2023. ápr. 19. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/112 anonim ***** válasza:

"Mindenesetre ők annak tartják magukat."


Az ahmedija vallás tanításai ellentétesek az iszlám alaptanításaival ezért nem tekinthetők muszlimnak. Mindegy hogy ők mit mondanak. Ahogy például ti sem fogadjátok el kereszténynekk azokat akiknek a tanítása ellentétes a keresztény alaptanításokkal.



"Én mindenkinek megadom a jogot, hogy annak tekintse magát, aminek akarja. A keresztény felekezetek mindenesetre többé-kevésbé eretneknek tartják egymást."


Én úgy tudom hogy a történelmi egyházak kereszténynek tekintik egymás. Nem így van?



"Szerintem a régi tévedések éppolyan tévedések, mint az újak. A tévedés attól nem válik igazzá, hogy már régóta elhiszik."


Oké akkore melyik a tévedés és melyik egyház Bibliája hiteles?



"Ha jól értem ez az új hülyeség még nem veszi el a Korán megbízhatóságát, hanem majd csak 300 év múlva, amikor ez a hülyeség már elég régi lesz. Feltehetően régen is voltak már ilyen hülyeségek, így sajnos már nem lehetünk jó lelkiismerettel muszlimok. Kár, pedig annyira logikus vallás."


Gondolom az a tény nem zavar hogy a Korán 1400 éve változatlan és bizonyítottan hiteles. A siíták és a szunniták is ugyanazt a Koránt olvassák. Ebben a helyezetben hiába talál most ki bárki bármit a Koránnal kapcsolatban az 300 év múlva és 1000 év múlva sem lesz hiteles és senkit nem fog érdekelni. A Biblia esetében pont az a gond hogy nincs egységes Biblia.

2023. ápr. 19. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/112 anonim ***** válasza:

"Nekem Szűz Mária, neked a Sátán . Én ebben hiszek, te abban."


És neked miért a Szűz Mária? Hol mondott Jézus olyat hogy Mária meg fog jelengetni egyeseknek úgy hogy van aki látja, van aki nem, vaki hallja van aki nem és semmi értelmeset nem mond. Ennek mi értelme?

2023. ápr. 19. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!