Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mik a legjobb keresztény érvek?

Mik a legjobb keresztény érvek?

Figyelt kérdés
Természetesen a kereszténység igazát, és Isten létét illetően.

2023. jún. 19. 21:26
1 2 3 4 5 6
 41/52 anonim ***** válasza:
100%

Belenéztem a videóba, ameddig érdemes volt, két valóságos személyre hivatkozik Jézus létét bizonyítandó.

Flaviusról maga is elismeri, hogy vagy mindenestől Későbbi betoldás a Jézusról írt sor, vagy megváltoztatta a kódexmásoló az eredeti írást, de aztán találgatni kezdi, mi lehetett az eredeti szöveg, ami ugye teljes képtelenség, mert ugyan honnan tudhatná azt bárki, ha egyszer megváltoztatták sok évszázaddal ezelőtt, vagy teljesen új fogalmazás az új szöveg? Egyszerű halandzsa amit mond és ez a módszer többször tetten érhető a videóban.

Mellesleg egyik történetíró sem kortárs, Tacitus egy évszázad múlva ír pár sort, amiben Jézus neve is szerepel, de csak arról számol be, mit hisznek, vagy hittek a zsidók.

A videó elején elmondja az illető, mik tehetik érvénytelenné a bizonyítási szándékot, meg mi szükséges hozzá, aztán sorra elköveti ezeket a hibákat, egymás után valamennyit.

Megdöbbentő!

Aztán meg később a Bibliában szereplő személyek, akik szintén költött mesealakok, mint az evangelisták, mert az ő létükre sincs semmi bizonyíték - véleményét idézi, ez olyan, mintha Harry Potter létét mondjuk Voldemort szavaival próbálná igazolni valaki, aki ugyanolyan szereplője ugyanannak a könyvnek.

Végül még sok-sok évszázaddal később élt személyekre hivatkozik, mint tanúkra, de ekkor már nem is néztem tovább, mivel semmi értelmét nem láttam, csak azon csodálkozom, hogy akad olyan ember, aki benyeli ezt a hallatlan kábítást és nem látja azonnal, hogy palira veszik?

Még hogy "történelmi" Jézus!?

Ezzel az erővel Borsszem Jankó is történelminek tekinthető, vagy bármely mesealak, vagy bárki, aki egy könyvben szerepel, méghozzá egy olyan könyvben, ami teljesen elrugaszkodik a valóságtól, olyan varázslatos dolgokat állít, amelyek nincsenek, nem léteznek.

A benne szereplő csodalények semmivel sem másabbak, mint mondjuk a sárkányos, táltosparipás népmesék, amelyek ugyanolyan csodálatos dolgokra képesek, mint a Biblia némely szereplője.

Úgy tűnik, a vallásosak - és ez minden vallásra igaz - nagyra nőtt gyerekek, akik akár felnőtt fejjel is a mesék világában élnek, táltos paripák, ördögök, sárkányok, dzsinnek, angyalok, palackba zárt szellemek, kacsalábon forgó kastélyok, mennyei vadászmezők, paradicsomi hurik csodálatos világában és a legnagyobb komolysággal hallgatnak erről szószéki hablatyolást, ahonnan ugyanezzel az erővel bármely meséskönyvből is felolvashatnának.

Na de mégis, hogyan történhet ez meg?

Hogyan nem veszik észre, hogyan olyan dolgokat hisznek el, amik nincsenek, amik lehetetlenségek, sőt, teljes képtelenségek?

Na és az indoklás bárgyúsága egyenesen elképesztő!

Hogyan tehet mondjuk Isten teljes képtelenséggel vetekedő csodákat, vagy miként teremthet mondjuk világot, élőlényeket, satöbbi?

Hja kérem ő mindenható, oszt' annyi, meg van magyarázva.

Szent Habakukk, a 21. században van még valaki, aki ezt a magyarázatot elfogadja, akinek ez elég?

2023. jún. 21. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/52 anonim ***** válasza:
100%

A nem tudod, hogy hogyan másképpen történhetet az nem jelenti, hogy nem történhetet másképpen. Így ez nem bizonyíték.


Mind a videó készítője mind pedig C. S. Lewis állítólagos gondolat menete is ebbe a hibába esik.

Feltételezi majd tényként kezeli, hogy mivel ő nem tudd elképzelni más lehetőséget csak azt, hogy

-Jézus őrült volt

-Jézus hazudott

-Jézus maga Isten

ezért csak ezek a lehetőségek léteznek. Majd ugyan ilyen módon zárja ki a számára nem tetsző lehetőségeket is.

Azzal megint nem foglakozik, hogy ha elfogadnánk, hogy Jézus maga Isten volt (és ezzel azt, hogy létezik Isten) akkor az milyen további problémákat vett fel.

2023. jún. 21. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/52 anonim ***** válasza:
100%

#39 Kérdező

>> A kora legnagyobb civilizációtól a legnagyobb emberekről jó hogy sok történelmi feljegyzés, és más egyéb tárgyi bizonyíték van.

>> 10 Zsidó uralkodókról mutassál már nekem bizonyítékot.

>> Meg gall, meg germán uralkodókról.

Kifejezetten álságos, hogy ilyet kérsz tőlem. Ezt úgy mondják, hogy "mozgatod a gólvonalat". Amint választ adtam a kérdésedre, azonnal újabb kritériumokat állítasz.

Miért kellene nekem bármilyen gall uralkodóról fennmaradt emlékeket felmutatnom neked? Ha kiderülne, hogy azok sem léteztek, akkor a te Jézusod hirtelen valóságossá válna?


>> az általam linkelt kritikus ateista videójában azok a személyek akikre hivatkozott, mint történet írók, senkik? Az nem is bizonyíték?

Nincs időm az általad linkelt videót végignézni, csak hogy kiderüljön mire is hivatkozol. Ha vannak érveid, írd le azokat vagy hivatkozz a videóban egy relatív rövif időperiódusra, hogy ne kelljen végignéznie annak, aki dekódolni szeretné mire is gondolhattál.


>> Amúgy meg szerinted ha abban sincs igaza, hogy a történelmi Jézus létezett, akkor állj le vele nyugodtan vitázni. Egyből kiröhögne.

Nem ismerem azt az illetőt, vitatkozni sem áll szándékomban vele.

Különben ha normális, korrekt, egyenes ember, akkor nem röhögne ki. Gyanítom, hogy csak a te szellemi kultúrád tartja normálisnak a másik ember kiröhögését.


>> "Ha senkiről nem lenne bizonyíték, akkor sem válna bizonyítottabbá a Jézus sztori. Csak mert akkoriban kevesebb írásos bizonyíték keletkezett, nem válik minden mese igazzá."

>> Abban mi a mese, hogy egy Jézus nevű tanítót keresztre feszítettek?

Megint sikerült elugranod a kérdés elől és (némi szalmabábozással) másra reagálsz a válaszolás helyett.

De azért én válaszolok az érdeklődésedre. Az általunk ismert világban az emberek nem tudnak varázsolni. A te könyvedben Jézus életét mágikus elemekkel gazdagították az írók. Vannak benne beszélő állatok. Nem ismerünk ilyen jelenséget. Víz borrá változtatása. Ez is rejtélyes trükk. Hihetetlen gyógyulások kézrátétel segítségével. Sőt, halottak tömeges felélesztése. Ez mind orvosilag különösen érdekes jelenség lehetett. Sajnos ilyenről sem tudunk, hogy valóban megtörténhetne valaha. Ezek a történések, biztosan állíthatom, a mese kategóriáját képezik.


>> A történelmi Jézus létezését bizonygatom, nem a csodatevőjét......

Ha létezett egy történelmi Jézus, az nem bizonyíték a csodatevő, isteni származású Jézusra. A kereszténység nem azt állítja, hogy létezettt egy Jézus nevű zsidó, aki tanulságos történetekkel szórakoztatta a környék lakosságát. Ők azt mondják, hogy ő maga ISTEN, és hogy természetfeletti erőkkel rendelkezett, varázslatokat hajtott végre, a végén pedig feltámadt a halálából. Neked ezeket az utóbbiakat kellene bizonyítanod ahhoz, hogy a kereszténység melletti érveket sikerüljön kihoznod valahogy. Ott vagy továbbra is, ahol indultál, egy üres zsákkal a kezedben.


>> "Egyetlen hiteles tudós sem képzeli, hogy ez azt jelentené, hogy ez a Jézus személy varázserejű lett volna."

>> Ez sem igaz mert vannak, keresztény történészek is.

Nincs olyan keresztény tudós sem, amelyik tudományos módszerrel és érvekkel alá tudná támasztani Jézus emberfeletti voltát.

Ha pedig a hívő tudósokat ennyire nagyra tartod, elfogadod a nézeteiket a tudományos vetületen túl, akkor figyelmedbe ajánlom a muszlim tudósokat, akik lesöprik a keresztény tudósaid érvelését. Ők mind hisznek Jézus létezésében, aki szerintük csak egy ember volt.


>> De ha úgy vesszük abban valóban nem hisznek, hogy varázsló volt.

>> A varázslat és a csoda nem ugyanaz. xD

Mesélj, mi a különbség?


>> "Sőt, ha korrekt akarsz lenni, nem felejted el hozzátenni, hogy azt is feltételezik sokan, hogy több személyből lett összegyúrva a karaktere."

>> Hogyne a szórakoztató valláskritika blogon.

>> Például, hogy Hóruszt is keresztre feszítették, mint Jézust.

Ne haragudj, de mintha nem tudnál olvasni. Nem azt mondtam, hogy Hóruszról mintázták, hanem hogy több emberből hozták létre a személyét.


>> Pont a történészek bizonyították, hogy ez a Hórusz legenda, már jóval Krisztus után keletkezett.

>> Amúgy meg nem ateista bogokról kéne történelmet tanulni. xD

Igen, lehet hogy neked sem a blogokból kellene tájékozódnod a Bibliáról, hanem a bibliakutatók műveit kellene olvasnod. Akkor kevesebb olyan állítást tennél, amit ők már alaposan körüljártak.


>> "A zsidók nem REMÉLTEK semmit. Az Ószövetség írta meg, hogy milyen lesz a messiás. Azért nem hittek Jézus isteni voltában, mert a megjövendölt messiás és Jézus sehol nem volt egymáshoz képest."

>> Lényegében elismered amit állítottam.

>> Egyébként meg honnan tudod, hogy nem reméltek semmit? Vissza utaztál az időben és beszélgettél az utcáikon velük?

>> Pedig a zsidók most is várják az igazi messiást.......

Azért emeltem ki a "reméltek" igét, mert az volt a hangsúlyos szó. A zsidók várták (és még mindig várják) a messiás eljövetelét, nem pedig remélték. Az oka, hogy várhatták az volt, hogy a szent könyvükben megjövendölték az eljövetelét. Mit nem értesz ezen?

Ja igen, nem utaztam vissza az időben és nem beszéltem velük az utcáikon. Jópofi vagy. A puszta logika mondja meg mit vártak, nem kellett velük beszélgetnie senkinek.


>> "Azzal is alaposan buktatok, hogy az Ószövetség még héberül volt, aztán az Újszövetségeteg már a görög fordításra építve barkácsolták. Így lett Jézus is názáreti, egy héber-görög fordítás hibájából. Így lett szűz Mária is, ráadásul egy olyan szakaszából az Ószövetségnek, ami nem is jóslat volt."

>> Bizonyíték?!

Nem fogom levezetni neked itt, kérlek nézz utána magad. Nem csak könyvben olvashatsz róla, utoljára Bart Ehrmantól láttam egy videót amiben erről beszélt. Keress rá és hallgasd meg, egy betűt sem kell olvasnod hozzá, a könyvekkel ellentétben ez ingyen is van.


>> " A legelső írásos emlék is több évtizeddel a halála utánra datálható. Javarészt ismeretlen szerzőktől, inkoherens művek."

>> Még mindig nem bizonyítottad kik hamisították az evangéliumokat?

>> Mikor? Hogyan? Miért?

A bibliakutatók a jó barátaid. Ha érdekelnek konkrétumok, írj ki egy új kérdést a Gyakori Kérdések oldalán, valláskritikában. Ha korrekt és nem pökhendi stílusban írsz, ígérem, hogy válaszolni fogok. (Ott folytathatod a lepontozásunkat.)


>> Az az ilyen szektás elméletek már önmagukban nevetségesek.

>> Assassin's creedezz kevesebbet!

Fogalmam sincs miről beszélsz.

Arról beszélsz, hogy a jézusi alapította vallás szekta nem lett volna szekta? Minden kereszténységhez jobban konyító (akár keresztény) ember tudja, hogy szektaként indult. Akkoriban rengeteg szekta létezett.


>> Na jó, akkor tegyük fel, hogy a Golgota hegyi fekete viperák szektája meghamisította az evangéliumokat, Kr-után 10-20 körül.

Fogalmam sincs miről beszélsz. Abbahagyhatnád a szalmabábozást, reagálhatnál arra is, amit mi írtunk neked.


>> És aztán? Hogyan terjedt olyan gyorsan a keresztény vallás?

Az elején elég rosszul ment a dolog. Aztán amikor a római császár kereszténnyé vált, aki nem tért meg Jézus szeretetének nevében, azokat megölték. Így kezdődött. Hihetőbb, hogy ennyit sem tudtál történelemből. Mert ha tudtad és mégis rákérdeztél, akkor az elég sunyi dolog lenne. (A korábbi számítógépes játékos utalásod alapján iskolás lehetsz még, lehet később tanuljátok.)


>> Készítettek még vagy 100-200 másolatot is, és azokat minden jelentősebb város könyvtárába becsempészték?

Fogalmam sincs miről beszélsz. Kérlek, szedd össze a gondolataid és magyarázd el mit akarsz mondani. Szerintem nagyon nem vagy képben a történelemmel, a városok "utcáival" és "könyvtáraival". Komolyan nem értelek. Mit akartál mondani?


>> Pált is meghamisították?

Pál kifejezetten kitűnik a többi közül. Nem Pált hamisították, hanem Pál olyan kijelentéseket tett, amelyek megváltoztatták a többi könyv értelmezését. Pál nélkül az Újszövetség alapjaiban jelentene mást. Nem véletlen, hogy sokan tartják Pált a kereszténység alapítójának, nem pedig Jézust. Már ha érted ez mit jelent. Nehéz úgy magyarázni neked, hogy alapvető tudásod nincs a kereszténységet illetően. Sokan kell ahhoz olvasnod, hogy az egyszerű hívő szintjéről magasabbra emelkedj.

Például össze kellene tudnod hasonlítani az Újszövetség könyveit, egymással párhuzamosan kellene olvasnod őket. Akkor meglátnád mik azok a részletek, amelyek egyeznek, melyek azok, amelyeket másoltak egymástól és melyek azok, amiket Pál hozzákölthetett. Ha ettől lelkessé válsz és továbbra is érdekel a dolog, akkor a bibliakutatók magasabb szinten is el tudják ezt magyarázni, érdemes őket elolvasni. Ők a héber és görög nyelvű írásokból, több változatból is tudnak dolgozni (veled ellentétben), ezért komoly hozzáadott értéket képvisel a tudásuk.


>> Nonszensz az egész, 0 bizonyítékkal, még bele menni is időpocséklás.

Gratulálok, felépítettél egy kitalált érvelést, nekem tulajdonítottad a saját fejedből kipattant ötleteket, aztán mesés eleganciával lecsaptad a szalmabábozós érvelésed labdáját. Jézus büszke lenne rád, hogy ilyen alattomos módszerekkel véded XD


>> Egyébként ez a kérdés most nagyon jó volt valamire. Mégpedig arra az állításra, hogy az ateisták még nagyobb tudomány tagadók, mint a keresztények.

Ez konkrétan miből jött le neked? Valamelyik szalmabáb érvelésedből? Szerintem nincs olyan őszinte és értelmes keresztény ember, aki egyet tudna veled érteni ebben.

2023. jún. 21. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/52 anonim ***** válasza:
93%

>> 1. Jézus őrült volt

>> 2. Jézus hazudott

>> 3. Jézus maga Isten


Igen, szerintem is van ott még sok lehetőség. Például hogy Jézust mint szereplőt, beszédeit és tetteit alaposan kiszínezve írták le. Állítólag Mátyás király is hasonlóan vált igazságos és jóságos uralkodóvá.

2023. jún. 21. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/52 Darkmoon80 ***** válasza:
84%
Annyi különbséggel, hogy Mátyásra vonatkozóan számtalan hiteles dokumentum és tárgyi lelet áll rendelkezésre (igaz korban jóval közelebb is élt).
2023. jún. 21. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/52 anonim ***** válasza:
8%

Mik a legjobb ateista érvek?


Az, hogy a tisztességes Biblia tiltja a homoszexualitást, és ahelyett, hogy ezt a szabályt betartanák, inkább őrjöngenek ellenünk. Pedig mi egy kicsit többen vagyunk..

2023. jún. 22. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/52 anonim ***** válasza:
92%

46

Honnan jött most a homoszexualitás?

Nem gondolod, hogy valamilyen problémát mutathat az, hogy ha így a semmiből egyből ez jut eszedbe?

2023. jún. 22. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/52 anonim ***** válasza:
84%
Biztos csak fröcsögni akart egyet .
2023. jún. 22. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/52 anonim ***** válasza:
8%

48. Azt ti szoktátok csinálni a tisztességes keresztények ellen.


Előadjátok, hogy milyen elfogadóak a libsik, de ha egy vallásos ember szóba kerül, akkor már rögtön nem fogadjátok el. Milyen érdekes..

2023. jún. 22. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/52 anonim ***** válasza:
84%

49

Az a baj, hogy össze kevered a tisztességes keresztényeket magaddal és a hozzád hasonlókkal akik között ég és föld a különbség.

2023. jún. 22. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!