A katólikusok miért imádkoznak szentekhez, amikor magához Istenhez is imádkozhatnak?

A kérdezőtől kérgezem:

Te most ezt komolyan kérdezed?!

Mert ha igen, akkor el kéne döntened, hogy mi számít ilyen kérdésekben hitelesnek. A Biblia, mely az első sz. végén lezárult, vagy a későbbi, dominánssá váló, de hitehagyott egyház, mely pogány filozófiák hatására, sok nem keresztény elemet átvett, melyek nagy zavart okoztak az Írások értelmezésében??!

Ilyen filozófia a lélek halhatatlan volta is, melyet nem tanít a Biblia. A halál öntudatlan állapot, ahol "nincs emlékezet", sem "semmiféle cselekedet", egészen a feltámadásig az "utolsó napon", a Biblia szerint.

Vagyis az állítólagos "szentek" is halálukkor meghalnak, bármily hihetetlen is! Másrészt a Biblia nem a halál utáni "szenté avatásról" ír (ilyen fogalom nincs benne), hanem az élőket nevezi szentnek, vagy az egész gyülekezetet, egyházat!

Inkább kérdeznéd azt, hogy, ha nem istenhez akarnak imádkozni, akkor miért ..szogatják a szenteket, ahelyett, hogy egy lottót kitöltenének? (ha már nem akarnak segíteni magukon) Vagy miért nem cselekszenek maguk, ahelyett, hogy kérnek?

Persze lehet, hogy a szentjeik jobban ráérnek, mint a földi helytartó (pápa) vagy annak titkárai.

Esetleg még a Mikulást tudnám javasolni...

Jakab apostol kifejezetten kéri, hogy imádkozzunk egymásért:

Jakab 5,16. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.

Akik hisznek a menny valóságában, azok számára egyértelmű, hogy az üdvözülteket is lehet kérni arra, hogy imádkozzanak értünk, hiszen ők valóban igazak, tehát igen hasznos a könyörgésük.

Akik nem hisznek a menny létezésében, ott persze más a helyzet.

Eleve bajos a kérdésfelvetés, mert úgy állítja be a szentekhez való imádságot, mintha az az Istenhez való imádság *helyett* lenne.

Tudni kell azt is, hogy csak a magyarban ered az imádkozni szó az imádni szóból, más nyelvekben a viszony fordított. Az imádkozni szó (illetve régies formája, a könyörögni) egyszerűen annyit jelent, mint beszélni, kérni (oro, orare a latinban). Vagyis, ha -- teljesen biblikusan -- megkéred a barátodat, hogy imádkozzon érted, akkor a latinban imádkozol hozzá, hogy imádkozzon érted.

A szentek pedig nem halottak, nem öntudatlanok. Az oly sokszor citált Prédikátor könyvének az a konklúziója, hogy az éltető lehelet az Istenhez tér vissza (12,9). Pál azt mondja, hogy vágyik a halálra, hogy Krisztussal legyen (Fil 1,23). Példabeszédében Ábrahám, Lázár és a dúsgazdag tudnak magukról, pedig a feltámadás még nem történt meg. Sőt, a dúsgazdag közbenjár a testvéreiért (Lk 16, 19-31). Isten Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, nem pedig a halottaké. Ők élnek. Ahogyan élnek a szentek is. Ha pedig élnek, akkor szeretnek, és imádkoznak értünk. Jézus legyőzte a halált, így már az sem jelenthet akadályt, hogy szeressük egymást. Krisztus nemcsak Isten és az ember között közvetítő, hanem ember és ember között is. Ő köti össze az eget és a földet, benne most is együvé tartozunk. Isten komolyan veszi a mi emberi kapcsolatainkat, és nem megsemmisíti, hanem beteljesíti azokat.

Imádkozni a szentekhez

Írta: James Akin

K: Miért imádkoznak a katolikusok a szentekhez?

V: Először is, nemcsak a katolikusok imádkoznak hozzájuk. Az összes történelmi keresztény egyház (katolikus, keleti orthodox, örmények, koptok, stb.) kivéve a protestánsokat. A szentek közbenjárásának kérése az egész történelmi kereszténység alapvető része, amely megadja a választ, hogy a keresztények miért imádkoznak a szentekhez: azért, hogy kérjék őket, hogy imádkozzanak érettünk Istenhez és Krisztushoz.

K: Miért nem imádkoznak közvetlenül Jézushoz?

V: Az embernek imádkoznia kell közvetlenül Jézushoz. A Jézushoz szóló ima abszolút nélkülözhetetlen a keresztény imaélet számára. Azonban megkérni másokat, hogy imádkozzanak vele együtt, ez teljesen megengedett és hasznos. Szent Pál ad nekünk ebben példát, aki többször is kért másokat, hogy imádkozzanak érte.

Nézd meg a következő verseket, ahol Pál emberekhez fordul, hogy imádkozzanak érte, buzdítja őket, hogy imádkozzanak érte, és feltételezi, hogy imádkoznak érte:

•Róm 15,30

Kérlek benneteket, testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztusra s a Szentlélek szeretetére, legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez,

•2Kor 1,11

De ti is segítsetek: imádkozzatok értünk, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála a nevünkben.

•Ef 6,18-20

Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát. Ennek a bilincsekben is hírnöke vagyok, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kötelességem.

•Fil 1,19

Tudom ugyanis, hogy ez - hála imádságtoknak és Jézus Krisztus Lelke segítségének - üdvösségemre válik.

•Kol 4,2-4

Legyetek kitartók és éberek az imában meg a hálaadásban. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, ami miatt bilincsbe is vertek, kinyilvánítsam, ahogyan nekem beszélnem kell.

•1Tessz 5,25

Testvérek, imádkozzatok értünk is!

•2Tessz 3,1-2

Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen, és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié.

•Filem 1,22

Egyúttal készíts szállást is nekem. Remélem ugyanis, hogy imádságotokra ajándékul visszakaptok.

A közbenjáró imádság megalapozása a legtisztábban Pál következő szakaszában van kifejezve:

•1Tim 2,1-4

Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

K: De nem azt mondja a Biblia, hogy Jézus az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között?

V: De igen; az 1Tim 2,5-ben („Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus”), de épp most idéztük azt a négy verset, ami közvetlenül megelőzi ezt, ahol, talán még emlékszel, azt mondta Pál: „arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért”.

Így az a tény, hogy Jézus az egyetlen közvetítő Isten és az ember között, nem gátolhatja más ember közbenjáró cselekedetét. És tudjuk, hogy a közbenjáró ima bizonyosan nem visszatetsző Istennek, hiszen abban a néhány szakaszban, amit már beidéztünk, Pál ezt mondja nekünk: „Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében”.

Én néha megzavarodok, hogy az emberek hogy tudnak fel-le ugrándozni azon, amit Pál mondott az 1Tim 2,5-ben, de azért a közbenjáró imádság témáját, amely nemcsak az 1Tim 2,5-öt megelőző négy vers tárgya, kihagyják, sőt Jézus egyedülálló közvetítői szerepének vitájába váltanak át.

Jézus két értelemben az egyetlen Közvetítő Isten és az ember között. Először is, mivel ő az egyetlen Isten-ember, az egyetlen Személy, aki élő hidat formál a föld és az ég között (ezt Jézus is valamiképp lefestette, amikor magát Jákob lajtorjájaként ábrázolta, Jn 1,51), de ez nem akadályozza meg azt, hogy valaki imádkozzon értünk.

Másodszor, ő az egyetlen Közvetítő Isten és az ember között, mivel ő az Újszövetség Közvetítője, amivel megszerezte a megváltást. Ebben az értelemben egyedülálló az ő közvetítői szerepe, de ez sem akadályozza meg, hogy más emberek is lehetnek hasonló értelemben közvetítők, mert ahogy Mózest az Ószövetség közvetítőjének mondták (Gal 3,19-20), éppen úgy Jézus az Újszövetség Közvetítője (Zsid 8,6; 9,15; 12,24; a Galata és a Zsidó levélben lévő szakaszok ugyanazt a görög szót használják, ami az 1Tim 2,5-ben van; mesites = közvetítő). És mivel a mózesi szövetség megszűnt, csak Jézus maradt meg, mint az egyetlen szövetség Közvetítője.

De bizonyosan nem lehet kétség afelől, hogy Jézus közvetítői szerepe semmilyen módon nem akadályozza a közbenjáró imát, hiszen maga Jézus írta le ezt egy Isten fiairól szóló lényeges részben:

•Mt 5,44-45

Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.

Krisztus egyedülálló Közvetítése így nem áll útjában annak, hogy a mennyben lévő keresztény testvéreink és nővéreink imádkozzanak értünk, ahogy annak sincs akadálya, hogy a földön lévő keresztény testvéreink és nővéreink imádkozzanak értünk. Ez mindkét esetben közbenjáró imádság.

K: Akkor miért nem kéritek a csak itt a földön lévő keresztényeket, hogy imádkozzanak értetek?

V: Megismétlem, itt a földön az ember megkérheti, és kérnie is kell a többi keresztényt, hogy imádkozzanak másokért. Akárhogy is nézzük, de a több ember imája másokért mindig jobb, hiszen az ő istenhódolatuk hozzáadódik a miénkhez.

Az tény, hogy a mennyben lévő szentek erre sokkal alkalmasabbak, mint az élő keresztények (a földön élő szentek), hiszen ők már osztatlan hódolatot birtokolnak Isten felé. Mi itt a földön közönnyel, zavaró körülményekkel, koncentrálási zavarokkal, és a szenvedély hiányával vagyunk sújtva imáinkban, de a mennyben ez senkit sem sújt. A mi mennyben lévő testvéreink és nővéreink a tökéletes ima katonái, a test zavaró körülményeitől mentesen.

Idézhetjük erre való tekintettel Jakab intését is:

•„Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.” (Jak 5,16b).

A szentek a mennyben tökéletesen megszentelt állapotban vannak, így sokkal igazabbak, mint mi, és ennélfogva imáik hatásának is hathatósabbnak kell lennie. Ők sokkal jobban tudnak imádkozni értünk, mint mi magunkért.

K: De nem azt mondja a Biblia, hogy az értünk való közbenjárás a Szentlélek dolga?

V: Persze, hogy mondja, hogy a Szentlélek közbenjár értünk (Róm 8,26-27), és ezért nagyon hálásak vagyunk. De itt sehol se mondja azt, hogy ez kizárólagosan az ő feladata.

A tény az, hogy a Római levél ugyanez a fejezete azt is mondja, hogy Jézus maga is közbenjár értünk (Róm 8,34), és ez a tény máshol is ki van hangsúlyozva az Újszövetségben (pl. Zsid 7,25; 1Jn 2,1).

És természetesen senki sem idézheti a Szentlélek közbenjáró feladatát az összes keresztény másokért szóló egyetemes közbenjárása elleni bizonyítékként, amelyet már világosan alátámasztottunk.

K: Rendben, meggyőződtem arról, hogy a közbenjáró ima rendben van, de összekavarodtam. Te arról beszélsz, hogy a szenteket megkéritek, hogy imádkozzanak értetek. Akkor miért nevezitek ezt úgy, hogy a szentekhez imádkoztok?

V: Mert az „imádkozni” (pray) ige azt jelenti, hogy „kérni”. Az angol „imádkozni” szó eredetileg azt jelentette egyszerűen, hogy „kérni”, (A magyar nyelvben ez a hasonlóság a „könyörögni” szónál fordul elő. Se a görögben, se a latinban nincs az, hogy az „imádkozik” szó, az „imád” szóra asszociálna.) és így, amikor valaki Istent kéri valamiért, akkor imádkozik (könyörög) Istenhez, és ugyanígy, amikor valaki megkér valakit, hogy kérjen az érdekében, akkor imádkozik hozzá, hogy imádkozzon érte.

Ez a szóhasználat az angolban megváltozott a protestáns reformáció után, amikor az emberek protestánssá váltak és az angol nyelvet is ráformázták. Az angol nyelv eszményesített formája a „királyi angol”, és Anglia királya az angol protestáns egyház feje volt. Ugyanígy, az összes egyetem Angliában protestánssá lett, és így az angol nyelv felvette a protestáns idealizmus hajlásait. (vesd ezzel össze: "What is a Saint?")

A protestantizmus ama irányzata, amely meghonosodott Angliában elkezdte egyedül Istenre korlátozni az „imádkozni” igét, és a szó jelentéstani tartománya elkezdett összeszűkölni a legtöbb körülményeiben. Mindazonáltal, és ennek ellenére, a régebbi, általános szóhasználat továbbélt.

Egyiküket megtalálhatjuk a brit kifejezésben, a „prithee” (= könyörgöm; az Isten szerelmére; kérlek szépen), mint „prithee, fetch the book” (= könyörgöm/az Isten szerelmére kérlek, menj el a könyvért) az „I pray thee” (imádkozom hozzád) vagy modernebbül „kérlek téged” összevonása. (Sok angol szóösszevonás létezik, mint a „goodbye” (Isten veled), ami a „God be with ye” (Isten legyen veled), és a „zounds!” (teringette!), ami a „by God’s [Christ’s] wounds!” (Isten sebeire!) összevonása. Ellenőrizd egy szótárban.)

Amerikában, ahol az angol nyelv forgatói és összekeverői szintén protestánsok voltak, még ezt a kifejezést is eltűntették, de még itt is van túlélője a kifejezés régebbi, általános szóhasználatának, pl. bírósági dokumentumokban.

Egykor régen, amikor protestáns voltam, volt alkalmam aktákat rakosgatni egy bíróságnál, és amikor megkaptam az ügyvédtől az irodai papírmunkát, elképedve néztem az olyan írott dolgait, mint „az ügyfelem imádkozik (pray) a bírósághoz, hogy ne így vagy amúgy tegyen”. Az én protestáns érzékenységem sokkot kapott! „A te ügyfeled semmi ilyesmit nem tesz!” - gondoltam. Pedig csak az „imádkozni” ige régebbi, általános szóhasználatának túlélőjével találkoztam össze, amelyért, akkor még naiv módon, hálát adtam protestáns őseimnek, hogy fáradtságos munkával eltávolították ezt az angol nyelvből.

Az „imádkozni” ige régebbi szóhasználatának egy másik túlélője, és amelyik itt ránk is vonatkozik, természetesen a katolikus körökben használatos. Az angol nyelvű katolikusok soha nem hagyták el a régebbi szóhasználatot, amikor a protestánsok körülöttük elkezdték korlátozni annak jelentését, és így a katolikusok a mai napig is a szentekhez szóló imádkozásról beszélnek, és ennek jelentése egyszerűen az, hogy kérjük a szentek közbenjárását értünk.

K: Az imádkozás nem az imádás aktusa?

V: A modern protestáns vallási szóhasználatban az, de amint már mondtuk, ez nem az alapjelentése a terminusnak, és természetesen nem minden körülmények között kell ezt jelentenie.

Ugyanez van más fogalmaknál is. Az istentisztelet pl. imádás aktusa, de más kontextusban egy ember tisztelete nem jelenthet egy imádó aktust. Pl. Jézus maga figyelmeztetett arra a kötelességünkre, hogy „Apádat és anyádat tiszteld!” (Mk 7,10), de természetesen nem azt parancsolta nekünk, hogy imádjuk apánkat és anyánkat.

Az Istenhez való imádkozás természetesen magában foglal imádást is (dicsőítjük őt, kifejezzük hódolatunkat, pl.), de az ember egyszerűen is kérheti Isten segítségét egy imában.

A dolog lényege az, hogy amikor a szentekre utalva használjuk, akkor az imádkozás nem egy imádó aktus, hanem, ahogy már mondtuk, egy egyszerű kérés az ő közbenjárásukért.

Azoknak, akik ezzel kötekedni akarnak, azt tudom mondani, hogy teljesen különböző dolog történik a szívemben, és az összes katolikus szívében, amikor azt mondjuk: „Szent Péter és Szent Pál imádkozz értem”, valamint amikor azt mondjuk: „Ó, én Uram, Istenem, te valóban mindenek felett állsz, te vagy a Végtelenül Szent, a teremtés Mindenható és legtökéletesebb Atyja”.

És ezenkívül azt tudom mondani, hogy ha csak nem érezte át valaki személyesen a szentekhez való imádkozást, az nem illetékes abban, hogy megítélje, hogy mi zajlik egy másik ember szívében, ahogy önmagával sem tenne így. Valamint, tulajdonképpen nem elítélnie kellene mások szívét, hanem figyelmezni kellene a szavukra, amikor azt mondják, hogy a kettő között jelentős különbség van. Mindig Pál meghagyására kellene emlékeznünk:

•Fil 2,3

Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.

K: Mi van a védőszentekkel? Mi a helyzet velük?

V: A védőszentek azok a szentek, akikhez az emberek különleges körülmények között imádkoznak. Az összes szent élete folyamán került olyan különleges szituációba, amely végett a hasonló szituációba került emberekkel együtt tudnak érezni. Ezért ésszerű, hogy imádkoznak azokért, akik ilyen helyzetbe kerülnek.

Pl., ha egy szent a te városodban, vagy a vidékeden élt, imádkozhatsz ahhoz a szenthez, mint akivel kapcsolatban lehet arra számítani, hogy különlegesen törődik a környéken élő emberekkel. Hasonlóképpen, ha egy szent a te foglakozásodat űzte életében, imádkozhatsz hozzá, mint akiről fel lehet tételezni, hogy szimpatizál azokkal az emberekkel, akik szintén ezt a foglalkozást űzték (személyesen ismeri a foglalkozás kísértéseit, nehézségeit). És ha egy szentnek hasonló viszontagságai voltak a tiédhez, akkor imádkozhatsz hozzá (pl. egy özvegy, aki újra akar nősülni, megkérheti Ábrahámot, hogy imádkozzon egy új feleségért, mivel Ábrahám maga is özvegy volt, aki meg akart, és meg is nősült; Ter 25,1-4).

K: Sok szentet hivatalból deklaráltak valaminek a védőszentjévé. Mi van, ha valaki véletlenül olyasvalami védőjének nyilvánította a szentet, amiben neki nem volt semmiféle tapasztalata?

V: A szentek, akik tökéletes isteni szeretettel vannak felruházva, egyáltalán nem bánnák, ha olyasvalamivel kellene törődniük, ami a hozzá imádkozókkal történik, és ugyanolyan buzgósággal imádkoznának azokért, akik az ő közbenjárásukat kérik. Más szavakkal, az isteni szeretetben elfogadnák annak a dolognak a védelmét.

K: Nem fogjuk elfelejteni az erre az életre vonatkozó dolgokat a mennyben? Ez nem azt jelentené, hogy a szentek nem emlékeznek ránk és gondjainkra?

V: A Biblia világosan állítja azt, hogy nem fogunk semmit sem elfelejteni ebből az életből, amikor a következőben leszünk.

Nézd meg Lázár és a gazdag ember példabeszédét, amelyben Ábrahám és a gazdag ember beszélget, s mindketten bizonyságot tesznek annak a ténynek a világos tudomásáról, hogy a gazdag ember testvérei még élnek, de nem a túlvilágon, és a gazdag ember emlékezik arra, hogy nem volt Isten követője (Lk 16,27-31). Ábrahám és a gazdag ember bizonyosan nem felejtették el földi életüket sem nem felejtették el ott az embereket.

Ugyanezt szemlélteti egy másik szakasz is, amit alább fogunk idézni.

K: Nem lesznek a szentek úgy összekötve Istennel, hogy nem lesz idejük ránk gondolni?

V: Megismétlem, Ábrahám képes volt másra is gondolni, mint Istenre, és ha valaki azzal a kifogással él, hogy ő abban az időben nem volt a mennyben (Krisztus feltámadása előtt történt), akkor figyelembe kell vennie, hogy a Jelenések könyve is leírja azokat a mennyben, akik törődnek azzal, hogy mi történik a földön.

Például, figyeld meg a következő verseket, amelyek megmutatják, hogy akik a mennyben vannak, figyelik, hogy mi történik a földön:

•Jel 7,13-14

Ekkor a vének közül az egyik megszólított. Azt kérdezte tőlem: "Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?" Így válaszoltam: "Te tudod, uram." "Ezek a nagy szorongatásból jöttek - magyarázta meg -, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.

•Jel 5,9-10

Új éneket énekeltek [a vének]: "Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, és véreddel megváltottad (az embereket) Istennek, minden nyelvből, népből és nemzetből, Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a földön."

•Jel 11,15

A hetedik angyal megfújta a harsonát, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: „A mi Urunké és az ő Krisztusáé lett ennek a világnak az uralma [ezek szerint emberi (földi) hangok voltak], és uralkodni fog örökkön-örökké! Ámen.”

•Jel 11,16-18

Ekkor a huszonnégy vén, aki az Úr színe előtt a trónuson ült, arcra borult, és imádta az Istent: "Hálát adunk neked, mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy és aki voltál, mert átvetted a főhatalmat és uralkodol. A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!"

•Jel 12,10-12

Ekkor harsány hangot hallottam az égben: "Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra."

•Jel 19,1-3

Aztán hallottam, hogy nagy sokaság zengi a mennyben, ezt mondva: "Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom legyen a mi Istenünknek, mert igazak és igazságosak ítéletei! Elítélte a nagy kéjnőt, aki megrontotta a földet paráznaságával és megbosszulta rajta szolgái vérét, melyet keze ontott ki." Másodszor is felhangzott: "Alleluja! És a parázna asszony [aki egy földi város] füstje felszáll, örökkön-örökké!"

K: Nem fog tönkremenni a menny a szentek miatt, ha ők a mi gondjainkkal foglalkoznak?

V: Nem megy tönkre Isten mennyországa, és természetesen ő is törődik a mi szenvedéseinkkel. És az angyalok miatt sem megy tönkre a menny, pedig ők is törődnek szenvedéseinkkel (az tény, hogy a Biblia megemlíti, hogy Isten küldi őket, hogy enyhítsék szenvedéseinket). Ugyanígy nem megy tönkre a menny a szentek miatt. Ők aggódhatnak a mi szenvedéseink miatt, de ez az ő boldogságukat a mennyben nem háborgatja és nem teszi tönkre. Ők aggodalmat és szánalmat éreznek, de fájdalom nélkül.

Én úgy képzelem, hogy a mi elhunyt szeretteink pl. úgy fogják látni a mi szomorúságunkat, ahogy mi látjuk egy tipegő kisgyermek aggodalmát, aki megijed, amikor a szülők elhagyják a házat, de még túl fiatal ahhoz, hogy megértse, hogy valójában semmi ok az aggodalomra. Ők látni fogják szomorúságunkat, és együttérzést, meghatottságot és gyönyörködést éreznek irántunk, és arra vágynak, hogy megértsük, hogy semmi ok az aggodalomra, minden rendben van, ugyanúgy, ahogy mi érzünk, amikor egy kis gyermek nem akar minket elhagyni. Gyöngédséget éreznek irántunk az ő aggódásaikban, de ezáltal nem sérülnek vagy sebesülnek meg.

Egy végső példa biztos rámutat arra, hogy a boldogság állapotában egyszerűen nem érezhetünk fájdalmat, és ez minden: mi tudatában fogunk lenni az elkárhozottak szenvedéseinek, ami sokkal intenzívebb lesz, mint amivel ebben az életben szembesülni tudnánk. Isten nem fogja kiiktatni a tudatunknak azt a részét, amivel tudomásunk van a pokol létezéséről (valójában nem tudnánk felfogni Isten igazságosságának teljességét vagy az Ő irántunk való irgalmát, csak ha szembesülünk a menny alternatívájának létezésével), hanem nem fogja hagyni, hogy ez tönkretegye a mi boldogágunkat.

K: Honnan tudjuk, hogy a szentek imádkoznak értünk?

V: Onnan, hogy a Biblia mondja. Egy szakasz, amely ezt világosan állítja, a Makkabeusok 2. könyvében van, ahol Júdásnak volt egy látomása, amelyben Szent Oniás, a főpap megmutatja neki Jeremiás prófétát a mennyben; ezt olvassuk:

•2Mak 15,14

Oniász megszólalt és azt mondta: "Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért."

A protestánsok nem kedvelik ezt a szakaszt, mivel ez a deuterokanonikus könyvekből való – az Ószövetség hét könyve, amelyeket Martin Luther kiszakított a Bibliából -, de ugyanezt tanítja az Újszövetség is, mivel a Jelenések könyvében ezt olvassuk:

•Jel 5,8

Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje - ezek a szentek imádságai.

Ez azt mutatja meg nekünk, hogy a huszonnégy vén, akik a mennyben Isten népének vezetőit ábrázolják, felajánlják Istennek a földön lévő szentek imáit. Nekik következésképpen közben kell járniuk Istennél, ami során bemutatják neki a mi szűkölködő imáinkat.

És majdnem ugyanez történik, mondanunk sem kell, amikor az angyalok járnak közben értünk (az angyalok szintén szentek; vö „What is a saint?”):

•Jel 8,3-4

Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé.

És Jézus maga mondta nekünk, hogy a kisgyermekek őrangyalai garantáltan bejutnak az Atyához, hogy közbenjárjanak a gondjukra bízottakért:

•Mt 18,10

Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.

K: Mit gondolsz, a szentek hallhatják a mi imáinkat?

V: Ugyanezek a versek szólnak erről, amelyeket épp idéztünk. Az magától értetődik, hogy őrangyalaink tudnak arról, hogy mi mit teszünk. Az a feladatuk végtére is, hogy őrizzenek minket, így biztosak lehetünk abban, hogy tudják, hogy mit teszünk, és amikor kérjük őket, imádkoznak értünk.

És hasonlóképpen, amikor azt olvassuk, hogy a szentek a mennyben felajánlják imáinkat Istennek tömjén alakjában (Jel 5,8; 8,3-4), akkor tudjuk, hogy tudomásuk van a mi imáinkról.

Emlékezz csak: A legtöbb szentnek jelenleg nincs fizikai teste. Ráadásul nekik nincsenek fizikai imakérő kártyáik vagy fizikai tömjénjük vagy bármi ehhez hasonló. Ez azt jelenti, hogy amikor leírjuk őket, mint akik átadják Istennek imáinkat, akkor ők nem fizikálisan adják át imáinkat, hanem szellemileg kell átadniuk. Ám, ha szellemileg adják át imáinkat Istennek, akkor muszáj, hogy tudomásuk legyen imáinkról.

Ha valaki kifogásolja, hogy ezek az imák nem hozzájuk irányultak, hanem Istenhez, akkor csak még mélyebbre ássa magát, mert ebben az esetben tudatában volnának azoknak az imáknak is, amelyeket ráadásul nem is nekik küldtek, de pártfogásukba veszik azt, és közbenjárnak lényegében értük.

Akár így, akár úgy, a szentek tudnak az imáinkról.

K: Hogyan hallhatják meg a szentek az imáinkat? Akkor mindentudóvá és mindenütt jelenvalóvá teszed őket?

V: Természetesen nem! Ezt a kacsát gyakran bedobják anti-katolikusok, akik nem járatosak a szentekről szóló katolikus nézetben.

A szenteknek természetesen nagyobb tudásuk van, mint nekünk ebben az életben:

•1Kor 13,9-12

Most megismerésünk csak töredékes… Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.

Soha sem leszünk mindentudók, és természetesen nem leszünk mindenütt jelenvalók, de sok olyan dologról lesz tudomásunk, amelyekről most nincs.

A hiteles magyarázat arra, hogy a szentek hogyan tudnak a mi imáinkról az, hogy mivel ők birtokolják Isten boldogító színelátását, ők megkapják Istenben mindazt a tudást, amire nekik szükségük van, mindazt a tudást, ami rájuk vonatkozik, és így a mi hozzájuk intézett imáinkat is megkapják. A hiteles magyarázat ily módon az, hogy Isten mindentudása által megkapják a mi imáinknak a tudomását, habár ők nem mindentudók, és soha nem is fogják felfogni Isten tudásának teljes terjedelmét, csakis azokat a részeket, amelyek rájuk vonatkoznak.

Akárhogyan is, mérhetetlenül nagy különbség – valójában végtelenül hatalmas különbség – van a „nagytudás” (ismerni sok dolgot) és a „mindentudás” (ismerni minden dolgot) között. Soha sem fogjuk összekeverni az egyiket a másikkal, ez egyszerűen az anti-katolikus affektálás szalmabábja, amelyben úgy mutatják be a mennyben lévők kibővült tudását, mintha annak végtelen tudásnak kellene lennie. Ez egy olyan vélemény triumfális elpáholásának klasszikus esete, amelyet senki sem állít.

K: Nem fognak túl sok imát kapni a népszerűbb szentek?

V: Ez az anti-katolikusok másik közönséges kacsája. Azonban fontold meg a következő pontokat:

Először is, még ha egy szent nem is tud válaszolni az imádra a túl nagy mennyiség miatt, Isten tud az imádról, akinek ez nem fáradtság.

Másodszor, még ha egy szent nem is tud személyesen érted imádkozni a nagy mennyiség miatt, azért még imádkozhat érted általánosan – pl. „Uram, kérlek, segíts azokon, akik közbenjárást kérnek tőlem”.

Harmadszor, amikor írsz egy fontos minisztérium fejének, aki túl sok levelet kap ahhoz, hogy személyesen válaszoljon, még ha az a személy nem is ír levelet, akkor valaki a környezetéből fog. Mivel a mennyország legalább olyan hatékony, mint egy földi szervezet, ha te küldesz egy imát egy népszerű szenthez – mondjuk Szűz Máriához – aki valami indokból nem tud válaszolni, akkor még válaszolhat valaki a környezetéből.

Negyedszer, az idő nem így fog működni a túlvilágon. Akik a mennyben vannak, rendelkeznek az összes „idővel”, amelyre nekik szükségük van, hogy megtehessék az összes dolgot, amit kell.

Ötödször, ami a legfontosabb, az egyszerűen teljesen hamis feltételezés, hogy akik a mennyben vannak túlterheltek legyenek a sok ima miatt. A megdicsőült emberi értelem és a mi pillanatnyi értelmünk információ feldolgozó kapacitása között nagyobb a különbség, mint a legfejlettebb szuperszámítógép és egy egyszerű golyós számolótábla között.

Nézd meg a következőket:

a) Pál azt mondja, hogy most ismeretünk részleges, akkor ismeretünk teljes lesz. (1Kor 13,9-12)

b) Jézus azt mondja nekünk az Ítélet Napjáról, hogy egész életünket át fogjuk tekinteni, minden egyes tettünket, amelyet elkövettünk. Ez még a legjelentéktelenebb tettünkre is kiterjed, mivel ezt mondja nekünk:

•Mt 12,36

Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon.

És ha csak nem lesz olyan hosszú az Ítélet Napja, mint a mi életünk volt (vagy valójában hosszabb, mivel meg fogunk ismerni és érteni mindent, amit csak tettünk, és ez jelentősen több, mint ahogy most tesszük), akkor az információ feldolgozó kapacitásunknak sokkal-sokkal nagyobbnak kell lennie.

c) Ráadásul, nem csak azt fogjuk megismerni, amit mi tettünk, hanem meg fogjuk ismerni mindenki tettét körülöttünk, ezt mondja Jézus erről:

•Lk 12,2-3

Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni.

Ez azt jelenti, hogy nem csak arra leszünk képesek, hogy feldolgozzuk a saját életünk minden egyes tettét és ezeknek értelmét, hanem arra is képesek leszünk, hogy ugyanezt tegyük a körülöttünk élők életének minden egyes tettével, ami a szellemünk információ feldolgozó teljesítményének valóságos csillagászati mértékét jelzi, mihelyst megszabadul jelenlegi kötöttségeitől.

d) Megjegyzendő, hogy az Újszövetség hogyan írja le Jézust, amint közbenjár értünk:

•Róm 8,34

Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?

•Zsid 7,24-25

Ő viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk.

•1Jn 2,1

Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz.

Ezekben a szakaszokban azt mondják Jézusról, hogy közbenjár értünk krisztusi és papi képességével, és nem Isten Fiaként. Mivel a Krisztus és a pap két olyan funkció, amit a Megtestesülés következményeként szerzett, tehát emberi képességeivel jár közben értünk, mint Messiás és főpap. Így ezek a szakaszok arról szólnak, hogy ő a megdicsőült emberi értelmével és nem az isteni értelmével jár közben értünk. Végül is, ha Jézus – az ember, akihez több ima érkezik, mint bárki máshoz – képes közbenjárni értünk az ő megdicsőült emberi értelmével, akkor kétségtelenül lehetnek más szentek is, akik kevesebb imát kapnak, képesek arra, hogy szintén ezt megtegyék.

K: Nem tiltja a Biblia a halottakkal való érintkezést?

V: Nem, a Biblia a halottak megidézését tiltja. Isten megtiltotta Izrael népének, hogy használják a médiumság pogány gyakorlatát, ami azt jelentette, hogy természetfeletti tájékoztatást kértek a halottaktól, mivel Isten megmondta nekik, hogy ehelyett ő prófétákat küld nekik. A halottak megidézése így kerek perec információszerzés volt tőlük:

•MTörv 18,9-15

Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektől az utálatos dolgokat. Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz… Ha ezek a népek, amelyeket elűzöl, hallgatnak is a jövendőmondókra meg a varázslókra, neked az Úr, a te Istened ezt nem engedi meg. Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok.

Nagy különbség van, ha valaki alázattal kéri egy elhunyt szerettét, hogy imádkozzon érte, valamint ha megpróbálja megidézni őket, hogy kiszedjen tőlük valami felvilágosítást. Ha azt mondjuk: „Kedves, kérlek imádkozz értem, mert szükségem van most a segítségre”, ez nem ugyanaz, mint amikor tartunk egy szeánszot, és ez minden.

Csak a szentek és az angyalok megidézését tiltja a Biblia. Beszélni a mennyben lévőkhöz nincs tiltva. Valójában még támogatja is, minthogy a Zsoltárokban imádkozunk az angyalokhoz, és kérjük őket, hogy csatlakozzanak hozzánk Isten imádásában:

•Zsolt 103,20-21

Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!

•Zsolt 148,1-2

(Alleluja!) Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek!

K: A korai Egyházatyák támogatták a szentekhez szóló imát?

V: Ők bizonyosan, hogy igen! Nézd meg ezt a linket. (Magyarul itt is olvasható néhány idézet.)

K: Hol mondja a Biblia, hogy imádkoznunk kellene a szentekhez?

V: Ez a kérdés feltételezi, hogy szükséges lennie egy helynek a Bibliában, ami azt mondaná, hogy helyes a szentekhez való ima.

Már bemutattuk ezeknek a kérdéseknek a sorozatában azt, hogy az alapelv minden helyen az, hogy kérjük őket, hogy imádkozzanak értünk – majd így ki tudtunk következtetni egy jóváhagyást az alapelvből – azonban a feltételezés, hogy szükséges egy szakasz, amely kimondja, hogy ez rendben van, az a legalizmus valóságos esszenciája. Ez egy olyan idea, ami szerint az embernek kell lennie egy kifejezett engedélyének, mielőtt megengedhető, hogy megtegyen bármit. Az alapelve: „Bármi, ami nincs kifejezetten megengedve, az tiltva van.”

Az összes törvény egyik alapelve – amelyet a legalizmus elvet -, hogy bármi, ami nincs kifejezetten tiltva, az meg van engedve. Isten megadta nekünk az értelmet, és feltételezte, hogy használni is fogjuk. Az ő törvényének funkciója, hogy korlátokat szabjon, hogy biztosan megtudjuk, hogy mi nincs engedélyezve. Az ő törvénye nem azt jelenti, hogy szabadság szigeteket hozzon létre, hogy legyen valami, ami engedélyezve van, hogy megtegyük.

Semmi sem törvényeskedőbb, mint a te eszméd, amelyben egyértelmű bibliai jóváhagyás kell mindenhez, amit csak tenni akarsz, és egész nap azt keresed, hogy találj valami jóváhagyást, mielőtt nekiállnál a legtöbb mindennapi cselekedetedhez.

A törvényeskedő, lélekromboló elképzelés kulcsfontosságú része a farizeusi gondolkodásmódnak, amelyet Jézus elítélt, mert ha valakik következetesen követik ezt az alapelvet, akkor bizonyosan „elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára” (Mt 23,4), és Jézus szavai is érvényesek lesznek rájuk:

•Lk 11,46

… "Jaj nektek, törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a terhet.

Ezek után már csak az maradt hátra, hogy kimutassuk ezeknek a kérdések sorozatában azt, amit már bibliai versekkel bemutattunk, hogy honnan vesszük a buzdítást, hogy imádkozzunk azokhoz, akik a mennyben vannak. Miként már előadtuk, a Zsoltárokban imádkoztunk az angyalokhoz, hogy megkérjük őket, vegyenek részt a mi istendicsőítésünkben:

•Zsolt 103,20-21

Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!

•Zsolt 148,1-2

(Alleluja!) Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek!

Ezek ugyan olyan imák, amelyekben nem a magunk hasznát kérjük – csak kérjük őket, hogy imádják velünk Istent -, de kérjük őket, s mindazonáltal imádkozunk hozzájuk.

És ha nincs semmi rossz abban, hogy alázatosan és őszintén kérjük Istent a magunk haszna miatt, akkor nincs semmi rossz abban sem, ha másokat kérünk, hogy imádkozzanak ezért, hiszen ugyanaz az alapelv vonatkozik mindkét eshetőségre. Amint bemutattuk, hogy helyes az a dolog, amikor kérjük a mennyeieket, hogy imádkozzanak értünk, akkor nem lehet megszorítás abban sem, hogy mit szabad kérnünk ezekben az imákban, feltéve, hogy egyébként nem méltatlan az imaszándék.

Végeredményként: Imádkozni a szentekhez teljesen bibliai alapokon áll. Ennyi.

K: Elfogadom, amit mondasz, de még kényelmetlennek érzem, hogy imádkozzam a szentekhez. Hogyan tudnám elkezdeni?

V: Amikor katolikus lettem, én is szembekerültem ezzel a problémával – alapjaiban felismertem, hogy helyes, ha imádkozunk a szentekhez, de még kellemetlennek éreztem. Úgy oldódott meg, hogy elkezdtem beszélgetni valakivel, akiről tudtam, hogy törődik helyzetemmel, és akit kijelöltek, hogy közbenjárjon értem – az őrangyalommal.

Aztán kibővítettem bibliai szentekkel – különösen Szent Péterrel és Szent Pállal – és kértem az ő imáikat.

A saját egyházközségünk szentjeihez is elkezdtem imádkozni, valószínűsítve, hogy különösen törődnek azokkal, akik ezekhez a plébániákhoz tartoznak.

És kértem az elhunyt rokonaimat is, akikről úgy gondoltam, hogy üdvözülhettek.

Ennél a pontnál már nem éreztem kényelmetlennek, hogy szentekhez fordulok segítségért, és gyanítom, hogy egy ehhez hasonló tervezet másnak is segítene, hogy az értelmi alapok lerakása után a gyakorlatból is vigaszt nyerjen.

Isten áldjon, és sok szerencsét!

MIT JELENT A SZENTEK KÖZBENJÁRÁSA?

Válasz:

A szentek közbenjárása azt jelenti, hogy a dicsőült és Isten színelátására eljutott emberek imáikkal hathatósan támogathatják azokat, akik még nem jutottak el a mennyei dicsőségre.

Magyarázat:

A szentek közbenjárásában bízni annyi, mint életre váltani a szentek közösségébe vetett hitet, melyet az apostoli hitvallásban is megvallunk (ld. a 92. kérdést).

Itt is szükséges egy fogalmi tisztázás: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk.

Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges, és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.”

A szentek közbenjáró ereje Isten-szeretésük tökéletességétől és Isten-közelségük fokától függ (Thom. Aquin. STh. III. 211. 83,11). Érdemes tehát egymásért is imádkozni, azonban a szentek imádságainak közbenjáró ereje mérhetetlenül nagyobb.

Igazolás:

A Szentírás ékesen tanítja az emberi közbenjárás erejét és lehetséges voltát, valamint, hogy a közbenjárás ereje a közbenjáró életszentségén is múlik: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és a bűnök sokaságára fátyolt borít” (Jak 5,16).

A Szentírás és a zsidó hagyomány is tud arról, hogy a szentek kérése hathatósabb a bűnösökénél: „Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja” (Jn 9,31).

Jézus elfogadja az emberi közbenjárást, és teljesíti anyja kérését olyan dologban is, amely eredetileg nem állt szándékában: „Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: »Nincs több boruk.« Jézus azt felelte: »Asszony, az én gondom a te gondod. De még nem jött el az én órám.« Erre anyja szólt a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit csak mond!« Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.« Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: »Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.« Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott” (Jn 2,1).

LEHET-E IMÁDKOZNI A SZENTEKHEZ?

Válasz:

A szentekhez szabad és üdvös is imádkozni, de imádni őket nem szabad.

Magyarázat:

A szentekhez való imádkozásunknak a „szentek közösségébe" vetett hitünk az alapja. Hisszük ui., hogy a megkeresztelt emberek egymáson segíthetnek akkor is, ha „más világban" vannak. Mi segíthetünk a tisztítóhelyen szenvedőknek, nekünk pedig segíthetnek a szentek.

Az imádság szó, melyet a szentekkel való kapcsolatunkban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák, annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.

Igazolás:

Saul képes kapcsolatba kerülni a már halott Sámuel prófétával. Bár Saul tette bűnös és tiltott volt, jelzi, hogy ellentétben a kárhozottakkal, a földön élők és a megholtak között nincs „áthidalhatatlan szakadék": „Sámuel így szólt Saulhoz: »Miert zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?« »Nagy szorultságban vagyok - válaszolta Saul -, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.« »Miert kérdezel - felelte Sámuel —, amikor az Úr elfordult tőled és ellenséged lett?«" (1 Sám 28,15).

A szentekhez való fordulás tehát nem jelenti Isten megkerülését, mert gonosz cselekedetekhez nem adnak, nem is adhatnak segítséget, és közbenjárásuk ereje és eredményessége mindenestül Istenen múlik.

HONNAN SZEREZNEK TUDOMÁST A SZENTEK IGÉNYEINKRŐL ÉS KÖZBENJÁRÁST KÉRŐ IMÁINKRÓL?

Válasz:

A szentek onnan szereznek tudomást igényeinkről, hogy Isten színelátására eljutottak, és Isten látni engedi nekik azt, ami rájuk tartozik.

Magyarázat:

A szentek közvetítése merőben baráti és nem fizikai alapon történik, és ez nem nélkülözheti a tudatosságot. A szentek tudása és ismeretszerzésének módja alapvetően titok, de nem feltételezhetjük, hogy Isten üvegbúra alatt tartja szentjeit, akik semmit sem tudnak szeretteikről, tisztelőikről. Ez ellenkezne a tökéletes boldogsággal.

Az Isten színelátására eljutott emberről állítjuk, hogy bizonyos értelemben kozmikussá válik, vagyis Istenbe beleolvadva Isten tulajdonságaiban bizonyos fokig részesedik.

Aquinói Szt. Tamás megállapítja, hogy a boldogító istenlátás mint minden megismerés az ismerettárgyhoz való hasonulás, mégpedig az ismerő képesség foka szerint. Aki tehát az istenlátásnak magasabb fokát érdemelte ki, többet lát meg Istenben és Istenből (Thom. Aq. STh III. 62, 1).

Igazolás:

Illés és Mózes tudnak Jézusról, sőt beszélgetnek is vele: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele" (Mt 17,1).

A Jelenések könyvében az üdvözültek tudtak üldözött hittestvéreik megpróbáltatásairól: „Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. Nagy szóval kiáltották, mondván: »Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakoin?« Mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz szolgatársaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket" (Jel 6,9).

Amikor Saul megidézi Sámuel prófétát, az rögtön tud Saul elvetéséről: „Sámuel így szólt Saulhoz: »Miert zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?« »Nagy szorultságban vagyok — válaszolta Saul —, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.« »Miert kérdezel - felelte Sámuel -, amikor az Úr elfordult tőled és ellenséged lett?«" (1 Sám 28,15).

A szentek olykor már itt a földön részesülnek Isten egy-egy tulajdonságából, természetesen részlegesen. Pl. amikor a szentek egyszerre több helyen voltak jelen (bilocatio), már itt a földön részesedtek az isteni mindenütt-jelenvalóságból (pl. Szt. Pió atya). De ilyen, amikor Péter apostol tud az elrejtett dolgokról, és szavára meghal Ananiás és Szaftra. Szt. Péter apostol már itt a földön — ha töredékesen is — részesült az isteni mindentudásból, előrelátásból és az ítélkező hatalomból: „Egy Ananiás nevű ember feleségével, Szatírával együtt eladta az egyik földjét. Az árából felesége tudtával egy részt megtartott magának, s csak egy másik részt vitt el, és tett oda az apostolok lába elé. Péter azonban így szólt hozzá: »Ananias, hogy csábíthatta el szívedet a Sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd? Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!« Ε szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el

mindenkit, aki csak hallotta. A fiatalabb emberek meg fölálltak, betakarták, elvitték és eltemették. Mintegy három óra múlva felesége is eljött, mit sem tudva a történtekről. Péter megkérdezte: »Mondd csak, valóban ennyiért adtátok el a foldet?« »Igen, annyiert« - válaszolta. Péter folytatta:

»Mire való volt egymás közt megegyeznetek, hogy próbára teszitek az Ur Lelkét? Látod, akik férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek.« Az asszony azon nyomban a lábához rogyott és meghalt" (ApCsel 5,1).

A Szentírás szerint "egyedül az Istené a tisztelet és dicsőség"; a katolikusok pedig megosztják ezt a dicsőséget a szentekkel.

Abban a korlátlan értelemben, amelyben a dicsőség Istent illeti meg, mi katolikusok senki mást nem dicsőítünk az egy igaz Istenen kívül. Csak neki hódolunk így, csak őt ismerjük el a mindenség egyetlen legfőbb urának. De vajon úgy kell-e érteni a fenti szentírási szót, hogy mármost senkinek az Istenen kívül semmiféle dicsőséget és tiszteletet nem szabad juttatnunk? Vajon nem maga az Isten parancsolja-e az ellenkezőt? Nem ő követeli-e pl. a 4. parancsban, hogy szüleinket tiszteljük? A nagy embereket, királyokat, kormányzókat, tudósokat, költőket, hazafiakat tisztelhetjük; nem érdemlik-e meg akkor a szentek is, főleg Krisztus szűzi anyja, hogy éppen azért részesítsük őket különleges, vallási tiszteletben, mert ők az Isten barátai, leghívebb szolgálói s kegyelmének kitüntetettjei? Főleg a Szent Szűz, akit Jézus maga a legnagyobb dicsőséggel és tisztelettel árasztott el már azzal, hogy anyjául választotta őt?

A katolikus nép olyan kultuszt űz a szentképekből, hogy az már babonaság.

Előfordulhat, hogy egy katolikus hívő túlságba megy a szentek tiszteletével s a szentképek és szobrok közt már alig veszi észre a legfőbbet s legfontosabbat: az Istent, az Úr Jézust az Oltáriszentségben. De ez egyesek tévedése, amely miatt kár volna templomainkat s vallási életünket azoktól a kedves és áhítatra indító, sokszor művészileg is kiváló, szent jelektől megfosztani, amelyeknek célja éppen az, hogy a szentek lelkesítő példájának nyomában mi is minél többet gondoljunk Istenre s minél jobban szeressük és imádjuk őt.

Az Egyház szerint tehát a szentek tisztelete is Isten tisztelete?

Visszavezethetőleg természetesen az, éppen ez is a lényege. A szenteket elsősorban nem azért tiszteljük és szeretjük, mert erényes és kiváló emberek voltak, - bár ezért is tiszteletet érdemelnek - hanem főleg azért, mert Istent csodálatos odaadással szerették és szolgálták s azért Isten elé is nagyobb bizalommal léphetünk az ő társaságukban. A szentekben mi, katolikusok végeredményben szintén az Istent tiszteljük és szeretjük.

Nekem nincs szükségem szentekre, hogy Isten elé léphessek.

Igaz, Isten elé léphetsz egyedül is. Sőt, ha a szentek pártfogását kéred, még akkor is fő az, hogy te magad borulj oda teljes lélekkel az Isten elé. De nem lehet kifogásod az ellen, ha valaki szívesebben lép a király elé úgy, hogy előzőleg már a király édesanyját s meghitt szolgáit is megkérte, hogy ők is szóljanak egy jó szót az érdekében.

Isten úgyis tudja, mit akarok kérni tőle; felesleges, hogy akkor előbb a szentek megmondják neki, hogy mit akarok.

Nem is azért kérem a mennyei pártfogók segítségét, hogy "megmondják" az Istennek, amit ő úgyis tud, hanem hogy ők is imádkozzanak értem, mert így nagyobb a reményem, hogy Isten az ő könyörgésükre való tekintettel méginkább hajlandó lesz meghallgatni az imádságomat.

Szóval protekciózás van a mennyekben is?

Ha protekción sógorság-komaság vagy pajtásságon alapuló érdektámogatást értünk, ilyesmiről persze az Istennél szó sem lehet. De ha a protekció szót eredeti értelmében vesszük ("protegere" = oltalmazni), igenis, jól tesszük, ha Isten barátainak oltalmát keressük.

Az olaszok azon veszekszenek, melyik falujuknak a Madonnája hatalmasabb, mint a másiké.

Ezt a mesét főleg nemkatolikus regényírók - mint Axel Munthe - szeretik terjeszteni; valóságban igen kevés az alapja. Senkinek sincs joga az olasz nép tízmillióit műveltségileg olyan alacsonyfokúnak tekinteni, hogy néhány meghibbant falusi anyókával vagy egyszerű emberrel volna szabad őket azonosítani. Lehet, hogy egyes falvak elmaradt s félrenevelt lakossága olyan összehasonlításokat tesz a különféle "madonnák" között, mintha azok csupa különféle személyiségek volnának, ez azonban éppolyan babona, mint amilyen szórványosan minden népnél és minden felekezet hívei közt található. Hány ember gúnyolódik a katolikus "babonákon", aki világért nem laknék 13-as számú szobában s nem indul útnak pénteken. Vajon nem ez az igazi babona?