Hasznos lenne a nőtlenségi adó bevezetése a populációszám növekedésére?
Rákosi jelszava az volt, hogy asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség. Bevezette a gyermektelenségi adót, de egy-két év után vissza is vonta, mert értelmetlen volt.
Ahhoz, hogy több gyerek szülessen, az emberek életkörülményein kell javítani. Amit jelenleg rontanak inkább.
"Mindenki asszonyt keresne magának"
Persze, a nők meg csak úgy hozzámennek valakihez :)
Ilyen idióta felvetést is régen olvasni.
Szerinte még ennél is hatásosabb lenne, ha szabadon meg lehetne erőszakolni a nőket és nem kéne felelősséget vállalni az erőszak közben becsúszott gyerekért.
Az abortuszokért és az ország elhagyásáért pedig halálbüntetés járna.
Nézd ha ez megnyugtat, én ettől biztos nem csináld több gyereket. Szimplán megegyeznék barátnőmmel, hogy elveszem papíron -kötnénk egy házassági szerződést, tehát nem lenne joga a cuccaimra-, és az így megspórolt pénzt, tehát, amit a "legényadó" nem nyel le annak mondjuk harmadát odaadnám neki. Kölcsönösen hasznos adócsalás lenne. :-D
Szerintem már az is abszurd, ami ma megy, tehát ha van két gyereket, akkor gazdaságos örökbe fogadni egy harmadikat, mert az állam olyan brutálisan szubvencionálja a harmadik gyereket, hogy több hasznot hajt, mint amit elvisz, ha elég magas a jövedelmed.
"Nézd ha ez megnyugtat, én ettől biztos nem csináld több gyereket."
Remélem téged is jól összevernek a szexfigyelő csendőrök, te gaz liberálnyik.
Ja ja, már eleve gyanús vagyok éjfélkor GYK-n írogatok, ahelyett, hogy "tömném az asszonyt" :-D
Sőt holnap könyvtárba fogok menni este szex helyett! A műveltség liberális fertőjének démoni templomába, és még lesz pofám olvasni is a hétvégén, ahelyett, hogy sok-sok kis magyar nemzeti legényt meg honleányt nemzenék. Szégyellem magam! :-D
Már meg is van a rendes nevük:
Szexfigyelő Királyi Csendőr Gárdahadtest.
Atomkeményen hangzik, mi? Ezek ütik majd tonfával a farkadat egészen addig, míg rendesen kemény nem lesz és be nem zavarsz vele az asszonynak. :DD
Lehetnének benne külföldi zsoldosok is, pl. oroszok, ha már úgy is összemelegedtek velünk. :-D
A jelmondatuk már az orosz gárdistáknak Paks kapcsán: Élöbb mághásádás, utánya gyüjjön á mágömlés! :-DDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!