Biszexuális a férjem vagy mi?

40-es. Köszönöm a válaszod! Nagyon korrekt. Nem tudom, számodra van-e válasz a kérdésedre lentebb...

S külön jó olvasni, hogy itt egy értelmes vita is beköszönt. Szeretem a jó vitákat.

Lehet nagyon furcsa így olvasnia valakinek, de az a néhány privát, amit kaptam a kérdés kiírása után, rengeteget segített nekem, mindkettőnknek.

Most túlélő módban vagyunk. Én jelenleg dolgozni sem tudok.

Szeretem a férjem. Azért, mert más igényei is vannak nem raknám ki az életemből.

Nagyon sok problémánk van az életben, ami a titkolózás, bizalmatlanság talajából eredeztethető többnyire; s nyilván nem csak ezek vannak.

Az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, s nagyon sok próba után mondom ezt, ami nem volt könnyű, s tudjuk, hogy nem is lesz az.

Én azt hiszem, hogy a szeretet nem függvény kérdése eltekintve az extrém helyzetektől. (Pl:Nem tudnám azt szeretni többé, aki megölné az anyám... vagy bárkit)

Szerintem a kölcsönösen nyílt kommunikáció mindenre képes, így az gondolom, hogy el kellene mondani minden olyan dolgot egy kapcsolat kezdete előtt, ami érinti a kapcsolatot vagy a másikat, ahogy annak idején én elmondtam neki a bajomat, mert érinteni fogja, elfogadta, s baromi hálás voltam neki. Ha nem tette volna, nyilván megvisel, de nem haragudtam volna ezért, amit szintén el is mondtam neki akkor.

S igen, ez nagyon szépen és idillikusan is hangzik, de MINDEN ember gyarló, hibázik, van, aki abban, hogy ilyen áron tartsa meg azt, akit szeret. Nem vagyunk egyformák. Hál' az égnek!

Egy viharosan érzelemdús kapcsolatunk van, s sosem értettem, hogy bizonyos problémák hogyan jöttek létre. Már így utólag látom, hogy a benne generálódott szorongás az oka, s amíg nem gyanakodtam, mert konkrét kérdésekre nemleges választ adott, s elhittem, amit mond, magamban kerestem a hibát... S ez így egy öngeneráló mókuskerék lett, s nőtt ekkorára. Mikor már gyanús lett, hogy vmi nem oké, muszáj volt tudnom felmutatni egy tagadhatatlan bizonyítékot, s abban is biztos voltam, hogy nem kell kutakodnom, ő fogja elém tenni. Így is lett, nem zárta be a beszélgetéseit, s az fogadott a gépén, mikor leültem önéletrajzot írni. Azt a szálat fogtam meg és ekkor már tovább követtem. Előzmények, kontaktok... Volt minden, sosem kutakodunk a másik dolgaiban (mindannak ellenére, hogy használjuk néha), azt mondta: sosem kellett rejtegetnie.

Beregisztráltam én is a weboldalra, azonnal meg is találtam a "profilképe" alapján, s szembesítettem.

Azóta eltelt egy kis idő, sokat beszélgettünk, s jókat szexeltünk, mint sok évvel ezelőtt. Azt válaszolta, hogy rossz, nehéz, de így utólag nem bánja, hogy kiderült előttem. Én sem és nekem is rossz, nehéz.

Millió kérdés, millió válasz, s úgy láttam, hogy nem érezte a súlyát a tettének, amiből tegnap egy nagy veszekedés is lett végül. Minden jelszavát elkértem és végig olvastam az egészet, gyakorlatilag vájkáltam benne, s mindent megkérdeztem, ami nem volt egyértelmű. Undorítónak érzem, hogy ezt csináltam, nagyon nehéz, hogy +1 élet, ahol én vk az akadályozó tényező, nem tudtam volna nem elolvasni. Hetei voltak, hogy megtegye, s mégsem törölt semmit. És tudom, hogy így van.

Nehéz, hogy belegázoltam, mert adatok nem stimmeltek, végül tiszta lett, hogy miért és hogyan?

Nagyon kiborultam tőle, hogy milyen felelőtlen, s nem érti meg, hogy hiába hagy ki a dologból, akkor is így negatív hatással van rám, ránk is. Lehetőségünk sem volt titkok és falak közt egy érzelmileg jó, biztonságos kapcsolatot létrehozni. Bömböltem, ordítottam, ütöttem, mert elég arcos volt felém, s ez is borított ki tulajdonképpen (tegnapig ez az ő felfogása szerint nem megcsalás, mert nem nővel és nem érzelmekkel történtek, neki ez jár, mert fizikai igénye van rá, sosem mondta volna el, s csak az orálhoz nem használt gumit...), hogy nem fogja fel, hogy mi a bajom.

Ma délelőtt valami történt. Tegnap én folytam taknyon-nyálon, ma mindketten az ágyban összebújva. S nem haragszom rá, valahol megértem, hogy titkolta, hiszen ő sem tudja elfogadni magában; és azért sem, mert nem rosszindulatból tette, hanem egy regressziv működési mintából. S ami a legszomorúbb és ettől válik számomra megbocsáthatóvá, hogy rajtam kívül soha, senki nem fogadta el őt olyannak, amilyen! S az ő helyében én se tolnám sokak elé a dolgot, akik elé lehetne.

Dühös vagyok, depressziós, mert nem választhattam, dönthettem, nélkülem írta az én játékszabályaimat is. Mindketten önmagunkkal küzdünk, mert a másikat bántjuk.

Fogalmam sincs, hogy a jövőre nézve mit gondoljunk, tervezzünk, egyelőre megfelelő szakembert keresünk a krízis kezelésére, a hogyan tovább az egy következő pont.

Annyit kértem, hogy átmenetileg, míg nem szűrnek minket, amire kell és nem indul el egy folyamat, ami tiszta helyzetet teremt, tartsa a gatyóban a harcizmot. Kellenek a tiszta szabályok számomra.

Nem tervezem elhagyni, de fogalmam sincs, hogy számomra mi fér majd bele vagy mire dobom be a törölközőt... Mindkettőnknek jut munka bőven a helyzetben, egyikünk sem ígérget semmit a másiknak, s nem is várjuk.

A legnagyobb dilemmám nekem is a gumi használat: hogy várjam el tőle orálhoz is, mikor én is gyűlölöm. Ki akarna egy gumit sz..ni??? Viszont nagyon könnyen kapok fertőzést, s évekig jártunk ebben a cipőben, s ahogy láttam, nem mindenkivel feküdt össze ő sem, erre figyelt.

Ami még érdekes kérdés számomra, s így nem ragaszkodnék mereven a gumihoz sem, hogy hogy lehet állandó partnert találni?

És még egy két kérdés, annak, akit érint, s válaszol is: ki hogy tudta elfogadni a másságát? És elfogadtatni?

A számukra fontos emberek előtt felvállalják-e? Miért igen, miért nem? Ők hogy fogadták? Úgy fogadták, ahogy számítottatok rá vagy hogy?

Lett volna valami fontos dolog, ami segített volna? Megkaptad?

Nem az indiszkréció a célom, csak szeretném megismerni a másik oldalról is, ha már közvetve érintetté váltam.