Hogyan beszélhetném le a páromat arról, hogy állatokat tartson?

Az én volt férjem amikor még megismerkedtünk egy kutyát akart venni. Mondtam, hogy oké, a szabályok:

1. Az ő kutyája, az ő felelőssége. A kutyatápot, az orvosi költségeket az ő fizetéséből kell megoldania. (akkoriban minimálbért kapott, az én fizetésemből éltünk és hála neki, egy nagy adósságot kellett előbb rendezni).

2. Mivel neki 7-re, nekem meg 8-ra kellett menni dolgozni és így is minden reggel késve rohant, tudtam, hogy az én nyakamba varrná a reggeli sétáltatást. Mondtam, hogy nincs olyan, hogy más f.szával verjük a csalánt, neki kell reggel korábban kelnie, rám ne számítson mivel az ő kutyája lesz. Ha néha kedvem lesz lemegyek vele játszani, de ez nem a kötelességem.

3. Amit kinézett, az egy édes kölyökkutya volt - vagyis még nevelni kellett volna, sokat foglalkozni vele, szobatisztaságra szoktatni, stb... Mondtam, hogy én nem takarítok utána, ha a szoba közepére kakil én átlépem, ha túl büdös van, akkor kinyitom az ablakot.

Utána már nem nagyon akarta a kutyát...

Nekem sem kéne itthonra, pedig falun nőttem fel, egyik ágról tipikus falusi nagyszülőkkel.

Én nem bírom a szagukat és kötődöm az állatokhoz. Nem tudnám őket nevelgetni, aztán meg elvágni a torkukat. Ergo nálunk haszonállat biztos nem lesz soha. Vagy is a férjemmel próbálunk kiegyezni egy kacsapárban, de csak szórakozásból, nem kaja célból. :D

Vagy legyen teljesen az ő felelőssége a vágás is, vagy ne tartsatok!