Hogy vegyem rá apukámat, hogy gimnázium után itthon maradhassak egy évet?

Apád se normális hogy így töm pénzzel, azért hiszed hogy mindent megtehetsz..

hát... és ettől a lóvétól leszel "valaki"?

Hát később elég angy gondban leszel, ha ennyire képtelen vagy az önálló életre.

vascsővel. Néha hallani ilyen sztorikat a hírekben.

Nem tudom, szerintem annyira nem egy ördögtől való ötlet ez. Persze, az “ideális” az lenne, ha nem is lennének az embernek problémái, gond nélkül tovább tudna tanulni “időben” stb., stb., de ez nem mindig jön össze és ilyenkor gondolkozni, mérlegelni kell, hogy hogyan tovább. Én is egy rakat problémával a hátamon (szorongás, depresszió, önbizalomhiány stb.) kezdtem meg az egyetemet és utólag azt mondom, hogy jobb lett volna, ha előtte helyre teszem magam és csak utána vágok bele. Ez nyilván függ attól is, hogy az embernek konkrétan milyen problémái vannak, azok hogyan jelennek meg a hétköznapi életében, hogyan befolyásolják azt, hogyan éli meg stb., de a saját magam vonatkozásában úgy érzem, hogy így egyszerűen nem volt értelme egyetemre járnom, nem tudtam kihasználni az egyetem nyújtotta lehetőségeket, nem tudtam kibontakoztatni a saját magam képességeit stb. Szorongtam az órákon, féltem felszólalni, inkább azt hazudtam, hogy nem készültem mintsem felszólítsanak stb. és rengeteget stresszeltem, szorongtam, sírtam, gyakran fizikailag is rosszul voltam már és pl. hánytam reggelente. Úgyhogy eddigi életem legnehezebb, legmegterhelőbb, legkínkeservesebb és ebből a szempontból legrosszabb időszakát jelentették az egyetemi éveim, borzalmas volt. Papírt szereztem, tök jó, de az egyetem szerintem a mai világban már rég nem arról szól. Sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy a diploma mellett mit tud felmutatni az ember pl. kapcsolatok, gyakorlat, plusz egyetemi projektek, részt vettél-e valamelyik hallgatói szervezet munkájában stb. és mindez már az egyetemi élet alatt is megmutatkozik szerintem, szóval nem csak a diploma utáni elhelyezkedési lehetőségekről beszélek. Valamint szerintem nem csak azzal kell foglalkozni, hogy most milyen végzettséget szerezzek stb., hanem az ember mentális egészsége azért minimum egy fokkal fontosabb annál, mert az mindennek az alapja. Az egyetem pedig önmagában sok stresszel jár, mindenhol határidők, követelmények, szabályok, beadandók, vizsgák, prezentációk, adott esetben egy zh-n vagy egy beadandón múlik az egész féléved, az egyetemi kommunikáció általában katasztrofális, teljesen bizonytalan és kiszámíthatatlan minden stb., tudnám még sorolni. Valamint ez az “egyetemre már felnőtt emberek járnak” dolog is inkább csak azt jelenti, hogy mindennel magadra vagy hagyva, oldd meg, magadra számíthatsz egyedül és már senki nem úgy fog veled bánni egy kedves kis gyerekkel, hanem szimplán a pofádba vágják akár a tanárok is, hogy mit keresel itt, takarodj innen és ennél sokkal cifrább dolgok is vannak nem akarom idézni, de a médiában is látni példákat mostanában… Én az egyetemi éveim alatt nem igazán tapasztaltam azt, hogy felnőttként kezeltek volna minket, hogy partnerként tekintettek volna ránk, hogy tisztelettel és emberi módon kommunikáltak volna velünk stb. és a hallgatói közösség sem volt sokkal másabb mint mondjuk középiskolában, ott is ugyanúgy ment a kibeszélés, pletyka, klikkek stb. Úgyhogy az egyetem sem egy teljesen más világ szerintem és bőven hordoz annyi stresszfaktort, ami a “normális” embereknek is gondot okoz, nemhogy annak akinek eleve vannak mindenféle mentális, magánéleti stb. problémái. Én egyértelműen rosszabb állapotban voltam az egyetem végén mint mikor megkezdtem azt, és mondom ezt úgy, hogy egyébként alapból szorgalmas voltam, jól tanultam, sportoltam stb. és igyekeztem a lehetőségekhez mérten javítani a helyzeten, de az egyetem mellett nem tudtam eleget foglalkozni magammal és csak több problémával találtam szemben magam, csak romlott a helyzet. Úgyhogy az alapszakos diplomám után már én is úgy döntöttem, hogy nem megyek egyből mesterszakra, hanem előbb össze akarom szedni magam. Utólag pedig azt gondolom, hogy bele sem kellett volna vágnom az egyetembe amíg nem sikerült egyenesbe hozni a dolgokat.

Ez elsőre jó őtletnek tűnhet, de nem az. Ugyan ezt csináltam, és trágya módon sült el. Erőltesd meg magad és menj emberek közé, azzal teszel magadnak a legjobbat.