A szüleimnek semmi nem jó?

Mondjuk régen pl nekem sem volt senkim (se haver, se semmi), akivel egyáltalán néha beszélhettem volna, nem hogy moziba menni...

Nekem anno nagyon nagy fájdalom volt (főleg elsőben, másodikban), hogy ha kaptam egy négyest, vagy egy zöldpontot, nem mentünk ki a játszótérre (azóta jelentősen változott anyám a jobb irányba, és akkor sem akart rosszat, de ez megmaradt)

Vagy ha azt mondta volna anyám, hogy nekem nincs kedvem veled kimenni, menj ki a barátoddal, meglőve álltam volna ott, hisz nekem már az is lehetetlen volt, hogy az osztályba ne utáljon mindenki (fura gyerek voltam. Azért néha találtam én is pajtásokat, de nem tudtam tartani a kapcsolatot)

Mást nem tudsz tenni, párszor még próbálkozz szerintem, DE NE A JEGYEIDRE HIVATKOZZ, hogy mert jók, meg mittudomén, csak kérdezd meg, hogy nem mehetnétek e fagyizni hétvégén.

Aztán, ha nem jön be, csak nyelni tudsz, és letojni az egészet. Ne könyörögj ezért, inkább nekik kéne egyszer megkérdezni, hogy "<neved>, nem akarsz eljönni velünk megnézni egy filmet?"

A 12 éves válaszolonak meg üzenem, tudom, hogy milyen, amikor az embernek nincs senkije, és az egyedüli öröm, hogy este leülhet gépezni/olvasni. Hidd el, senki sem fog téged itt megsajnálni. Az ilyen hangvételű válaszokkal, hogy "örülj, hogy van barátnőd", nem váltasz ki semmi jót az emberekből.

17F