Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Szerintetek normális az a...

Szerintetek normális az a kolléga, aki azt várja, hogy az öltözőben ruhástól menjek a tusolóba, mert hogy őszerinte nem illik más előtt meztelen lenni?

Figyelt kérdés

A helyszín Hollandia, ha ez fontos. Egy egyetemi étkezdében dolgozom 1 éve. Az öltőzőhelyiség (férfi öltöző) kicsi, van pár kisebb személyre szóló szekrény, meg egy vécé meg tusolófülke. Én mindig le szoktam tusolni munka végén, rajtam kívül másnak nem igazán szokása, egyvalakit láttam még, de csak hébe-hóba. De nem is ez a lényeg.

Na, úgy egy hónapja jött egy új dolgozó, valami észak-afrikai vagy közel-keleti országba valósi, talán marokkói. Tegnap pont akkor végzett mint én, épp ő is ott öltözött, szokás szerint levetkőzöm, és indulok tusolni. Erre rámrivall, hogy mit képzelek, hogy őelőtte meztelen vagyok, már másodszor fordul elő, tisztelnem kell, legyek szíves ruhában bemenni a tusolóba, és ott levetkőzni. Nyilván lereagáltam, hogy én ekkora ökörséget még nem hallottam, hogy egy férfiöltözőben egy férfinak takargatnia kelljen magát. Meg talán még sosem tusolt uszodában vagy hasonló helyen, ahol ráadásul még egyszerre többen is teszik ezt. Meg hogy ha ilyen fóbiája van, öltözködjön másutt, valamelyik vécében vagy akárhol. Összevissza hőzöngött erre valamit, meg hallottam, hogy a főszakácsnak panaszkodik. Nem foglalkoztam vele, letusoltam. Mire végeztem, már elment ő is meg a főszakács is. Kíváncsi leszek, lesz-e ennek valami folytatása.

Az ilyen normális? Valami mentális betegsége lehet?



2022. nov. 8. 07:24
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 71/84 A kérdező kommentje:
Valami válasz tényleg jöhetne még. Főképp arra, hogy a katonaságnál is takargatták-e magukat az emberek. Mert máskor, ha a katonaság kerül szóba, elég jelentős létszámban meg szoktak jelenni katonaviselt kommentelők.
2023. jan. 20. 11:22
 72/84 Csabi34 válasza:
77%

Az ilyen kérés nem normális, és a kollégád mentális betegsége miatt van ez a viselkedése. Én nem tudok olyan kultúráról, ahol ruhában szoktak zuhanyozni.

Az öltöző és tusoló helyiségekben általában a világ minden országában, hogy a dolgozók meztelenül tusoljanak. Aki ezt nem tudja, az elmebeteg.

A az elmebeteg kolléga kérését érdemes jelezni a munkahely vezetőinek, hogy meg tudják oldani a problémát.

2023. jan. 27. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/84 A kérdező kommentje:

72: Nem az, hogy ruhában zuhanyozzak, hanem hogy a ruháimban menjek be a tusolófülkébe (Egyszemélyes, ajtaja van, mint a vécéknek, belülről be lehet zárni. De szinte csak én használom.) Legalábbis igy mondta, nem azt, hogy takarjam el magamat vagy, hogy a gatyát hagyjam magamon.

Az eset óta azt csinálom, hogy azon a héten, anikor vele egyidőben végzek, mindig csak akkor megyek az öltözőbe, amikor ő már elhúzott, kivéve, amikor nem tusolok, mert valamiért sietek.

Múlt héten jött vissza a téli szabiról, azóta újfent elfog valami feszültséggel kevert irritáló érzés, amikor csak meglátom. Szerencse, hogy más részen dolgozom, igy csak néha kell látnom. De mások is vannak, akik nem bírják. És szokott néha vitázni azokkal, akikkel együtt dolgozik. Április elejéig szól a szerződése. Remélem, hogy nem hosszabbítanak majd neki, és így természetszerűen megoldja magát a dolog. Mert ha egy munkahelyen két dolgozó közt valami feszültség van (akár csak egyirányba, akár oda-vissza), akkor ott előbb-utóbb történni fog valami.

2023. jan. 28. 01:12
 74/84 Kései Sirató ***** válasza:
79%
Amúgy ha a ruháidban mennél be a tusolófülkébe, akkor hová tennéd őket, van ott akkora hely?? Csupa víz lenne minden ruhád. Hülye ez az ember.
2023. jan. 30. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/84 A kérdező kommentje:
74: Akasztó éppenséggel van, de más nincs. Elég érdekes lenne, ha bemennék a munkaruháimban, bevinném magammal az utcai ruháimat, és az egészet plusz a törülközőt próbáljam elhelyezni valahogy 4 akasztóra vagy esetlegva földre, csak hogy nehogy felidegeljek egy zakkant dolgozót. Mondom, április elejéig van a szerződése. Remélem, hogy nem hosszabbítanak majd neki, mert ha mégis, félő, hogy esetleg nem tudom majd türtőztetni magam, és egy idő után a tettek mezejére lépek valamilyen formában.
2023. jan. 30. 15:33
 76/84 A kérdező kommentje:
esetlegva=esetleg a
2023. jan. 30. 15:34
 77/84 Kései Sirató ***** válasza:
100%
Hülye ez az ember, ne foglalkozz vele.
2023. jan. 31. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/84 anonim ***** válasza:
0%

Bemész póló alsógatyába, olyan alsógatyát hordasz ami kb rövidnaci kinézet. Beviszed a törölközőt, meg a váltás alsógatya pólót. Amit leveszel valahová lehajítod úgyis koszos, a 4 fogason meg elfér az új póló gatya. Bent törölközöl, nem csepegtetsz mindent össze az öltözőben, felveszed a pólót gatyát, felnyalábolod a koszosat meg a törcsit kimész.

Tényleg minek lengeted magad az öltözőben ha nem muszáj, és valaki kifejezte hogy zavarja. Simán megoldható anélkül. De ha akarod verekedj, beszarás egyeseknek milyen hülye szempontjai vannak, hogy nem akar "csicskulni".

Ez nem csicskulás hanem alkalmazkodás, de ha rá vagy izgulva a kollégára azért imádod a veszekedést, meg érdekel ki kinek van becsicskulva, akkor csináljad, legfeljebb kirúgnak.

2023. febr. 14. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/84 A kérdező kommentje:
78: Másokkal is vannak konfliktusai, ahogy írom. Tehát nem bennem van a hiba. És akármilyen hülyeséghez nem vagyok hajlandó alkalmazkodni.
2023. febr. 14. 14:49
 80/84 anonim ***** válasza:
100%
A hamam (fürdő) is pont az ő kultúrájában van, és abban azért van külön férfi és női fürdő, mert ott is látják egymást az emberek meztelenül... Ha ebből indulok ki, akkor nem is értem, hogy egy sima öltözői zuhanyzás miért más neki (meztelenség szempontból) mint a fürdő a hazájában
2023. febr. 15. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!