Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Mi lehet a baj a párkapcsolatu...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet a baj a párkapcsolatunkkal? Nem akar feleségül elvenni életem párja.

Figyelt kérdés
Kérlek adjatok tanácsot! 10 éve vagyunk együtt a párommal, 6 éve együtt élünk, s szóba került a házasság gondolata, ami szerintem elég aktuális, mivel nem vagyunk már olyan fiatalok. Amíg általánosságban beszélünk a dologról, mindenre azt mondta rendben, eljött velem éttermeket, szolgáltatókat nézni. Sajnos nagy naivan beharangoztam a rokonoknak is, hogy lassan elérkezik a mi napunk. Mikor viszont közelegne a döntéshozatal visszakozik, kifogásokat keres. Végül ma a fejemhez vágta, nem is érti miért erőltetem ezt a dolgot, hiszen Ő sosem mondta, hogy feleségül akar venni, hiszen a kezem sem kérte meg. Ő nem akarja ez! Ezen nagyon elkeseredtem, mert számomra egyértelmű volt ez a dolog. Persze hivatalos eljegyzés nem volt, azt sem jelentettük be anno hivatalosan, hogy mostantól együtt járunk, minden természetes volt. Én azt hittem köztünk minden rendben, családot terveztünk, s most úgy tűnik mindennek vége. Arról nem is beszélve, hogy nem akad olyan nap, hogy valamelyik ismerős, barát vagy rokon meg ne kérdezze mikor lesz az esküvő. Nagyon fáj ez nekem, s természetesen nem tudok mit válaszolni. Kérlek írjatok, mit tennétek a helyemben! Köszönöm!
2011. máj. 12. 11:49
1 2 3 4 5 6
 21/55 anonim ***** válasza:
70%

Azért nagyon könnyen ítélkeztek, belegondoltatok, hogy azt tanácsoltátok ennek a nőnek, hogy 10 év után hagyja el a párját, akit szeret, csak mert az esküvő körüli hercehurca már mindkettejük idegeire ment? Mégis honnan szeditek, hogy nem tesz semmit a kapcsolatért a férfi?


Természetesen az nem OK, hogy eddig mondott valamit, most meg mást mond, de alapvetően nem az esküvővel kapcsolatban kéne döntést hoznotok, hanem letisztázni, hogy valóban együtt akarjátok-e leélni az életeteket. Mert ez nem a házasságkötő teremben dől el, hanem a Ti fejetekben. Ne érts félre, én is házasságpárti vagyok, bár a párommal még nem tartunk ott, de ha ő papír nélkül akarna velem maradni, akkor ezért nem hagynám el. Az őszinteség viszont szükséges. Beszéljétek meg nyugodtan, talán van kompromisszumos megoldás. (Pl. tartotok esküvőt, de nem olyan nagy csinnadrattával, hanem csak a legszűkebb családi körrel elmentek, aláírjátok, megebédeltek, aztán kész...)

2011. máj. 12. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/55 anonim ***** válasza:
93%

Szerintem pedig 10 év alatt mind két félnek tudnia kellene már, hogy a másikkal akarja leélni az életét vagy sem.

Párommal 2 éve vagyunk együtt és mégis tudjuk, a kezdetek óta, jövőre lesz a lagzink.

A pasinak meg az a legkönnyebb ha kiszolgálják, és van egy Nő mellette aki mindent megtesz érte, vagyis ha azt mondja ugorj bele a kútba, te bele is ugratsz. Szóval ennyi.

Aki már annyi huza vonát csinál a lány kérésből is, attól mit vársz? Gondolkozzál már!

2011. máj. 12. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/55 anonim ***** válasza:
100%
*Csinált
2011. máj. 12. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/55 anonim ***** válasza:
51%
Én nőként nem akarok hacacárét.Ha mégis elvenne a párom, max. négyszemélyes lenne a számomra "álomesküvő".Egész életemben mindenért magamnak kellett megdolgoznom, s ha lenne fölösleges 1 M Ft-om, elmennék Korfura, vagy akárhová annyi időre, amennyire csak futná a pénzemből:-)), de nem költeném habosbabos ruhára.Egyébként pedig utálom a felhajtást, nálunk egy ballagási ebéd is kész kis lakodalom volt.Szóval lehet a párod szeret téged, és nem kihasznál, csak nincs kedve az esküvői hercehurcához.Én megkérdezném, hogy miért nem akarja, mivel van baj?
2011. máj. 12. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/55 anonim ***** válasza:
94%

Azt bírom mikor ilyeneket benyögnek az ilyen kérdésre, hogy elszúrtad mert összeköltözél vele.

Én is összeköltöztem a pasimmal és 5 év után nem várt terhességem lett. Beszéltünk róla hogy esküvő meg minden, de valahogy egyikőnk sem nyomult rá.

Mikor terhes lettem azt kérdezte, hogy elvegyen e feleségül (előtte mindig azt mondta, hogy mielőtt gyerekünk születik, szeretné ha a felesége lennék).

Én ezt akkor nem nagyon akartam ill házvásárlás előtt voltunk és jobban szerettem volna a saját házat mint egy esküvőt. Aztán meglett a ház és megmondtam neki kerek perec, hogy szeretném ha házasok lennénk. A lányunk 1 éves volt mikor az esküvőnk volt és nem húzta az orrát semmi ilyesmi.

Tudod ha ő annyira szeret, de neki nem fontos az esküvő, megteszi mert NEKED a szerelmének fontos. Amúgy nekünk is 20 fős esküvő szűk család semmi herce húrca. Összeadtak, elmentünk egy étterembe és buliztunk egyet. A ruhám sem vol habos babos, csak sima világoskék kisestélyi.

A (mostmár) férjem azt nem akarta, hogy vendégek legyenek, de erről úgymond meggyőztem... és mai napig emlegeti meg röhögünk rajta, hogy tök jól sikerült és milyen poénok voltak. :)

Azóta született egy másik kislányunk és évvégére szeretnénk belevágni a 3. babaprojektbe :).

8 éve vagyunk együtt, ebből 2 éve házasok :).

Szerintem ne add fel a vágyaid, közöld vele, hogy ez így gáz, hogy hitegetett, mert te szeretnéd... aztán meglátod mit reagál.

30N

2011. máj. 12. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/55 anonim ***** válasza:
78%

Bocs, ha ismételek valakit, nem olvastam el minden választ. Véleményem szerint, ha ez NEKED eddig (látszólag) és NEKI (nem csak látszólag) megfelelt, akkor most minek változtasson? Valahogy már őt is kezdem megérteni, 10 év után már kicsit erőltetett ez az egész. Nem értem, hogy hogy lehet 10 évet az "azt hittem"-re alapozni. Hogy tudtatok anélkül együtt élni, és hogy lehet ez PÁR kapcsolat, hogy lehet minden rendben, ha ezt az alapvető dolgot MÉG nem beszéltétek meg. Tudod egy dolog, hogy mit HISZ a nő és mit GONDOL a férfi.

Egy kapcsolat első éveiben azért már letisztázódik jobb esetben, hogy ki-hogy viszonyul a házassághoz.

Nálunk pl. az első év után tudtam, hogy a páromnak is a mindene a házasság, olyan értelemben, hogy fontos az értékrendjében. Ő is pontosan tudja, hogy mielőtt összeköltöznénk számomra fontos az eljegyzés, és, hogy a házasságra sem akarok éveket várni...

Ülj le a pároddal beszéld át ezeket a dolgokat, mi nem tudjuk megoldani helyettetek. Ha nem változik semmi, akkor kalap s kilincs...

Amúgy meg az ilyen "kifacsart" házasságok nem tudom vezetnek-e valahova. Ha nem jön szívből az egész megette a fene az egészet.

Nem baj az, ha valaki nem akar házasodni, csak akkor az a másik félnek is feleljen meg...

2011. máj. 12. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/55 anonim ***** válasza:
19%

Egy ismerősöm 8 évig volt együtt a pasijával. A srác 7 év után kérte meg a kezét. Utólag bevallotta, hogy csak azért, mert ennyi idő után már "illik". Gyűrű, romantikus vacsi, meg hasonlók. Rá 1 évre meg szakítottak, a srác összejött egy másik csajjal, azóta házasok és gyerekük is van.

Szóval ne akard, hogy ennyi idő után már csak muszájból kérje meg a kezedet, vagy azért, mert te azt szeretnéd. Szerintem ő úgy van ezzel, hogy ha eddig boldogan éltetek így is, akkor minek a papír?

2011. máj. 12. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/55 anonim ***** válasza:
81%

Valamiért tart a házasságtól és emögött valami olyasmi van, amit valamiért nem szeretne veled megosztani. Ha nem így lenne és egyszerűen csak neki ez nem lenne fontos, viszont téged szeret, akkor megtenné a kedvedért, mert neked fontos. Ha valakit szeretek, akkor néha megteszek a kedvéért nekem kevésbé, vagy egyáltalán nem fontos dolgokat is, hogy boldoggá tegyem. Aki nem így érzi, az nem szeret igazán. Gondolom ő szeret téged, tehát ezt alapból kizárnám.

Annyi minden állhat mögötte: nem bízik a házasság intézményében, rossz tapasztalatai vannak, olyan példákat látott, amik elvették a kedvét, stb.

Próbáljatok meg erről nyugodtan, értelmesen beszélni, te is elmondod, neked ez milyen fontos lenne, milyen boldoggá tenne és ő is, hogy mi az, ami miatt ennyire viszolyog a házasság gondolatától.

Lehet, hogy annyira mélyen gyökeredző dolog ez nála, hogy nem fog tudni az álláspontján változtatni, de ezért még nem kell szomorkodnod, a lényeg, hogy szeressétek és megértsétek egymást akár házastársakként, akár élettársakként.

2011. máj. 12. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/55 anonim ***** válasza:
91%

Szia!

Az is lehet, hogy csak magától az esküvőtől irtózik, a házasságtól nem, hiszen Téged szeret és eddig is jól megvoltatok, mi változna?

Mi most készülünk az esküvőnkre (még egy hónap), és már nagyon elegünk van az egészből. Egyszerűen stresszel a szervezés. Lassan már úgy vagyok, hogy csak legyünk túl rajta, és maradjunk kettesben, mert úgy jó...

Én drukkolok nektek, szerintem beszéljétek meg, mert nekem úgy tűnik, hogy Téged szeretne feleségének, csak az esküvő ne lenne.

Beszéltetek arról, milyen esküvőt szeretnétek, vagy csak Te vázoltad az elképzeléseidet? Lehet, hogy egy kis, kéttanús esküvőnek jobban örülne.

És kérlek, mielőtt drasztikusan elhatároznád magad, higgadtan beszélgessetek erről, sértődés nélkül, és hátha megoldódik.

Én nagyon drukkolok nektek!

2011. máj. 12. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/55 anonim ***** válasza:
90%

Mielőtt a legrosszabbra gondolnál,itt van másik nézőpont:

Nem akarja a felhajtást,vagy nem akarja,hogy apád fizessen,mert sértené az önérzetét.Esetleg még az is eszembe jutott,hogy a "szóbeli lánykérést" akaratlanul te kényszerítetted ki belőle,vagy csak nem figyelt,mire mondja,hogy persze drágám.

Vagy:családot szeretne,de az esküvőtől irtózik.Én sem akartam soha férjhez menni,de tudom,hogy a párommal szeretnék megöregedni,és van egy gyönyörű gyermekünk.

Ezeket a szempontokat is mérlegeld,és beszélj vele.Az lenne a legegyenesebb.

2011. máj. 12. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!