Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Mivel tudnám rákényszeríteni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mivel tudnám rákényszeríteni a férjemet, hogy dolgozzon végre?

Figyelt kérdés
Lassan 2 éve vagyunk együtt, fél éve vagyunk házasok, és van egy 2 hónapos kislányunk. Amióta vele vagyok hosszú távú munkája nem volt (a szülei elmondása szerint 10 éve nem volt, most 27 éves) Hiába nyaggatják a szülei is, mind hiába, nekem mondják,hogy nyaggassam mert szerintük rám hallgat, hát ez nem igazán van így. Rám sem hallgat, mindent cseszegetésnek vesz, panaszkodni a pénztelenségről nagyon tud, de tenni ellene nem. Én kerestem munkát magamnak, be is hívtak interjúra egy jogi asszisztensi pozícióba, de nem engedett el rá, mert hogy legyek a baba mellett, nem is bírtam volna ki nélküle, főleg,hogy szoptatok, és én teszem tisztába, én fürdetem stb...Ő is nagyon imádja, ezzel nincs is gond, csak azzal,hogy nem akar dolgozni. Komolyan azt érzem,hogy nem akar és neki ez így jó, de amit sa gyerek után kapunk az édes kevés, arra hogy hárman élhessünk kényelmesen, hiszen a pelenka egy vagyon. Mit javasoltok? Nem bírom így tovább :(

2015. márc. 16. 19:37
1 2 3 4 5 6 7
 41/61 A kérdező kommentje:
A családom terén csak a nagyanyám a gond, mármint ő már elég idős, és nincs teljesen eszénél. A többiek gondolkodás nélkül befogadnának.
2015. márc. 16. 20:45
 42/61 anonim ***** válasza:
21%

#40


Vagyis egy gazdag balekot...

2015. márc. 16. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/61 acelsziv ***** válasza:
91%
nem semmi amit összeírtál. Nincs pár jókötésű barátod? Sógorok stb. 2-3 kísérővel összepakolsz és elhúzol gyerekestől akár anyaotthonba is.
2015. márc. 16. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/61 A kérdező kommentje:
Barátokból egy van, de az igaz barát :) Testvéremből van sok, rájuk bármikor számíthatok. Köszönöm szépen mindenkinek, át gondolom a dolgokat, aztán majd meglátjuk. Jó éjszakát!
2015. márc. 16. 20:52
 45/61 anonim ***** válasza:
100%
Hozzámentél egy munkakerülő ingyenélő lusta disznóhoz, gratulálok. Amúgy eddig is ilyen volt, és nem csak hogy te választottad, még gyereket is szültél. Most már eltarthatod őt is, meg a férjedet is...vagy otthagyod a pasit. Megváltozni nem fog, ő ilyen. Talált egy balekot aki eltartja, persze hogy nem akar dolgozni....
2015. márc. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/61 anonim ***** válasza:
100%
Hát nem egy könnyű helyzet. Ha jól értem, a kevéske GYED + családiból éltek mind. Ha ez a Te számládra jön egész egyszerűen ne adj neki 100 forintot se. Mindent vegyél meg a picinek és magadnak ami kell(már ami kijön ennyi pénzből) és ezt nagyon következetesen tartsd be...kellene új zokni/egy üveg kóla/dezodor? Tök mindegy mi...a válaszod legyen:"Ne haragudj szívem, kell pelusra/kajára) , menj dolgozni!" Meg csak nem ver, akár mekkora tahó is...ha meg mégis, azonnal feljelentés és onnantól esélye nincs azzal jönni, hogy majd elveszi a gyereket (így sincs)...sőt...ha legközelebb elveszi a kulcsodat mond neki, hogy feljelented személyi szabadság korlátozásáért, ezt szigorúan büntetik...ne hagyd, hogy totál madárnak nézzen.
2015. márc. 16. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/61 anonim válasza:
100%
Na te is jól kifogtad magadnak! Sok ilyen anyuka van a családsegítőknél,illetve az anyaotthonokban. Azt tudom tanácsolni amit Joci27 tanácsolt,azt tedd amit írt. Nehéz lesz,de hidd el,jobb lesz!
2015. márc. 16. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/61 anonim ***** válasza:
100%
Nekem a pofámról a bőr lesülne ha lenne egy kislányom, felségem és nem tudnám megadni nekik a maximumot ami tőlem telik. Nem akar dolgozni azzal nincs mit tenni... Váasszon, hogy mi a fontos.
2015. márc. 16. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/61 Bence_ ***** válasza:
100%

Egy dolog még kimaradt.

Magadon kell változtatnod.

Zsák a foltját. Ameddig ilyen vagy addig pont ugyan ilyen pasikat fogsz összeszedni mert ők illenek hozzád.

Kezdetnek kezd el tisztelni magad mert senki nem fog helyetted tisztelni.

2015. márc. 17. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/61 anonim ***** válasza:
78%

"Mert bele szerettem és azt hittem megváltozik"


Figyelj, én naponta 2x szerelmes leszek, mégsem csinálok orrba-szájba gyereket mindenféle luvnyának...

Hinni meg a templomban kell. Felnőtt ember gondolkodik.

2015. márc. 17. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!