Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megtudtam hogy a páromnak nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megtudtam hogy a páromnak nem is én voltam az első, és teljesen kiakadtam. Szerintetek jogos?

Figyelt kérdés
Középiskola óta együtt vagyok a jelenlegi párommal, cirka 7 éve. Mindettőnknek ez volt az első kapcsolata, és lelkileg is nagyon egymásra találtunk. Mindketten nehéz családi háttérből jöttünk, baráti körünk is közös volt és most is az. Suli után is együtt vágtunk bele az életbe. Az egyetlen gond az volt, hogy a kapcsolat elején én nagyon halogattam az első szexuális együttlétet (gyerekkori traumák, plusz szorongás miatt) pedig nagyon akartam én is. Oké tudon töketlen voltam, és tényleg megvárakoztattam. Végül kb. egy év után, hogy összejöttünk történt meg a dolog kettőnk között. Azóta nem is volt gond a nemi életünkel, legyőztem a traumáimat. Most kiderült azonban,hogy az előtte lévő nyári szünetben amit külön töltöttünk (más városban éltünk), lefeküdt az apja egy barátjával. Azt mondta, hogy nem érti mi ütött belé, már annyira akart engem, hogy bekattant, végig engem képzelt oda, aztán napokig bőgött a szobájában, rá sem bírt nézni utána a fickóra. De ez engem rohadtul nem nyugtat meg! Úgy érzem valami megtört bennem, libidóm, érzelmeim a nulla felé közelítenek, csak zaklatottságot érzek, semmire nem tudok gondolni csak erre, úgy érzem mintha hirtelen csak egy lettem volna sorban. Nem tudom mit tegyek, könyörög nekem, hogy bocsássak meg....de nem tudom megtudok e.

2023. jún. 30. 22:32
1 2 3 4 5
 11/49 A kérdező kommentje:

Hát nem mondhatnám, hogy jobban érzem magam a válaszoktól, de egy próbát megért azt hiszem.


8-as:ahogy írtam gyerekkori traumáim voltak a szexualitást illetően, amiről ő is tudott, beszéltünk róla.ezzel a tudattal jártunk, de mindegy...

2023. jún. 30. 23:50
 12/49 anonim ***** válasza:
92%

10


Remélem, élőben is ilyen nagy pofával, és ilyen szavakkal osztod az észt nőkről, és a nők szexualitásáról. Csak nehogy egyszer valaki úgy a pofádba taposson, hogy soha többé ne egyenesedjen ki az orrod. :)

2023. jún. 30. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/49 anonim ***** válasza:
92%

Figyu, elhiszem, hogy sokkolt a dolog. De ha amúgy működik köztetek akkor nem kéne túlagyalással elcseszni. Erre próbálnak a normális valaszadók rávilágítani.

Másnak nője sincs, tartsd meg a tiédet ha szereted, főleg ha őt is bántja. Ez nem egy megcsalás. El kell engedned a ferfiuji buszkeségedet, mielőtt tönkretesz valamit ami jól működik

2023. júl. 1. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/49 anonim ***** válasza:
94%
Nincs olyan, hogy jogos, vagy nem, ez egy érzés. Ha valakik azt mondják neked, hogy ne érezd ezt, akkor nem fogod érezni?
2023. júl. 1. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/49 anonim ***** válasza:
85%

"utána undorodott tőle (rá sem bírt nézni) és napokon át csak sírt"

Inkább azt látom problémának hogy leszarod hogy a barátnőd sírt. Ez elég nagy gond. Mint ahogy azt is leszartad hogy ő már vágyik rád, trauma ide vagy oda, ha ő a fontos, akkor a traumákat is kicsit átértékeli. Vagy legalább nem lennél ennyire érzéketlen vele. Ezek nem éppen a megbízhatóságodat támasztják alá.

2023. júl. 1. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/49 anonim ***** válasza:
100%
Mikor először voltál vele nem vetted észre hogy már nem szűz? Ő akkor azt mondta, hogy első voltál,?
2023. júl. 1. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/49 Sunshinedoll ***** válasza:
74%
Tehát egy tinikorú, de legalábbis hszas évei elején járó embert belemanipulál egy felnőtt, apja korú ember a szexbe, ami miatt az illető nagyon rosszul is érzi magát, valószínűleg rá is tett még egy lapáttal a traumáira, és akkor itt minden arról szól, hogy neked mennyire sz-r? Oki.
2023. júl. 1. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/49 anonim ***** válasza:
38%
Aha, szóval tinirib.anc szétrakta az apja barátjának, mikor a pasija épp nem volt ott, mert már annyira viszketett neki. De utólag megbánta és sír. Hát nem sajnálom, megérdemelte. Röhögve kidobnám az ilyet.
2023. júl. 1. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/49 A kérdező kommentje:

Oké lehet nem volt tiszta, de nyári szünetben történt a dolog, mikor távol voltunk, nem voltam ott, nem is tudtam nyilván mit csinált, főleg azt sírt-e (ha tényleg így történt, ezeket ő mondta), mindez csak most derült ki.


Ami tényleg jogos, hogy tényleg megvárakoztattam. De nem kényszerítettem magam mellé akkor sem.

Illetve ha most találkoznék a fickóval biztos az első lenne, hogy az orrát betörjem.


13as: igen pont emiatt hezitálok, mert egyébként nagyon jól kijövünk, és többet jelent nekem mint bárki más


16: próbáltam nagyon óvatos lenni, sötétben is voltunk, és meg sem fordult a fejemben, hogy ne higgyek neki.

2023. júl. 1. 09:51
 20/49 anonim ***** válasza:
77%

Ha jól értem, még csak egész rövid ideje voltatok együtt, amikor ő lefeküdt ezzel a férfivel? (Próbálok számolgatni.)


Egyébként teljesen megértelek. Itt amúgy nem az a fő gond, hogy nem te voltál neki az első, hanem hogy megcsalt.

2023. júl. 1. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!