Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megtudtam hogy a páromnak nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megtudtam hogy a páromnak nem is én voltam az első, és teljesen kiakadtam. Szerintetek jogos?

Figyelt kérdés
Középiskola óta együtt vagyok a jelenlegi párommal, cirka 7 éve. Mindettőnknek ez volt az első kapcsolata, és lelkileg is nagyon egymásra találtunk. Mindketten nehéz családi háttérből jöttünk, baráti körünk is közös volt és most is az. Suli után is együtt vágtunk bele az életbe. Az egyetlen gond az volt, hogy a kapcsolat elején én nagyon halogattam az első szexuális együttlétet (gyerekkori traumák, plusz szorongás miatt) pedig nagyon akartam én is. Oké tudon töketlen voltam, és tényleg megvárakoztattam. Végül kb. egy év után, hogy összejöttünk történt meg a dolog kettőnk között. Azóta nem is volt gond a nemi életünkel, legyőztem a traumáimat. Most kiderült azonban,hogy az előtte lévő nyári szünetben amit külön töltöttünk (más városban éltünk), lefeküdt az apja egy barátjával. Azt mondta, hogy nem érti mi ütött belé, már annyira akart engem, hogy bekattant, végig engem képzelt oda, aztán napokig bőgött a szobájában, rá sem bírt nézni utána a fickóra. De ez engem rohadtul nem nyugtat meg! Úgy érzem valami megtört bennem, libidóm, érzelmeim a nulla felé közelítenek, csak zaklatottságot érzek, semmire nem tudok gondolni csak erre, úgy érzem mintha hirtelen csak egy lettem volna sorban. Nem tudom mit tegyek, könyörög nekem, hogy bocsássak meg....de nem tudom megtudok e.

2023. jún. 30. 22:32
1 2 3 4 5
 21/49 anonim ***** válasza:
0%

8


TE vagy szánalmas és szar alak!!!! 😡

2023. júl. 1. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/49 anonim ***** válasza:
73%

Manipuláció hatására feküdt le vele.

Ilyesmiket szoktak mondani hogy az első nagyon fáj és jobb ha tapasztalt férfival veszted el. Vagy a barátodnak is sokkal jobb lesz ha már nem vagy szüz, azonnal beléd szeret örökre annyival jobb lesz a szex neki stb.


Valószínűleg már nagyon kivánt téged, tapasztalatlanként belement a férfi ajánlatába, nincs kizárva hogy egy-egy jól irányzott érintés hatására be volt indulva és igazából már nemet sem tudott mondani. De miután kitisztult a feje rájött mekkora hiba volt sőt már közben csak eltürte túl akart esni rajta, kénytelen volt elviselhetővé tenni hogy rád gondolt. Utána undorodott mind magától mind a férfitól, nagyon megviselte. Szóval nagyon tapasztalatlan lány ezért hibázott a férfi kihasználta. Nem hiszem hogy ezért szakítani kellene, egyértelmű hogy pokolian érezte magát és nagyon sajnálja naivságát és traumáit kihasználva a férfi

2023. júl. 1. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/49 anonim ***** válasza:
24%

Szerintem, ha nem voltatok együtt, akkor ez nem megcsalás, hiszen nem voltatok együtt. Ha neked ez annyira kellemetlen, emészthetetlen dolog, amit nem tudsz feldolgozni és a kapcsolat rovására megy, akkor engedjétek el egymást. Megtörtént, kész. Viszont nehéz lesz manapság szűz csajt találni, csak szólok előre. Inkább magadat tedd rendbe, mert valószínűleg nagyon durva önértékelési problémával küzdesz, emiatt érzed magadat egynek a sorból. Anno amikor ismerkedtem a férjemmel ő nem tudta eldönteni, hogy akar e komolyabbat vagy sem, én meg kiraktam. 4 hónapig voltunk külön amíg ő tulajdonképpen eldöntötte, hogy mit is szeretne. Az exét vagy engem. Én meg addig kalandozgattam, éltem az életemet, nem számítottam arra, hogy vissza fog jönni hozzám. Úgy voltam vele, hogy ennyi volt köztünk. A mai napig együnk se fírtatja, hogy abban a 4 hónapban mi történt, mert nem voltunk együtt. Szabadok voltunk, így nem is releváns ez.


Ahogyan látom a legtöbben a lányt mentegetik. Szerintem nem kellene. Nőként én azért szexeltem másokkal, mert szexelni akartam. Ennyi. Nem kell ebbe belemagyarázni azt, hogy manipulálták meg ilyenek. A lány pontosan tudta, hogy a pasival az ágyban nem társasozni vagy römizni fognak, hanem dugni. Gondolom a csaj is huszonéves, nem tizenöt. Ha tizenéves lenne, akkor akár lehetne ráfogni, hogy manipulálták, de egy huszonéves, aki tartogatta magát, az szerintem tudta nagyon jól, hogy mi történik, ha belemegy. Senki sem kényszerítette, gondolom nem is erőszakolta meg. Apuka haverja imponált neki, tetszett neki, hogy érett, tapasztalt férfi és megtörtént. Nem tartozott senkinek sem elszámolással akkor. Nyilván már szeret téged szerelemmel, emiatt érzi magát rosszul, hisz tudja, hogy ez téged rosszul érint. Pedig nem kellene vezekelnie egy olyan dolog miatt ami a kapcsolatotok előtt történt. Keress fel egy pszichológust az önértékelési problémáid miatt és ha a továbbiakban sem megy, akkor engedd el a lányt. Szerintem ez semmiképpen sem egészséges viselkedés a részedről.

2023. júl. 1. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/49 anonim ***** válasza:
100%

23


Mindig meglepődöm, hogy emberek nem tudnak szöveget értelmezni.


Már miért ne lettek volna együtt? Együtt voltak könyörgöm, csak külön városokban. Jártak. Ezt többször is leírta a kérdező, itt egy példa: "Most kiderült azonban, hogy az előtte lévő nyári szünetben amit külön töltöttünk (más városban éltünk), lefeküdt az apja egy barátjával."


A csajt én sem mentegetem, de mivel a kérdező írta, hogy középiskolás koruk óta járnak, ezért RENDKÍVÜL valószínű, hogy tizenévesek voltak, amikor elkezdtek járni. Ha csak nem esti iskolában ismerték meg egymást...

2023. júl. 1. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/49 anonim ***** válasza:
0%
Ja, hát igen, kinek mit jelent a "párkapcsolat". Szerintem az nem kapcsolat, ahol a felek nem találkoznak hónapokig, más városban laknak stb. Esetleg távkapcsolat lett volna? Ezt a kérdező nem írta le. Ha a párom egész nyáron rám sem bagóz, nem szervezünk programokat, nem töltünk együtt semennyi időt, az a részemről minden csak nem kapcsolat. Lehetett volna azt is, hogy a nyár fele az egyiknél, a màsik fele a másiknál töltik, de együtt. Szerintem a lány mosolyszünetnek vélte ezt a nyarat. Én is annak véltem volna. Ha valaki szeret, akkor ott van mellettem fizikálisan is. Huszonéves felnőtt emberekről van szó a kérdésben. Kamaszok lennének még akkor ez elmenne, de nem azok. A legtöbb felnőtt embernek ez így nem megy és pontosan ezért nem működik a távkapcsolatok nagy része sem. A kérdésben a szereplők egyszerűen nem ápolták a kapcsolatukat, ez pedig elhervadt. Én így látom. Rendbe lehet hozni, de ahhoz a kérdezőnek is változtatnia kell az hozzáállásán.
2023. júl. 1. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/49 anonim ***** válasza:
71%

25


Nem hiszem el... komolyan nem hiszem el. Ez egy KÖZÉPISKOLÁBAN kezdődött kapcsolat volt, elsők voltak egymásnak mindenben (legalábbis a kérdező így hitte), nyilván szerették egymást, szerelmesek voltak, tipikus tiniszerelem lehetett.


Gondolom azért voltak külön városokban, mert külön városokban laktak. Egy 16 vagy 17 éves, aki pár hónapja jár a párjával, költözzön oda a párjához vagy mit képzelsz egész pontosan?


"Szerintem a lány mosolyszünetnek vélte ezt a nyarat. Én is annak véltem volna."


Nem tudjuk, hogy a lány minek vélte, de totálisan kétlem, hogy mosolyszünetnek. "Azt mondta, hogy nem érti mi ütött belé, már annyira akart engem, hogy bekattant, végig engem képzelt oda,"


Sírhatnékom van, hogy a srácot állítjátok be hülyének meg bénának meg töketlennek, aki szerelmes volt a párjába és kiderült, hogy a csaj megcsalta.


Egyébként nőként írom ezt.

2023. júl. 1. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/49 anonim ***** válasza:
28%
Jézusom, ne kapj agyvérzést vagy szívrohamot itt nekem. Írj egy címet és szívesen hívom a mentőket neked.😅 Lehet, hogy félreértettem, elég nagy katyvasz az egész, de biztos igazad van, ha ennyire erőszakolod rám az igazadat.😂
2023. júl. 1. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/49 anonim ***** válasza:
22%

27


Nem, egyiket sem fogok kapni, nyugodj meg. :) Rendkívül jól elszórakoztatom itt magam, komolyan megkérdőjeleződik bennem, hogy az emberek tudnak-e olvasni és/vagy szöveget értelmezni (úgy tűnik, hogy nem).


Igen, biztos, hogy igazam van. De azért remélem, hogy a kérdező is ír vmit és elmondja, hogy hogyan is volt pontosan ez a dolog, hány évesen kezdtek járni, miért töltötték külön a nyarat, stb.

2023. júl. 1. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/49 A kérdező kommentje:

Igaz, nem írtam le mindent. 17 évesek voltunk (16 évesen jöttünk össze), és jártunk, volt csók, ilyenek. Én kolis voltam, így nyárra visszautaztam nevelőszüleimhez, és a nyarat távkapcsolatban tudtuk tölteni. A szülei nem tudták kettőnkről, hogy járunk, csak hogy barátok vagyunk,de sajna nagyon nem kedveltek engem így sem (az állami gondozott múltam miatti előítélet miatt főleg) így személyesen csak kétszer háromszor tudunk találkozni azon a nyáron (akkor is csak egy-egy napokra átvonatozva a másikhoz, hogy estére otthon legyen). Borzasztó nehéz időszak volt.

Nem tudom mi járt valójában a fejében, csak annyit tudok amennyit ő elmond, de az igazságot csak ő ismeri, én max csak elhiszem.

Elég hűvös vagyok vele mióta kiderült, de szeretnék elmenni vele egy nagyobb randira és megnézni vajon tudom-e még ugyanazt érezni mint régen.

2023. júl. 1. 13:57
 30/49 anonim ***** válasza:
100%

29


Megkérdezhetem, hogy hogy derült ki?

2023. júl. 1. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!