Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megtudtam hogy a páromnak nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megtudtam hogy a páromnak nem is én voltam az első, és teljesen kiakadtam. Szerintetek jogos?

Figyelt kérdés
Középiskola óta együtt vagyok a jelenlegi párommal, cirka 7 éve. Mindettőnknek ez volt az első kapcsolata, és lelkileg is nagyon egymásra találtunk. Mindketten nehéz családi háttérből jöttünk, baráti körünk is közös volt és most is az. Suli után is együtt vágtunk bele az életbe. Az egyetlen gond az volt, hogy a kapcsolat elején én nagyon halogattam az első szexuális együttlétet (gyerekkori traumák, plusz szorongás miatt) pedig nagyon akartam én is. Oké tudon töketlen voltam, és tényleg megvárakoztattam. Végül kb. egy év után, hogy összejöttünk történt meg a dolog kettőnk között. Azóta nem is volt gond a nemi életünkel, legyőztem a traumáimat. Most kiderült azonban,hogy az előtte lévő nyári szünetben amit külön töltöttünk (más városban éltünk), lefeküdt az apja egy barátjával. Azt mondta, hogy nem érti mi ütött belé, már annyira akart engem, hogy bekattant, végig engem képzelt oda, aztán napokig bőgött a szobájában, rá sem bírt nézni utána a fickóra. De ez engem rohadtul nem nyugtat meg! Úgy érzem valami megtört bennem, libidóm, érzelmeim a nulla felé közelítenek, csak zaklatottságot érzek, semmire nem tudok gondolni csak erre, úgy érzem mintha hirtelen csak egy lettem volna sorban. Nem tudom mit tegyek, könyörög nekem, hogy bocsássak meg....de nem tudom megtudok e.

2023. jún. 30. 22:32
1 2 3 4 5
 31/49 anonim ***** válasza:
0%
Nem értem a lányt. Mindez 7 évvel!!! ezelőtt történt. Amikor még majdnem gyerek volt. Miért mondta ez ilyen sok idő után el neked? Hát nem egy minden hájjal megkent nő, az biztos. Nekem inkább kis naivkának tűnik még 7 év!!! után is. Véleményem: Jobbat érdemel nálad kérdező!
2023. júl. 1. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/49 anonim ***** válasza:
81%

31


Lassan elfogynak a szavaim... ha leírom bárhol, hogy megcsaltam az egyik exem, akkor azonnal kapom a durva lepontozásokat. Itt a kérdezőt csalta meg a párja és folyamatosan kapja az ekézést. Mi ez a szöveg, hogy a csaj érdemel jobbat?


Úgy látom, igazi áldozathibáztatás folyik itt. Ami azért külön szép, mert a kérdező elmondta, hogy állami gondozott volt ill. nevelőszülőknél nőtt fel és gyerekkori traumái voltak.

2023. júl. 1. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/49 A kérdező kommentje:

Úgy derült ki hogy az egyik nem túl jóindulatú "barátnője" kikotyogta nekem. Ő pedig nem tagadta mikor kérdőre vontam, hanem bevallott mindent.


A válaszokat illetően nem személyeskedő megjegyzésekre számitottam, hanem a helyzet külső szempontból történő megítélésére, mert én nem nagyon tudtam tiszta fejjel gondolkodni.

2023. júl. 1. 17:04
 34/49 anonim ***** válasza:
91%

Az a probléma, hogy ez a kérdés elsősorban nem egy megcsalós téma, nem az a fő kérdés, hogy megcsalta-e vagy nem. És nem is az, hogy bibibibibiii ki volt az első a lány puncijában.


Itt jó eséllyel egy szexuális traumáról volt szó.

Voltam kamaszlány, és volt sok barátnőm, akikkel tudtunk nyíltan beszélni a szexualitásról. Tudom, hogy hogy működik a többség olyan korban.

Nekem pl. rohadt magas libidóm volt, napi szinten masztiztam, nagyon jó volt az orgazmuskészségem. Nem bántottak, nem neveltek félre, semmilyen átlagon felüli gátlásom nem volt a szexualitás felé. De tele voltam ezer meg ezer frusztrációval ilyen 15 és 20 éves korom között. Jóval több olyan gondolatom volt, hogy vajon mit fog szólni a leendő partnerem a meztelen testemhez, nem baj-e, hogy salátás a puncim, vajon hogy fogok tudni szopni, hogy tudok majd mozogni, jó lesz-e egyáltalán, nem fognak-e utólag kidobni, megalázni, mert rossz volt velem a szex, vajon mennyi idő és mennyi "biztosíték" kell a szándékok felül, hogy valakivel elveszítsem a szüzességem, meg még ezer hasonló. Az, hogy tényleg úgy el tudjam engedni magam, mint masztizáskor, nagyon nagyon messze volt még nekem fejben. Bizton állítom, hogy a legtöbb tinilány hasonlóan működik, pláne ha még szűz. Még akik szétteszik több pasinak is tizenévesen, azokat sem az orgazmus és a szexuális szabadság szokta motiválni, hanem valami olyasmin ment át, amiből arra következtetett, hogy úgy kap figyelmet, szeretetet, ha ezt megteszi. Sok esetben családon belül nem volt oké valami, és szeretetet "qrvul", így akarja megfogni a pasikat.

A tapasztalatlan félig gyerek tinilányok nem úgy működnek, mint egy felnőtt nő, aki már önismeretet gyűjtött, és tudatosan akarja megélni az élvezeteit, de még csak nem is úgy, mint egy brutálisan kiéhezett felnőtt nő, aki tényleg pillanatnyi erős vágyból fekszik le hirtelen valakivel.

Még egy dolog: A tizenéves lányok többsége nem vonzódik apjakorú faszikhoz. Tudom-tudom, irigy "öregasszony" vagyok, nem tudom mit beszélek, ezek a hamvas kis ribik a legjobbak, ne ugassak bele, igenis akarják, stb. De nem. Megint "belsős infoként" tudom mondani, hogy nem, általánosságban nem vonzódnak hozzájuk képest öreg pasasokhoz.

Van egy réteg, akik nem akarnak semmit a saját korosztályuktól, de az ő köreikben is az inkább 5-6 évvel idősebb, egyetemista srácok szoktak lenni az etalon.


Arra akarok kilyukadni, hogy ha egy tizenéves lány elveszítette a szüzességét egy apjakorú faszival, miközben kis szerelmes kapcsolata volt egy korosztálya beli fiúval, ott jó eséllyel van manipuláció, trauma, mivel behozhatatlan mentális fölényben van a 25-30+ évvel idősebb férfi egy tapasztalatlan tinivel szemben. Főleg, hogy sírt utána, és hosszú évekig tartotta magában.

Az ilyet sokan nem is merik elmondani, mert ha hozzá merik tenni, hogy megbánták, vagy akár nem is igazán akarták, csak rávették, manipulálták, akkor jó eséllyel megkaphatják, hogy csak ez mind himihumi kamuka, és igazából csak jól megbizsergette a kis nuniját a tapasztalt kan, és nem tudott ellenállni, vagy "feléledt benne a ribi vér". Ilyet meg senki nem szeretne hallgatni, pláne, ha olyan lelki traumát okoz benne valóban az egész, hogy bőgni van kedve.

2023. júl. 1. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/49 anonim ***** válasza:
90%

34


Szerintem nagyon jót írtál, de nem értek veled egyet. Én azt gondolom, hogy itt az a probléma, hogy a kérdező megtudta, hogy a szeretett párja 7 évvel ezelőtt megcsalta és bizony úgy tudta, hogy mindenben elsők egymásnak (ez nagyon is szép gondolat sokak számára) és kiderült, hogy nem. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, a csajszi 7 évig hazudott.


De hogy végre válaszoljak a kérdezőnek is, miután szétekéztem az olvasni ill. szöveget értelmezni nem tudó ill. áldozathibáztató válaszolókat. Kedves kérdező, elhiszem, hogy most nagyon össze vagy zavarodva és nagyon fáj az egész. Amit a 34-es írt, az nagyon jó magyarázatot ad arra, hogy a barátnőd miért csinálhatta azt, amit. Az a kérdés, hogy el tudod-e fogadni, hogy te a traumáid miatt 1 évig nem tudtál szexelni vele, ő meg a saját traumái miatt csinált valami baromi nagy hülyeséget, amit egészen biztosan nagyon bán.


Azt nem tudom, hogy együtt laktok-e (ezt még nekem sem sikerült megfejteni). Ha igen, akkor szerintem egy időre külön kellene költözni kicsit, hogy hideg fejjel át tudd gondolni a dolgokat. Simán lehet, hogy megérted, hogy mi miért történt és meg tudsz neki tiszta szívvel bocsátani. Itt a gyakorin az emberek 90 százaléka azt mondja, hogy a megcsalás megbocsáthatatlan. Szerintem nem. Én is csaltam meg volt páromat, mondjuk én azonnal elmondtam és megbocsátott. Igaz, az egy merőben más helyzet volt, mi még csak 1 hónapja jártunk, ti meg 7 éve vagytok együtt.


Szóval én azt javaslom, hogy gondold át a dolgokat alaposan. Ne hallgass senkire. A barátnődtől semmiképpen ne zárkózz el, ha sikerül kis időre külön költözni, akkor nyugodtan beszélj vele telón vagy írjatok egymásnak, stb.


"Úgy érzem valami megtört bennem, libidóm, érzelmeim a nulla felé közelítenek, csak zaklatottságot érzek, semmire nem tudok gondolni csak erre, úgy érzem mintha hirtelen csak egy lettem volna sorban."


Ezek az érzések pedig teljesen valid érzések. Az az egy nyilvánvalóan nem igaz, hogy csak egy voltál a sorban. De megértem, hogy most így érzel.

2023. júl. 1. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/49 A kérdező kommentje:

35-ös: köszönöm a normális választ (meg igazából mindenkinek aki segített) és hogy időt szántál az ügyre! Jelenleg együtt élünk de az anyagiak miatt nem megoldott, hogy külön tudjunk költözni.

Igyekszem hidegen végiggondolni a dolgokat, megfontolni a jótanácsokat, őt is megérteni természetesen, és ezek alapján a legmegfelelőbb döntést hozni. Arra már rájöttem, hogy nem tudnám elhagyni, az jobban fájna mint a történtek, csak a régi bizalmat kell visszahozni valahogy, ami most megbomlott egy kicsit.Szeretném ugyanazt érezni mint előtte.

2023. júl. 1. 19:56
 37/49 anonim ***** válasza:
69%

Bírom a válaszokat!


Ilyenkor az a válasz: "volt benne más fsz előtted. Ennyi, van ilyen"


Más kérdéseknél meg ugyanazok a válaszadók leírják: "a bizalom a kapcsolat alapja!"



Vegyük elejétől a dolgokat. Ha ti már akkor kapcsolatban voltatok, akkor tulajdonképpen megcsalt. Ha te ezt nem tudod megbocsátani neki, akkor szíved joga azt mondani, hogy vége.

2023. júl. 4. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/49 anonim ***** válasza:
100%

37


Egyetértek.


35-ös voltam

2023. júl. 5. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/49 anonim ***** válasza:
75%

Normális, hogy ez rossz neked. Megcsalt, ha jól veszem ki, mert akkor is már együtt voltatok, csak nem szexeltetek. Főleg egy 30 évvel idősebbel, hát nem kis apakomplexust vélek felfedezni, főleg, hogy az apja barátjával, omg...


Én szakítanék, ennyi ideig hazudott és meg is csalt... Nem számít, mi volt az elmúlt 7 évben, nekem egy pillanat alatt kimenne az emlékezetemből a sok jó és csak a rosszra tudnék gondolni.

2023. júl. 6. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/49 anonim ***** válasza:
75%
Egyébként ha a megcsalást félre is tesszük, abban a tudatban lenni, hogy mindent veled csinált először, majd hirtelen kiderül, hohy nem... hát ilyenkor egy világ omlik össze az emberben. Exem is mondta, hogy ő szűz, nem is csókolózott, nem is randizott előttem... majd másfél évvel később kiderült, hogy több osztálytársa mellét megfogta melltartó nélkül. Ki gondolta volna, hogy valaki előbb csöcsörészik, mint randizik vagy csókolózik... Nekem is szarul esett. Még egy ilyen kis dolog is.
2023. júl. 6. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!