Van itt olyan anyuka aki amikor megtudta hogy a babája down-kóros vagy más ilyesmi betegségben szenved, elvetette?

Szia!

Szerintem nem kegyetlenség elveteni,én is ezt tenném!

Nem csak lelkileg megterhelő a családnak,anyagilag,a legnagyobb probléma hogy szegény nem élhet teljes életet,mindíg valakire rá van szorulva,sok kudarcba ütközik...sorolhatnám.

szerintem ha valaki babát vállal,azt azért teszi,hogy mégnagyobb a (legnagyobb)öröme meglegyen az életben,és azt szeretné látni hogy gyermeke milyen boldog,egészséges, késöbbiekben sikeres...és nem pedig szomorúságot hoz a saját kicsi kis lelkében is.Neki testi lelki szenvedés lenne csak így én elvetetném,egy egészséges baba reményében.......

Lehet elítéltek, de én úgy gondolom, hogy minden gyermek Isten ajándéka - még az is, aki beteg, azzal célja van

amit kapunk Istentől el kell fogadni! Senkinek nincs joga megölni egy embert és a 12 hetes is ember és az egy napos is ahogyan megfogan ő egy kis lélek

arról nem is beszélve, hogy kerülhetünk úgy az életbe, hoyg egészséges babánk beteg lesz vagy baleset áldozata és gondoskodásra szorul . az én volt tanárnőm fia 20 évesen autóbalesetet szenvedett, azóta etetni, öltöztetni stb. kell vagy itt a testvérem aki 34 éves és rákos beteg egyik napról a másikra

én igenis becsülöm azt, aki Isten ajándékát elfogadja - mert Isten nem tesz ránk nagyobb terhet mint amit képesel vagyunk elviselni

Bemásolom egy régebbi válaszomat. Elnézést kérek azoktól, akik már ott olvasták, mert kicsit hosszú, nincs kedvem mégegyszer leírni.

Nem kifejezetten Down kór, de te se kifejezetten csak arról kérdezel:

Leírok pár esetet a környzetemből:

1. A lányom

Tökéletes első terhesség a 24. hétig. Amikor közölték, hogy dupla gyomra van, vagy valami ilyesmi. szerintük be kéne indítani a szülést, mert ezzel csak szenvedni fog, ha megszületik. Orvosról orvosra jártam, mindenki mást mondott, de abban mindenki egyetértett ne hordjam ki a terhességet, mert nagy a baj.

Nem hittem el, vagy nem is tudom, inkább nem tudtam volna lemondani róla. A 42. héten magától indult be a szülés :-D, jól érezte magát odabent :-D. Egy csomó gyerekorvos várta már az én kicsi lányomat, hogy végre igazuk lehessen. (csak UHval vizsgálták, mert a magzatvízvizsgálat vetélést okozhat, nem mentem bele)

Megszületett a lányom, nagy volt és erős. 5 hetesen feltáró műtétet végeztek nála. A méhével és a petefészkeivel volt gond. Mindent kivettek, de él és egészséges. Nem fog tudni teljes életet élni egy bzonyos szempontból, mert nem szülhet gyereket, de egy egészséges 3 éves.

Az orvosok meg csak hallgattak.

2. Barátnőm fia

Tökéletes, problémamentes terhesség. 3D, 4D stb. Minden rendben. Meegszületett, aranyos, gyönyörű. DE

4 naposna intenzívre került, kiderült, hogy baj van a szívével. Nem is kicsi. 2, 4 és 8 hónaposan műtötték, korai fejlesztés stb. Nem könnyű első két évük volt. De ma egy örökmozgó 5 éves, akinek nem kell gyógyszereket szedni, nem mondanád meg, hogy volt valami baja, ha nem látod a hatalmas hegeket a mellkasán. Évente egyszer a kontrollt meg ki lehet bírni.

3. UH szerint nincs meg a keze. Hol a bal, hol a jobb. A anyuci annyira bepánikolt, hogy beszedett egy csomó gyógyszert, elvetélt. A baba egészséges volt.

4. Keresztanyám húga lábak nélkül született. Ma teljes életet élő üzletasszony, igaz nem Magyarországon. Család, férj stb.

Nem hiszem, hogy ma az orvostudomány áll azon a szinten, hogy mi dönthessünk életről és halálról. Ez Isten feladata. Amikor a lányomat műtötték, sok olyan édesanyával találkoztam akik hasonlóan gondolkodnak. Ezek a gyermekek küzdenek, aranyosak, éppolyanok mint minden gyerek. Megtanulnak a saját korlátaikkal együtt élni. A társadalommal van a baj, nem velük. Amíg ilyen emberek vannak, akik még a saját gyermeküket sem fogadnák el fogyatékosnak, addig hogy fogadja el a másét?

Számtalan olyan körülmény van a születés után, ami miatt fogyatékos lehet egy gyermek. Azokat kiraknák a hóra és otthagynák?

Első kisfiamat elvesztettem egy látszólag teljesen rendben zajló terhesség és természetesen a vele járó vizsgálatok után. Nem tudtam volna ekkora veszteség után önként lemondani a következő kis pocaklakómról, ez biztos!

A második kisfiammal már rengeteg plussz vizsgálatot végeztettem, és tudtam, láttam, semmire nincs garancia. Mire a főbb vizsgálatok eredményei megérkeznek, addigra már jócskán mozog a baba és látszik a pocak. Közben ráeszméltem, mennyi probléma merülhet fel odabent, míg egy baba végül szépen egészségesen a világra jön. Szerencsére minden rendben volt, bár nagyon sokszor kétségbe voltam esve: mi van, ha mégsem?

Ma sem tudom, ha az első baba várásakor bármikor közölték volna, hogy ez a baba beteg, mit tettem volna. Mert az is ott motoszkál az emberben, mi van, ha most tévednek, és mégsincs semmi baj?

Szóval nehéz döntés, igen. És mindenki maga tudja, mikor melyik a helyes döntés. Mert amíg nem kerülünk "helyzetbe", addig nincs súlya annak, hogy mit gondolunk, mit cselekszünk.

a két előttem válaszolónak tökéletesen igaza van! Senki sem tudhatja, hogy hogy döntene, ha már nagy pocakkal döntenie kellene a gyerekéről...

Nálunk a 19.hétben az agyában láttak valamiféle folyadékot. Azt mondták, hogy megvan rá az esély, hogy ez down-szindróma miatt van. A következő egy hónapot szinte végigsírtam... Aztán, amikor legközelebb megvizsgálták, már nem volt ott a folyadék, teljesen felszívódott. Mint kiderült, minden baba átmegy olyan fejlődésen, amikor felgyülemlik a folyadék az agyában, csak ritkán lehet ezt elkapni uh-n.

Előző vagyok: megtartottuk volna még úgy is, hiszen akkor már ott rugdosott, a MI fiunk volt már akkor is!

Szerencsére egészséges lett

Sziasztok

Egy tökéletes terhességből megszületett a kisfiam egy nagyon ritka genetikai rendellenességgel. Nagyon nehéz sok mindenen túl vagyunk és sok minden előttünk áll még. Senkinek nem kívánok, hogy ezt át kelljen élnie! Persze imádjuk és számomra nála csodálatosabb kisfiú nincsen, és akkor sem vetetem el, ha tudtam volna előre, mondjuk voltak jelek. De nem ítélek el senkit, aki megteszi, ez egy óriási feladat, mind anyagilag, mind lelkileg! Én sem tudom, hogy mi lesz, ha már csak a gyest fogom kapni, szerintem éhen halunk:-(

Sziasztok! Összeszorul a gyomrom, ahogy olvasom amit írtok! Sajnos a 17. héttől én sem voltam nyugodt, rengeteget sírtam. Nekünk az afp-nk lett magas (MOM:3,0). Egy világ omlott össze bennem. Patakokban folyó könnyekkel vezettem haza egyedül a kórházból (35 km), nem emlékszem, h hogyan értem haza....

Több orvos is látott, mindegyik azt mondta, h a babámnak zárt a gerince, az agyában nincsen folyadék....de már nem voltam nyugodt. Voltak napok, h egyeltalán nem mozgott a kisfiam, de eszem ágába sem jutott, hogy elvetessem. Mondjuk az uh alapján minden rendben volt, belegondolni is rossz, h mi lett volna, ha azt mondják, h nagy a baj. Ugye a nyílt gerinc a mozgással köthető össze. a 41. héten császármetszéssel megszületett az én drágám, nem volt még 8 hónapos és kapaszkodás nélkül egyedül elindult!!!! szerencsére nekünk a nagy ijedség ellenére ez a dolog jóra fordult. de a mai napig eszembe jut ez az egész és nagyon felkavar!!!!!