Késői anyák, nem bántátok meg, hogy nem szültetek fiatalabban? Mièrt alakult úgy?

Aki fiatalon szült, annak biztos az fordul meg a fejében néha, hogy mi lett ha várt volna, látja a gyerektelen barátait, akiknek minden olyan könnyű, akkor és oda utaznak, akivel akarnak, nem kell belevenni a számításba a gyerekeket, sokkal tovább kapósak is, jobb a fizu, jobb a karrier...

Aki későn szül, az meg lehet hogy retteg, mi lesz ha kicsúszik az időből, nem talál olyan párt, nem jön össze a baba, rizikósabb a terhesség...

Az adott pillanatban úgyis azért döntöttünk úgy ahogy, mert vagy nem volt választás, vagy jól ismertük önmagunkat. Kár ezen elveszni a múltban, hogy mi lett volna, ha... de nem úgy volt, nem is lehet megváltoztatni, az a fontos hogy a mostból hozzuk ki a legtöbbet. Akik egész életükben gyerekre vágytak, aztán kiderült, meddők, ők is élik valahogy tovább az életüket. Ha későn jön össze, örüljünk hogy van, és főleg ne hallgassunk a rosszindulatú hangokra. Az élet ritkán alakul úgy, ahogy elterveztük, és ehhez senkinek semmi köze.

Nekem 26 évesen mondta mindenki, hogy nem a karrieren kéne gondolkodnom, hanem férjhez kéne menni, pár gyereket szülni. Akkor kapcsolatban voltam, mégsem éreztem úgy, hogy teljesítenem kéne a normát. Ugyanúgy voltam, mint a kérdező, legyen előtte pár tétel kipipálva ahhoz, hogy akár egyedül is meg tudjam oldani az életem. Azért volt egy korhatár, ami felett nem akartam vállalni családot.

Nem terveztem, nem kerestem párt, a férjemmel mégis találkoztunk, és vele szinte rögtön láttam, hogy ilyen pasival érdemes lenne. Másfél évvel később már terhes voltam és azóta is boldogok vagyunk. Már két gyerekünk van, a második a kitűzött korhatár előtt született probléma nélkül, de utána akkor se vállalnék többet, ha fegyvert fognának rám. Erős és hasznos akarok lenni az életükben, elkísérni őket, amíg lehet. És az is számít, hogy amikor ők önellátók lesznek, akkor nekem is maradjon energiám élni, utazni, megvalósítani a tőlük független terveimet. Ha minden úgy alakul, unokázni is jobb lenne fiatalosan és nem rozzant néniként.

A 31.szülinapom előtt 1 hónappal született meg a kisfiam. 12 éve vagyunk együtt a férjemmel, a kapcsolatunk nagyon jó. De korábban mégsem akartunk babát. Először kellett a stabil munkahely mindkettőnknek, aztán saját lakás majd esküvő. Lehet régimódi vagyok, de én nem szültem volna ezek nélkül. A másik része pedig, hogy mi imádunk utazni, így ki akartuk élni ilyen tekintetben magunkat a baba előtt. Most lassan 35 leszek, és most várom a 2.babánkat. Nem akartunk 1-2 év korkülönbséget, mert idegileg biztosan nem bírtuk volna, és jobbnak láttuk már egy önállóbb szobatiszta ovis mellé vállalni a 2.gyerkőcöt. Másrészt nagy álmunk volt egy családi ház, amit mindenképp meg akartunk venni, mire érkezik a 2.baba.

Szóval én egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult, sőt, nekem így tökéletes. Mostanra a baráti körben is mindenki babázik már, így ezeket a dolgokat is együtt éljük át, segítjük egymást tapasztalatokkal, stb.

Fiatalon is szültem meg nem annyira fiatalon is :)

22, 26 és 33 évesen. Szerintem fiatabb korban az ember jobban bírja. Én teljesen kivagyok már, pedig 2 és fél a legkisebb gyerek 😆

"Szerintem fiatabb korban az ember jobban bírja."

De nyilván nem ez az egyetlen dolog, amit figyelembe vesz az ember. Nekünk pl. 22 évesen semmink, értsd semmink nem volt a férjemmel az albérleti szobák kívül (ez a válság alatt volt pont, amikor alig lehetett munkát találni és az is keveset fizetett), 30 évesen meg a sajàt házunkban laktunk, diplomával, autóval, megtakarítással, viszonylag normális melóval.

De ehhez k*rva sokat kellett dolgozni, küföldön, két munkahelyen, nagyon spórolni. Ha korábban vállaltam volna gyereket, mint 30, nem is tudom, mi lenne most velünk. Sírnék az albérletben, hogy elszálltak az árak és nem tudok rendes cipőt venni a gyerekeknek.