Hogyan kezeljek egy bután viselkedő szerelmes nyolcadikost?

Életemben soha semmilyen egyesületben nem sportoltam, de tavasztól őszig rendszeresen biciklizgettem délutánonként. Télen meg szánkóztunk, korcsolyáztunk (igaz, akkor még tisztességes telek voltak). Ha lett volna akkor barátnőm, vele is szívesen csináltam volna mindezeket. Egyetemista koromban hetente egyszer uszodába jártam. És mindig szívesen kirándulgattam. Munkába a gyerekek születéséig mindig busszal és gyalog, vagy biciklivel jártam.

Ha üzemorvos kérdezte, hogy sportolok-e, mindig az igazat válaszoltam: "Nem, de mozgékony életet élek."

Ha a szüleim akaratom ellenére edzésekre járattak volna, valószínűleg 18 éves koromra megutáltam volna őket is, meg a sportolást is.

Nem a sport a lényeg, bármennyire is rákattantak itt páran.

Ez a fiú önző és csak a saját kényelme érdekli. Neki minden nap a szüleivel kell ebédelnie (miért?) elvárja hogy ezt a lányod tartsa tiszteletben (bár 14 évesen azért nem lenne akkora katasztrófa, ha nem enne együtt a család mondjuk heti 1x) viszont egyáltalán nem érdekli, hogy a lánynak programja van. Nyomás alá helyezi hogy hozzá igazodjon. Mindegy hogy sport, családi születésnap vagy temetés, ez a fiú el fogja várni hogy hozzá igazodjon a lány. Ez nem egy egészséges kapcsolat

#32

S mi van, ha nem a srác akar mindig a szüleivel enni, hanem őt is rákényszerítik, mint a kérdező a lányát az edzésre?

Gyerekként hallottam olyan történeteket, hogy addig nem álhatott fel senki az asztaltól, míg nem végzett mindenki az evéssel. (Míg apám általában pont arra ért be ebédelni, mire én már végeztem. Csak nagyjából volt meg az ideje a dolognak.) Az ilyen szülők simán megkövetelik, hogy a gyerek otthon egyen, mert a családi ebéd szent és sérthetetlen.

Ráadásul ez az edzés-randi nem olyan, hogy a lány mindkettőt akarja. Járnak, szóval biztos mesélte neki, hogy nem akar már edzésre menni. Szóval az is lehet, hogy az egész csak kifogás, s kifejezetten a lánynak tesz szívességett ezzel.

Alapvetően azzal egyetértek, hogy ne hergelje már a srác a lányodat. Legyen ő a nagyfiú, és mondja meg a saját szüleinek hogy nem akar velük ebédelni.

Viszont téged sem értelek, mit szekírozid szegény gyereket. Nem szereti ezt a sportot, tök mindegy hány éve csinálja. Miért kell mindenképp másikat választania? Nem kisgyerek már el tudja dönteni mit akar. Így csak megutálja a mozgást.

Én simán megengedném vagy megbeszélném vele hogy minden második héten kihagyja.

Ne legyél már ilyen kiégett szülő, ha nem 13:00 kor ebédel hanem 13:30 kor akkor már megvered vagy mi?

Szegény kislány... Ha zenélni, színészkedni vagy rajzolni akarna, akkor nem is mehetne ezeket csinálni, mert sportolnia kell. :(

Én több ilyent ismertem, fixen nem mertek nyitni fiatalfelnőttnék afelé, ami érdekelte őket. Mind abba hagyta a sportolást, vanamelyiknek sikerült egy jó étrendet meg egy kis otthoni mozgást kialakítania, a többi pedig meg ahogy várható, elhízott és ellustult.

Ne a sport, a mozgás legyen kötelező. Ami kötelező heti 5x 1 órában legalább. Hétvégen meg hajrá anyuka, lehet menni még kirándulni meg otthon tornázni együtt.

Kérdező, az a baj, hogy a lányod a fiútól független se akar járni arra a szros edzésre. Most akárhogy nézed nem éri meg azt a pénzt, amit kifizetsz érte. Mert a) hagyod, hogy kihagyja, ergo fizetsz a semmiért b) ráerőszakolod, hogy járjon, amit amúgy nem akar, ergo fizetsz azért, hogy a lányod rosszul érezze magát. És hiába mondod, hogy akkor válasszon más sportot, ez nem megoldás, mert csak MIATTAD választana valami mást, zéró saját motiváció lenne benne, ami azt jelenti, hogy azonnal iktatja is ki a sportot az életéből, amint nem tudod kényszeríteni. Igen, elhiszem, hogy a tesi óra nem a megfelelő minőségű sport, de ha nincs motivációja a lányodnak, akkor nem hatékony rendszeres kötelező programnak rákényszeríteni egy edzést. Ez nem azt jelenti, hogy ne mozogjon, csak nem feltétlenül kell, hogy ez időhöz kötött keretekben működjön. Lehet random biciklitúrázni, sétálni, futni, haverokkal focizni, kutyát sétáltatni, görkorizni, vagy bármi, ami nem a kötelező rendszer jellegű.

Egyébként velem is elkövették azt a hibát, amit te is most a lányoddal, szóval valamennyire tapasztalatból beszélek, bár nálam nem a sportról volt szó. Nekem a felsős ofőm/matektanárom felfedezte, hogy én kiemelkedően jó vagyok matekból. És akkor ilyen matek verseny, amolyan matek verseny, ilyen felkészítő, olyan felkészítő a verseny előtt, heti kettő rendszeres szakkör. Ezt ötödikben még élveztem is, összeegyeztethető volt a többi iskolai szakkörrel, semmiről nem kellett lemondanom, a matekot meg imádtam. A szüleim mindig az ofőmmel értettek egyet, de ezzel semmi gond nem volt. Egészen hatodikig. Még több verseny, még több felkészítő, és egyszercsak azt vettem észre, hogy nincs idő a barátaimra, egyre több a plusz feladat, és még azokon a szakköri időpontokban is köteles vagyok megjelenni, ami nekem ütközik más számomra fontos szakkörökkel. Konkrét a szüleim és az akkori ofőm szinte mindent feladatott velem a nyamvadt matek miatt. Hatodik végére meg is utáltam. Aztán persze nyolcadik végéig elvegetáltam így sok extra matek a szülői és tanári nyomásra helyzettel, utáltam is mint a fene. Aztán gimis lettem, plusz kollégista. Új közeg, az új matek tanár nem tudja, hogy milyen jó vagyok a tárgyból, nem noszogat. Na én három évet elvesztegettem az öt éves gimiből arra, hogy alszok a matek órákon, sosem készülök, egyes röpdogák, témazáró előtti egy órás kollégiumi felzárkóztatón próbálom megérteni az anyagot, nyilván kevés sikerrel. A szüleim meg betudták a rontást annak, hogy ez teljesen normális. Aztán nekem mázlim volt, tizenegyedikben más matektanárom lett, sokat változott miatta a hozzáállásom. Ha ő nem jön a képbe szerintem én megbukok matek érettségin. Most meg egyetemen vagyok, tanárin, és az egyik szakom a matek...

Na a lányodnak rosszabbak az esélyei, ha most megutáltatod vele a sportot a kötelező edzéssel. Ő már gimis, ilyen irányba inspiráló környezet, aki visszaadja a lelkesedést, már nem valószínű, hogy lesz, ha kikerül a szárnyaid alól nagykorúként. Egyetemen (ha megy) olyan tesi órát vesz fel, ami a leglazábbnak tűnik, az meg nem lesz motiváló valószínűleg, csak egy kötelező rossz. Ha meg nem megy egyetemre, nos akkor még kisebb az esély, hogy a sport az élete része legyen akkor is, ha nem erőlteted rá.

Ezen gondolkodj el, mert a felvázoltakra nincs megoldás az általad várt kereteken belül, mert nem a fiú az oka, hogy nem akar menni. Sajnálom. Mindenesetre én szeretnék tőled egy reakciót látni, akár komment formájában, akár privátban.