Volt köztetek olyan, aki egyszerűen képtelen volt szoptatni, mert kellemetlenül élte meg a szituációt?

Én már terhesség alatt viszolyogtam a gondolattól is, hogy szoptatnom kell. Megszületett a lányom és nem volt egy nagy ciciző, nem is ment neki, hiába a segítség a kitartás, nem szeretett szopizni, talán érezte rajtam, hogy én sem úgy állok hozzá a dologhoz. Görcsbe rándult a gyomrom, mikor szoptatnom kellett. Igazából nem is tudom miért, valahogy magát a szituációt nem tudtam elfogadni teljes mértékben, azt hogy az a csepp gyermek az én mellemből táplálkozik, nem tudom. Na szóval 6 hetesen feladtuk, ő is én is. Utána viszont fejtem neki még sokáig.

Második babánál is volt bennem félsz terhesség alatt, de vele meg valahogy teljesen másképp alakult, az első pillanatban rácuppant és olyan édesen szopizott, hogy egyből elöntött az az érzés, ami az elsőnél hiányzott. Bár a kicsinél én is átéltem a fájdalmat (az elsőnél ez is kimaradt), de fel nem adtam volna semmi pénzért, 11 hónapig szopizott.

Fogalmam sincs mi volt az a különbség ami volt, és mi hiányzott az első gyereknél és mivel volt több a másodiknál, de így alakult, úgyhogy teljes mértékben megértelek.