Tényleg annyira borzasztó, pokoli a szülési fájdalom?

Nekem 22:00-kor folyt el a magzatvizem, a 36+4 napon, épp aludni készültünk. Felpattantam, és elkezdtem hisztizni, hogy én erre nem állok készen, én nem akarok szülni, álmos is vagyok.

Aztán bevillant, hogy mekkora gyökér vagyok, úgyis az számít, hogy egészséges legyen, és köztünk legyen, elvégre is évek óta erre vártunk.

1:00-kor már a szülőszobában voltunk.

Aztán nem tágultam, viszont egyre jobban fáradtam, és fájt is.

Reggel 8-kor szúrtak EDA-t, aztán vártunk. Nem tágultam. 11-kor oxitocint is kötöttek. Végül 15:15-re meglett a gyönyörű, egészséges kisfiam.

Pokolian fájt, szét is szakadtam rendesen (1,5 órán át varrtak), mert a tolófájásokat gyengén/nem is mindig éreztem.

Nem kiabáltam, csendben szenvedős vagyok.

Lassan fél éve szültem, és a fájdalom ellenére is a legszebb emlékem.

A gátvarrat viszont hetekig brutálisan fájt. Nagyjából 1,5-2 hetes volt a fiam, amikor mondtam, hogy most inkább szülnék még egy babát, csak a gátam ne fájna.

Már tervezgetjük a következő babát, szóval.. annyira még sem volt vészes.

Nekem az első gyermekem császárral született. Előtte egy hétig kórházban kellett feküdnöm, kaptam 4 méhszájérlelőt, oxit is (állítólag próbára kB 10 percre), de nem tágultam semmit, sőt 1 db fájásom se volt, így 41+2 napon császár lett. KB 3 hónap volt mire teljesen rendbe jöttem, és lelkileg úgy megviselt az egész, hogy azt mondtam több gyerek nem lesz.

Aztán persze mégis szerettem volna kistesót, így kB 2 évvel később még is született, ő természetes úton

Vasárnapi nap kezdődött a fájás, és hétfőn hajnali 4-kor mentünk kórházba, úgy fájt, hogy azt mondtam, mindegy mi lesz, csak legyen már vége.

8-kor kerültem a szülő szobába, és fájdalomcsillapítóként csak azt a gázt szippogathattam. 11-kor burokrepesztés volt, és oxit kaptam. 11:45-kor meglett a lányom.

Hajnali 4től egészen 11:45-ig üvöltöttem, nagyon fájt. Repedtem is, mert nem tudtam "elsóhajtani" a fájást és nyomtam.

Utána a császárheg miatt méhüri betapintást végeztek, de őszintén az jobban fájt mint az egész szülés.

És mindezek után inkább természetes úton, de szeretnék 3.gyereket.

Túl lehet élni, és amint kint van megszűnik az összes fájdalom.

Fontos a légzés, és, hogy ne félj!

Nekem is pozitív élmény volt a szülés (1 éve szültem). Persze fájt, de biztosan számít az is, hogy indulsz neki, én próbáltam pozitívan rahangolodni a dologra, vártam, hogy ateljem, megeljem ezt a nem mindennapi élményt (pl mennyien vágynak rá, és nem szülhetnek gyermeket). Vártam, hogy találkozzak a kisfiammal.

Persze fájt, az utolsó 2 óra mérhetetlenül... De en sem emlékszem konkrétan az érzésre, csak tudom, utána azt mondtam, hogy kibírhatatlan volt. Nekem hajnali fél egykor folyt el a magzatviz, fel három körül kezdődtek a fajasok (rögtön 3-5percesek, na jó, előtte volt kB 2 drb 20perces enyhe fajasom),, és 8-9ig teljesen birható volt az egész, 11re lett meg a kisfiam.

Biztosan hozzajarult az egészhez az is, hogy mielőtt beindultak a fajasok, úgy küldtek a vajudoboxba, hogy lehetnek menziszeru fajasaim, de amúgy reggelig próbálják aludni, aztán majd jönnek megnezni.... Úgyhogy úgy voltam vele mikor fájt, hogy ezek még csak a menzi-szerű fajasok, az "igaziak" meg odébb vannak... Aztán reggel 7-8korul már 5ujjnyira nyitva voltam.

5. Vagyok

Inkább egy szülés, mint egy vesegörcs, vagy mellműtét ( amit pedig magam vállaltam)

Pedig az első iggggen komplikált, nehéz volt.

Mèg a doki is szabadkozott, hogy normál esetben ez nem ennyire durva. Mindent megtettek, de probléma volt, nem amiatt, mert oxyval túltoltak, vagy ilyenek…

Ahogy az 5-ös írja, szerintem is függ attól, hogy mennyire vagy ráparázva. Én egyáltalán nem féltem. Sajnos akkor pont volt olyan dolog az életemben amitől valóban félnem kellett, és engem annyira lekötött az a dolog, hogy nem is tudtam a terhességemre, a szülésemre gondolni, egyáltalán nem érdekelt.

Komolyan, nekem nem fájt a szülés, csak kellemetlen volt.

Mindenki a maga sztoriját éli meg és meséli el. Ebbe szerintem az nem fér bele, ha azt mondjuk "én némán tűrtem, nem értem más miért ordít" és társai. Szóval én úgy éltem meg, ahogy, de ahhoz nincs jogom, hogy más ezzel kapcsolatos érzéseit bagatellizáljam, akár jobban élte meg a másik, akár rosszabbul. Sokan szerintem ebbe a hibába esnek.

14 órát töltöttem a szülőszobán. A kislányunk születése után 2-3 órával szült valaki a szomszéd szobában. Én elsírtam magam mennyire sajnálom őt és mennyire nem akarom ezt átélni soha többé.

Soha de soha nem éltem meg olyan fájdalmat és nem is a fájdalom volt brutális igazán, hanem hogy nem tudom még mennyi van hátra, meddig kell ezt bírni. Nekem segített volna, ha azt lehetne mondani, hogy figyu, 2 óra és vége, kitartás. Dehát ilyet ugye nagyon sokáig nem lehet mondani, szóval nekem brutális volt. Nem kiabáltam, de a végefelé már igen hangosan sóhajtoztam és minden fájásnál azt éreztem, hogy én ezt nem bírom tovább... Ott nekem már valami totál más tudatállapot volt. Aztán egyszercsak mondták, hogy nyomjak, hamarosan itt lesz a kislánykánk és az akkora adrenalin löketet adott, hogy elmondani nem tudom. Arra pedig kifejezetten nem készültem utána milyen sz*r érzés, amikor végre túlvagyok rajta és még jön a lepény, átnéznek, varrnak, blabla... Bennem az volt, hogy csak legyen már az egésznek végre vége.

Szeretnénk második gyereket. Ha lehetne a szülést kihagynám, de sajnos ilyen opció nem igen van. Kénytelen leszek túlélni a másodikat is. Én nem éltem meg jól egyáltalán a szülést. Mint akit kizsigereltek, egy fél falu megerőszakolt, megalázott, megszégyenített... Hetekig zokogtam emiatt és a bébiblúz is rátett egy lapáttal gondolom. Ennek ellenére így egy év távlatából azt mondom, az egy nap volt az életben, ami sz*r volt, meg utána néhány hét, ha az eszmei hátterét most nem tekintem, csak a saját testi megélésemet. A gyerek nem feledteti, semmi nem feledteti... de jelentéktelenné teszi. Egyszerűen már semmit nem számít mi történt azon a napon és azért vagyok hajlandó elviselni ezt mégegyszer, mert tudom, hogy akkor is így lesz.

Ez ugyanaz, mint egy bármilyen műtét, vagy törés, vagy akármi. 3 évvel később is emlékszel, bár lehet halványodik az emlék és az érzés, eltudod mesélni, de már nincs jelentősége.

Császárt kértem magánban pont emiatt. Nem fogok feleslegesen szenvedni. A következő babát is csak így vállalom.

Engem ne vágjanak ott lent, meg inkontinencia betétet sem szeretnék hordani a jövőbem és társai... csak ezekről senki nem beszél ugye.

Császáros heg kb semmi, mint egy vakbélműtét helye. Inkább ez, mint az altesti rombolás.