Kismamák, anyukák, apukák, tapasztalat?

Én csak a végén kapcsolódtam be, de a diplomát azóta én is megszereztem meg még elvégeztem két másik képzést is, a negyedik folyamatban.

Ami még durva, mennyire megváltozott a kérdező megítélése. Eleinte szimpatizáltak vele sokan, azóta viszont mindenki előtt elvesztette a hitelességét, nettó kamu ember. Ki tudja, lehet, hogy maga az egész sztori is kamu, és ennyi éven át unatkozott. Kinézem belőle.

Nem tudom, nekem már az elején is gáz volt, de nem akartam beleronditani a nagy ajnarozasba... Már a kérdés leírása is rossz érzést keltett bennem, de amikor a kérdező írta, hogy ő beszélt a "védőnénikével", ott már konkrétan tikkelni kezdett a szemem.

Egyébként ha már mérleget vonunk, beszallok én is :) A kérdés kiirasakor fél éve voltunk csak együtt a férjemmel, azóta esküvő, diploma, második és harmadik szakma, saját lakás, második gyerek (a nagy már megvolt akkor is). Bele se gondoltam eddig, mekkira időszakot felolel ez a kérdés mostanra

Nem csodálom. Utólag belegondolva valahogy nekem az egész nem életszerű. Megy szét a kapcsolatom, én meg ahelyett, hogy élőben rendezném, jóformán naponta írok jelentést a GYK népének? Oké, 1-2 kérdést felteszek, de ez az ember naponta velünk értekezett a témában. Nem lepődnék meg, ha az egész kitaláció lenne csak, és az egész egy borzasztóan unatkozó ember agyszüleménye.

Amúgy tényleg félelmetes belegondolni abba is, pontosan a kérdés kiírásakor, több, mint hét évvel ezelőtt mit csinálhattunk. Ha jól emlékszem, pont a nagygyakorlatomat csináltam. Ki mennyire emlékszik pontosan? :)

Én most görgettem nagyjából végig, bár leginkább csak a kérdező válaszait olvastam végig, esetleg 1-2 hozzászólást. Volt amikor mosolyogtam, volt amikor sírtam illetve volt amikor dühöngtem. Ez tényleg egy kész érzelmi hullámvasút volt.

Viszont egy nagyon picikét mélyen elszomorított olyan szempontból, hogy a kedves kérdező személyiségében magamra ismertem. Nekem soha nem volt még kapcsolatom, egy fiatal végzős gimnazista vagyok. Ugyanilyen nehezen tudok feldolgozni és elengedni dolgokat és ennek fényében rettegek attól, hogy hasonló helyzetbe kerülök majd. Egy "minta" kapcsolatra már volt példa az életemben, amelyet így utólag nem neveznék annak, de ott is az volt, hogy borzasztóan kötődtem a másik félhez és folyton a "seggét nyaltam". Mindig a kezét akartam fogni és nem akartam arra se gondolni, hogy el kell majd engednem. Pedig elég nyilvánvaló volt, hisz volt köztünk 2000km távolság. Mikor vége lett rohadtul padlót fogtam és csak úgy tudtam véget vetni ennek ha szerzek magamnak egy barátot. Ez megtörtént így 3,5 hónap elteltével már stabil voltam, ma már ha visszagondolok erre az időkre akkor se fáj semmi.

De félő belegondolni, hogy ha egy ilyen távkapcsolat sebeit 100%-osan eltüntetni 6 hónapig tart nekem akkor mi lesz velem ha ne adj Isten olyan helyzetbe kerülök mint a kérdező. Borzasztó belegondolni :D Ettől függetlenül minden vágyam, hogy legyen mellettem egy szerető lány, de persze nem szeretném elkapkodni se mert a minőség az nagyon nem mindegy.

Mindenesetre nagyon remélem kedves kérdező, hogy azóta nagyjából sínen van az életed és be sikerült gyógyulnia a sebeidnek. Kitartást és minden jót kívánok neked! :)