Mennyire megterhelő lelkileg és testileg egy abortusz?

22 évesen szültem, jogra jártam, nem fejeztem be. Én felelőtlen voltam, nem védekeztem. Most van egy 21 hós gyönyörű szép édes aranyos kislányom, akit imádok, de esténként teli sírom a párnámat, hogy nem vittem semmire. Itt vagyok egy sz*ros érettségivel, nyelvvizsgával, meg egy befejezetlen jogász képzéssel, amire jelenleg nincs pénzem, hogy befejezzem. A kislányom apja litván, nem él velünk, neki van egy másik családja Litvániában, ha kedve van ide utazik 3-4 napra évente egyszer. Támogat anyagilag, végül is nem lehet egy szavam se rá, de arra sajnos nem elég, hogy visszamehessek tanulni. Na meg munka mellett a kicsi is, meg az egyetem is eléggé húzós lenne, valószínűleg nem bírnám. Anyukám nem segít a gyerek vigyázásban, barátnőimtől nincs pofám ekkora szívességet kérni. Most várom a csodát. :-)

Nem mondom, hogy ne szülj, azt se hogy igen. Itt az én történetem, nagyjából hasonló cipőben járunk.

U.I. Én is védekezés mellett lettem terhes, a védőnő gusztustalan módon lelki furkát keltett bennem, ami miatt végül megszültem, teljes tudatában annak, hogy sosem lesz apja a gyerekemnek...

Én 27 évesen voltam ab.-on. Megbántam. A gyerekemnek lett volna apja, de az anyagiak miatt és a bizonytalanság miatt nem vállaltam be.

Aztán lehet, hogy jól döntöttem, soha nem fogom megtudni.

De amit érzek az borzalom. Valójában a lelki oldala a rossz, testileg ahhoz képest semmiség szinte. Nem nagyon fáj semmi, mondjuk nekem nagyon erős méhösszehúzodásom volt a műtét után baromira fájt a hasam, de az 1-2 óra alatt elmúlt.

Engem anyám nem támogatott, hogy tartsam meg, mikor mondtam neki h terhes vagyok valszeg az első kérdése az volt, hogy miből fogod eltartani, és hogy nem lehet feltenni a polcra ha megunom.

Szóval az én tanácsom az, hogy csakis magadra hallgass, a te megérzéseid számítanak, tök mindegy ki mit mondd most, csak arra gondolj, ha bármi folytán egymagad maradsz akár lelkileg akár anyagilag akkor is végig tudod csinálni?

Ha igen a válasz akkor tartsd meg, ha nem vagy a bizonytalan vagy akkor vetesd el sztem.

Ha a karriert nézed jó ideig nem fogsz még szülni.

Nekem szeptemberben volt. Mikor kiderült és elkezdtem intézni a dolgokat nagyon rossz volt. Folyamatosan rosszat álmodtam, sokat sírtam, utolsó napig örültem, hogy még velem van. Mikor a családvédelmishez mentem már rendesen ő nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Azt mondta nekem, hogy mindig az észérvekre gondoljak.

A műtét fizikailag nem megterhelő.

Lelkileg már sokkal inkább. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Mindig elő jönnek a terhesség alatt átélt élmények. Igyekszem tényleg arra gondolni, hogy nem volt más választásom, de nagyon nagy harc ez nekem. Ráadásul azóta minden hónapban félek, hogy megjön-e, pedig védekezek.

Szerintem mindenki máshogy éli meg. Nekem már van gyermekem, talán ezért is sokkal nehezebb, mert tudom mennyire csodálatos az anyaság.

Kérlek nagyon gondold át!

25 éves vagyok. Eléggé labilis vagyok sajnos, majdnem egy éve járok pszichoterápiára, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, először meg akartam tartani, aztán beijedtem, előjöttek a paranoiáim, folyton rossz hangulatban voltam, arra gondoltam, hogy itt vagyok külföldön, család nélkül, 2 hónapos kapcsolatban. Anyámat felhívtam, semmi támogatót nem mondott, csak hogy vetessem el mert tönkreteszem az életemet. A barátom támogatott volna. Iszonyatosan megbántam, hogy elvetettem egy hónappal ezelőtt, esténként sírógörcsök jönnek rám. A vacak idegeim miatt a pániktól gondolkozni sem tudtam, félelem volt bennem, most meg bűntudat. Mint egy rémálom. Szóval, engem összetört lelkileg és anyámmal meg már semmi kedvem beszélni.

Ne tedd meg. A lelki fájdalom jobban fáj mint a testi.