Ti mit tennétek ilyenkor? Volt már valaki abortuszon? Milyen volt (testileg/ lelkileg)?

Figyelt kérdés

Múlt héten szerdán, csináltam két terhességi tesztet, mert nem jött meg és gyanús volt. Hát pozitív lett, mindkettő! Sajnos, ez nem a legjobbkor jött most nekünk, mert éppen nem állunk valami jól anyagilag, meg nem is érzem azt hogy felkészültem volna az anyaságra.


Ezért mindenképpen az abortusz mellett döntöttünk. Másnap azonnal elmentünk az Auróra utcai nőgyógyászatra, de onnan elküldtek, mert hogy nem rendelnek. Oké, haza jöttünk, felhívtuk a Péterfy nőgyógyászatot, onnan is elküldtek, hogy keressek fel magánorvost. Elkezdtem telefonálgatni, felhívtam a Semmelweis egyetemi nőgyógyászatot, kérdezték telefonban hogy kívánt, vagy nem kívánt terhességről van szó. Mondtam hogy nem kívánt, erre augusztus 8. -ra adtak időpontot, ami ugye két hét volt még akkor. Nem bírtunk várni, mert hát bizonytalanok vagyunk, nem tudjuk hogy hány hetes vagyok, azt sem hogy tuti terhességről van e szó, nem e valami más.


De elég egyértelmű jeleket mutat a terhességre. Minden reggel hányingerem van, megduzzadtak a melleim stb. Ezért elmentünk a Semmelweis egyetemi nőgyógyászatra, ahova ugye az időpontot is kaptam 8. -ra, de onnan is elküldtek. Nem tudom most mi van, miért küldözgetnek el mindenhonnan. Viszont, nem tudom hogy a barna folyás az most pontosan mit jelent terhesség alatt, mert nekem majdnem minden másnap van mióta terhe lettem. Azt olvastam itt, hogy ez vetélésre utaló jel, mások meg azt írták, hogy normális. Nem tudom hogy normális e, de a hasam az folyamatosan görcsöl, mintha meg akarna jönni, szóval elég erősen.10-es skálán, olyan 5-ös. Valaki esetleg volt már ilyen helyzetben? Ha igen akkor mit tett? Tudom hogy orvoshoz kellene menni, azon vagyok, de egyszerűen elküldenek, remélem 8. -án már nem fognak. Sértő megjegyzéseket mellőzzétek légyszi.

21/L



#terhesség #abortusz #doktor #auróra utcai nőgyógyászat #semmelweis egyetemi nőgyógyászat #Péterfy Nőgyógyászat
2016. aug. 2. 18:24
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
88%
a clear blue teszthez még annyit, hogy amilyen számot kiír (2, 2-3, 3+), ahhoz még 2 hetet hozzá kell adni, mert a teszt a baba korát írja ki, nem a terhességet, amit a ciklus elejétől számítanak. és az abortuszt a 12. terhességi hétig csinálják meg, nem addig, amíg a baba 12 hetes nem lesz (ami a 14. terhességi hét).
2016. aug. 3. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
83%

Péterfy nőgyógyászat valóban ilyen, 2-3 hétre adnak néha időpontot és rohadtul nem érdekli őket, hogy kinek mi a baja. Miközben nem egyszer láttam, hogy egy darab beteg nem fordult meg náluk órákig, (mert a szomszédos részen vártam másra) és a doki bent cseverészett az orvoslátogatóval stb. Sőt a pláne, amikor az asszisztens időpontot akart adni nekem esemény utáni tabletta felírására, mert ők 5 napossal dolgoznak...Rémálom.

Szerintem is gyorsan menj el magánba ha megteheted, 10e körül megúszod. Van aki 1-2 nap múlva tud ott fogadni. Esetleg mondd a Péterfyben, hogy vérzel, mert akkor elvileg azonnal meg kell vizsgálniuk, nekem egyszer azt mondta egy nő.

2016. aug. 3. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 nanaszka ***** válasza:
Hát az enyèm nem akarattal volt, ès más tál tèszta is.... de leírom... 17 hetes terhesen elfolyt a magzatvizem.... ikreket vártam... sajnos szülès lett a vège,......de a kaparás ugyan az mint az abortusznál... megrázò... testileg.... na meg lelkileg mèginkább...
2016. aug. 3. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
83%

En az időponttal kapcsolatban pont igy jartam. Tervezett baba, es meg fogom szülni. Pest megyei kulturált kisvárosban élek, ahol van saját egészség központ nőgyógyászati rendeléssel. Elmentem, és kiderült, 2 hete nincs rendelés, mert nincs orvos!

A körzetek kórház nem fogad, mert panaszmentes vagyok.

Maradt a magán doki, de oda is könyörögni kellett az időpontért.

9. héten vagyok.

Volt missed ab műtéten is, ami gyakorlatilag olyan, mint az abortusz.

Fizikailag semmi, altatasban vagy egy fogorvos nehezebb. Utána egy-két nap kellemetlenebb volt, kevés vérzéssel.

Lelkileg nekem horror volt, mert szerettem volna a babát nagyon.

2016. aug. 4. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
23%
Sajnos ez magándokis, keress olyat akiről jót mondanak, ők ha sürgős megpróbálnak besűríteni, volt mikor gombafertőzéssel bementem attól félve hogy majd közlik "gyere vissza x hét múlva addig meg kapard a falat a viszketéstől" de nem, asszisztens mondta üljek le, érkezési sorrendben beengednek, no problem. Fizetni sajnos kell de ha ez az ára hogy emberként kezeljenek...
2016. aug. 5. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

ma végre eljutottam a nőgyógyászhoz, és kiderült, hogy 7 hetes vagyok.

Sajnos mindenképpen az abortusz mellett kell döntenem, kíváncsi lennék arról mik a vélemények. Mennyire fáj, mikre kell felkészülnöm?

2016. aug. 8. 17:22
 27/33 anonim ***** válasza:
82%

Legalább már eljutottál orvoshoz.

Én már leírtam korábban ennek a menetét neked. Ha konkrétan a fizikai részére gondolsz az nem vészes. Van, akinek fáj a laminaria felhelyezés, nekem egyáltalán nem fájt. Utána a tágulás alatt enyhe alhasi görcseim voltak. Az altatás után semmilyen fájdalmat nem éreztem. Mikor már hazaértem akkor fájt valamennyire a hasam, de nem volt vészes. Összességében nem rosszabb, mint egy sima menstruáció.

Nagyon sajnálom, hogy az abortusz mellett kellett döntened. :( Minden jót neked!

2016. aug. 8. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Ma megvolt a műtét a Rókus kórházban végre. :) Gyógyszeres tágításom volt, semmiféle fájdalmat nem lehetett érezni a felhelyezése közben. Utána voltak kicsi görcsök, de azt is túl lehet élni. Aztán már csak az altatás volt amitől a legjobban féltem, de attól sem kellett volna mert tényleg semmit de semmit nem érez az ember. Mindenki nagyon rendes volt velem.

A sok keresztény, és abortusz ellenes irkálja tele az internetet rémisztőbbnél rémisztőbb dolgokkal, hogy jaj ez szörnyű, ez nagyon fog fájni...Senki aki az én helyzetemben van, és racionálisan átgondolva megy el egy abortuszra, ne higgyen el semmit amit az interneten lát.


Az a legrosszabb amit tehet. Semmitől nem kell félni.Jó, az ismeretlentől mindig mindenki fél, de higgyétek el, nem kell. :)

Mindenképpen a Rókus kórházat ajánlom azoknak akik ebben a helyzetben vannak, mert ott vannak a legjobb emberek. Mindenki nagyon nagyon kedves, segítőkész, lelkiismeretes. Az orvosok meg kiválóak. És a hálapénzt sem várják el.

Plusz nem lamináriát használnak tágításra, hanem zselét. Amit meg sem érzel ha feltesznek. :)

11:02-kor mentem be a műtőbe, 11:20-kor már az ágyamban ébredeztem. :)

Ennyit szerettem volna leírni.

Köszönöm mindenkinek aki kommentelt, és próbált segíteni. :) Most már csak sokat kell pihennem és minden rendben van. :)

Sziasztok!

2016. aug. 31. 20:23
 29/33 anonim ***** válasza:
18%
A Rókus már megszűnt kórházként funkcionálni évekkel ezelőtt...
2016. aug. 31. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:

De terhességmegszakítást végeznek a mai napig:

[link]

2016. aug. 31. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!