A menyem jobban ragaszkodik hozzám mint a fiam. Miert van ez szerintetek?

A menyed valószínűleg családcentrikus, másrészt biztosan nem halmozódtak fel benne a korábbi (esetleg gyerekkori) sérelmek.

Gondold végig, a fiad szemszögéből, hogy mi történik nálatok, jól érzi-e ott magát.

Mit csináltok, amikor ott van? Beszélgettek, örülsz, hogy látod, és jól érzitek magatokat?

Vagy rázúdítod az elvárásidat, hogy miben kellene segítenie, kit kellene megköszöntenie, mikor kellene jönnie..stb. Nézz magadba, és gondolj végig, hogy az az idő, amit nálatok tölt, mennyire szól róla.

Gyanítom oka van, hogy nem szeret hazajárni.

Ennek oka van hogy a fiad miért ilyen, én egy gyerekkori sérelemre gyanakszom hogy akkor valami olyat tettetek vele amit ő nem dolgozott fel lelkileg és így hat ki rá hogy minél távolabb kerüljön tőletek. A menyed meg valószínű azért ragaszkodik ennyire hozzád mert megkedvelt téged, és lehet hogy el akarja érni hogy jó viszonyban legyen veled a fiad. Én nővérem se nagyon jár haza anyuhoz, nem is igazán ragaszkodik hozzá, nincsenek rosszba mert időnként elvannak akkor 1 óra alatt kibeszélik magukat és ennyi. A párja a sógorom jól kijön anyummal gyakran van amikor egymagában átjön ide mert itt dolgozik az utcában és munka után beszokott ide nézni meg segít egy két dologban mióta apu meghalt a tesóm azóta még annyival kevesebbet segít nekünk mint akkor amikor még élt. Apunkhoz nagyon ragaszkodott, vele jóba is voltak, sógorom is nagyon jól kijött ő mondjuk azért mert apa nélkül nőtt fel és apánk rengeteg mindenre megtanította amit a sógorom nem tudott még. A sógorom nem egy elveszett gyerek mert saját magát képzi, ő egy tipikus ezermester, nagyrészt ez is a munkája csak ott autókkal foglalkozik meg kisebb bütykölgetésekkel. Gyakran jár hozzánk ebbe abba segíteni, de a tesómat ritkán látom. Nem vagyok vele rossz viszonyba de nem is vagyunk olyan igazi testvérek. Nála is azzal volt a gond hogy amikor én megszülettem őt elhanyagolták amit anyum akkor ismert be amikor elköltözött itthonról még 19 évesen. A nővérem is pontosan megmondta hogy ennek az az oka hogy ő vele sosem törődtek eleget és sok esetben magára lett hagyva, nem tanultak vele, nem játszottak vele kiskorába, meg mindig én voltam a szent amiről tudok is csak akkor gyerekfejjel még nem igen fogtam fel a dolgokat, most közel 20 évesen kezdem átlátni a helyzetet és én próbálom elérni hogy jóba legyenek, mert hiába a nagy házunk, érettségi után kénytelen voltam rögtön elmenni munkába hogy ellegyünk anyagilag, anyum jól keres de az a plusz ami megmarad az a fűtésre megy el mert sajnos gázzal fűtünk ami mocskosul drága, amit anyum összespórol pénzt nyáron az télen fűtésre el is megy, esetleg egy kevéske marad de sajnos mindig költeni kell valamire. Legutóbb is a bojlerünk ment tönkre, újat kellett venni, így is tudtunk spórolni a szerelővel mert a sógorom hívta két kollégáját és 1 óra alatt kicserélték és rá 3 órával később már tudtunk fürödni. Karácsony után a 20 éves autónk mondta be az unalmast, a sógorom 1 hétig ült rajta mire megbírta csinálni mert folyton talált benne hibát, azzal is munka után foglalkozott a műhelyben bent a munkahelyén mert akkor nem kellett cégnek fizetni a munkadíjat meg egyebeket. Arra is sok pénzünk ráment a sógorom így is meg előlegezte nekünk mert csak 4 havi részletbe tudtuk kifizetni. Az autó meg kell nekünk sajnos minden hétvégén. A tesóm negyed ennyit nem tett értünk.

Persze a sógorom próbálja helyrehozni az ő kapcsolatukat, bár anyum se erőlteti igazát, a sógoromat meg imádja mert kedves, rendes. Mondta is hogy már fiaként tekint rá szinte, sógorom meg alapból jószívű lélek hasonlóan mint az anyukája.