Hogy fogadnátok ha a gyereketek azt mondaná hogy transz?

Akkor vagy saját magad is fogalomzavarban szenvedsz vagy magad se tudod.

Attól, hogy márpedig kijelented, hogy te lány/fiú/egyikse/mindkettő/harmadik/=akármi vagy még nem leszel transz.

Ha meg át vagy operálva, az azért megint olyan lenne, hogy csak észreveszi a szülő, hogy hé valami nem stimmel, tegnap még mellé volt vagy pont fordítva tegnap még nem volt melle...

Oszinten?!

Azt mondanam neki, hogy en pedig pingvin vagyok.

Ha megkerdezne, hogy miert, a balasz egyszeru?

Nem tudod elfogadni A SAJAT termeszet adta identitasodat, hanem kinevezed magad ennek, annak!

Akkor en is mondhatom, hogy bakker...nem tudom elfogadni, hogy ferfi vagyok..vagy no...en pingvin akarok lenni!

Mivel nekem nincs gyerekem, nem igazán tudok ezen gondolkodni, bár lehet, azt mondanám, hogy "Jól van gyermekem, milyen nevet kérsz?". Mondjuk szomorú lennék egy kicsit, de megszoknám.

A legtöbb szülő viszont biztos hogy csalódással, vagy sokkal fog reagálni. Mindenki biztos abban, hogy Cisznemű a gyermek, arra nem készítette fel őket úgy 2000 év társadalma, hogy esetleg ilyen is lehet a gyereke, hogy kínozza a diszfória. Mondjuk ezzel nem csak a transzneműek vagy az arra hajlamosokra vonatkozik, autistaként megtapasztaltam, hogy bármi ilyen van, azzal bizony senki sem számol, és elég nehezen alkalmazkodnak az új, pernamens körülményekhez, ha egyáltalán alkalmazkodnak, és van olyan, aki kicsit túlságosan is "alkalmazkodik". Szóval jah, ha nem vagy "tökéletes" tömeggyártott sablon, akkor készülj arra, hogy az életetek nehezebb lesz mint sablon társaitoké, és max érdekképviselettel és esélyegyenlőségi szervezetekkel tudod ellensúlyozni. És a csúfolódásról ne is beszéljünk! (Spojler: Ha csúfolnak, nem a te hibád, hanem a szülőé aki bátorítja, ha meg vernek, az sem, sőt, az már a társadalom egy nagyobb félrecsúszásának köszönhető).

Nem vagyok érintett a témában, így tapasztalatokat nem tudok mondani, csak a véleményem. Én még abban a korban nőttem fel, amikor még aki nem heteroszexuális volt, az b... volt. Elég szégyen ez sajnos. :( Aztán középiskolás koromban már többet hallottam, olvastam a témáról, aztán lassan megértettem mindent. Szóval a teljes tudatlanság, középkori gondolkodásból eljutottam az elfogadásig. Ha az én gyerekem coming outolna, természetesen elfogadnám és támogatnám. Nem örülnék neki, mert tudom, hogy a mai magyar társadalom mennyire homofób, transzfób és emiatt az élet minden területén elég nehéz dolga lesz, nagyon nehéz lesz a boldogságát megtalálnia.

Na de a te példádhoz visszatérve. Azért nehéz kérdés, mert semmit nem tudunk a családodról, édesanyádról, hogy hogyan viszonyul az egészhez. Neked kell őt ismerni, hogy tudd, mire számíthatsz, hogyan érdemes megközelíteni a témát. Mert ha pl. az ő fejében is a középkori gondolatok élnek, akkor biztos nem az a jó megoldás, hogy ajtóstul rontasz a házba, mert abból mindketten rosszul jöhettek ki. De ha teljesen felvilágosult és elfogadó, jól ismeritek egymást, akkor meg a coming outra annyi lesz a válasza, hogy ő ezt már régen tudja/érzi és ettől függetlenül ugyanúgy szeret és támogat mindenben. Ha nem tudod édesanyád hozzáállását, akkor szépen lassan, hetek, hónapok alatt építsd fel a történetet. Mostanában a csapból is folyik a kormány LMBTQ ellenes propagandája, ez elég jó alkalom, hogy kb. bármikor és bárhol szóba lehet hozni a témát. Pár ilyen témafelvetés és észrevétlenül ki tudod puhatolni, hogy édesanyád mennyire felvilágosult, mennyire van tisztában a dolgokkal, mi a véleménye, hozzáállása róla. Aztán az új ismeretek birtokában tovább lehet gondolni.