Hogy fogadnátok ha a gyereketek azt mondaná hogy transz?

Én már válaszoltam neked korábban, én egy olyan szülő vagyok, aki túl van a gyereke coming outján. Ha több dologra vagy kíváncsi vagy nem válaszoltam volna minden kérdésedre amit kérdeztél, csak szólj. Ha nagyon személyes, privát üzenetet is írhatsz.

Ne töröld a kérdésed csak mert néhány transzfób itt élte ki frusztrációját. Lehet hozzászól még más érintett szülő is, ma, holnap vagy pár héten belül. Karácsonyhoz közeledünk, nem mindenki tud figyelni a frissen kijött kérdésekre. Fel a fejjel!

Nekem nincs gyerekem de örülnék, hogy megosztotta velem és támogatnám.

24/N

Minden normális ember elfogadná előbb-utóbb. A többiért meg nem is kár, ha ezért nem tartsa a kapcsolatot.

Ismerek egy erdélyi srácot, akit azért kitagadtak a szülei, mert meleg. Mit fog szólni az atya, a szomszéd Marika, stb. ? Ilyen hülyeség végett eldobni egy gyereket … Én vagyok keresztény, sem egyéb egyház tagja, de ahogy elnézem nem is leszek. A legintoleránsabb primitív bunkók akiket ismerek, mint a soraik közül kerül ki. Holott kizártnak tartom, hogy Jézus ezt tanította, amennyiben valóban létezett.

Az amerikai telepesek elmaradott állatoknak nézték az indián törzseket. Pedig pont ezek a népek fogadtak el mindenkit olyannak, amilyen. Ha valaki férfinek született, de nő akart lenni, nem csináltak belőle problémát. Az angol, spanyol, egyéb hódítók erőltették rájuk a beteges világnézetüket.

Miért kell mindenkit beleerőszakolni a hagyományos férfi-nő mintába ? Valakinek ez nem jó, olyannyira nem, hogy boldogtalanul éli le az életét. Ha leéli egyáltalán és nem végez magával. Hadd döntse már el mindenki saját maga, hogy milyen neműként érzi jól magát. Miért nem mindegy a Marikának, a Lajosnak, hogy én nőként nővel vagy férfivel élek-e ? És hogy akarok-e egyáltalán nő lenni ? Szerintem ez a beteges, nem pedig az, ha valaki fel meri vállalni önmagát.

Anya vagyok. Bennem most az merült fel, hogy vajon bejelentés nélkül is nem tudnám ezt a gyerekemről? Vagy legalább is sejtésem lenne róla. Ennek azért már korábban, gyerekkorban is vannak jelei, amikor viszont még nincs tisztában a gyerek azzal, hogy ez társadalmilag kritikus kérdés, ergo nem akarja ezt "rejtegetni", így valószínűleg nem lenne nagy meglepetés.

Nyilván nehéz lenne szembesülni vele, és meg kellene emésztenem, de a mai világban sokkal elfogadóbbak a szülők, szerintem. Utána meg persze azon aggódnék, hogy milyen nehézségei lesznek majd ebből akár a hétköznapokban, akár a magánéletben, meg persze pszichésen.

Hogy jó ötlet - e elmondani, vagy mikor, azt csak te tudod, te ismered anyukádat. Apukádról nem írtál.

26: Igen, remek komment! :)

Én is úgy gondolom, hogy a legtöbb anya tudja ezt - legfeljebb elhesegeti magától az erről való gondolkodást.

Én nemrég lettem anya. Nagyon konzervatív típus vagyok én és a férjem is. Ha viszont ránézek, akkor nem tudom elképzelni, hogy bármi olyat tudjon csinálni, ami miatt elfordulnék tőle. Akkor is a gyerekem lenne.

Nem helyeselném, de nem is szégyeníteném meg emiatt. Szerintem a férjem nehezebben fogadná.

Mi elfogadó emberek vagyunk és a gyerekünket mindenekfelett szeretjük.

Természetesen ugyanígy szeretnénk továbbra is, egy percig nem fordulnánk el tőle, segítenénk az útját.

De hogy nekem és talán az apjának is pszichológus kellene annak a tudatnak az átállításához, hogy huszoniksz évig fiam volt, most ripsz-ropsz lett egy lányom, vagy fordítva, az 100%.

Nagy valószínűséggel a költözés mellett döntenénk, mert a lakókörnyezetünk kevésbé toleráns és az új helyre már az "új gyerekünkkel" mennénk.

Hát részünkről ennyi!