Inkább a karrierjét választaná helyettem? (Lánykérés előtt álló férfi)

Még apám szülei meg tudták tenni, hogy nagymamám háztartásbeli lett, igaz, baromi szegényen éltek, de akkor ez még így is működött. Előtte azért mamám is dolgozott, nagyapám a második férje volt, az első meghalt a háborúban, ki tudja, hol. Mamám egyedül maradt egy kislánnyal, volt munkahelye, Pesten éltek, aztán megismerték egymást nagyapámmal, és mivel eléggé rizikós volt akkor Pesten élni, elköltöztek falura (azóta már nem falu, kinőtte magát, de akkor még falu volt), apám már oda született. Mamám otthon maradt a gyerekekkel, nagyapám meg eljárt dolgozni.

De változnak az idők. Apám volt az egyetlen, aki diplomát szerzett (munka mellett egyébként), és végül Budapestre került a munkája révén. Mikor anyámat megismerte, már neki biztos helye volt Pesten, anyám viszont még tanult. Egyértelmű volt, hogy anyu jön Pestre az iskola után. Viszont ők már mindketten dolgoztak, anyu sem maradt itthon, miután letelt a 3-3 év (velem, és pár évvel utánam öcsémmel), visszament dolgozni.

Ők még az a korosztály, akiknek viszonylag stabil a munkájuk, én, 30 évesen már nem, sajnos. Már most több munkahelyen volt tapasztalatom, mint nekik kettőjüknek összesen egész életükben. Köszönjük a gazdasági helyzetnek. Tanultam én is, nem voltam lusta elvállalni kulimunkát se, mindig igyekeztem jól dolgozni, mégis dobáltak a cégek. Pár éve találtam a mostani helyemet, és ezt szeretném végre megőrizni, és úgy érzem, sikerülhet. Nem kockáztatnám a bizonytalanra, ennyi idősen főleg nem. A szüleim lassan nyugdíjba mennek, meg kell élni, én meg nem akarok az utcára kerülni.

Egyik nagymamám azért nem kapott nyugdíjat (nyugodjon békében), mert háztartásbeli volt, a másik nagymamám azért nem kap nyugdíjat (túl a 70-en, pedig szinte még gyerek volt, mikor elkezdett dolgozni), mert nem jelentették be normálisan, és mikor rendezni akarta, nem volt, aki mellé álljon.

Na én nem olvastam el a sok kommentet, úgyhogy csak röviden az én véleményem.

Azt matekozzátok ki, hogy hosszútávon melyik melóból jön több pénz. Mindketten kezdhettek és építhettek új karriert máshol. Így csak az a kérdés, melyik meló a biztosabb, és jövedelmezőbb. A másiknak pedig alkalmazkodnia kell(ene).

Én csak azért vetettem fel, mert ez is hozzátartozik a változásokhoz, a régi családmodell nem működik, csak egy szerencsés szűk rétegnél, és egy nő fejében az is megfordul, hogy mi lesz vele szülés után, meg egyébként is, a gyerekek felnőnek, oviba, iskolába mennek, nem lesznek állandóan otthon. Egy darabig az ember elvan a házi teendőkkel, de egy aktív, lendületes ember, nagyon hamar elkezd unatkozni. :-) Apám már majdnem nyugdíjas, és így a végefelé már csak ritkán kell bejárnia, átalakult a munkája, sokat van itthon, eleinte nagyon nem találta a helyét. Anyu szintén aktív, nem az a típus, aki leül és pihen, jön-megy, pattog, ha nincs mit csinálnia, beszabadul a konyhába, és szinte le kell állítani, mert egy hadseregnek képes lenne főzni. Ők olyan emberek, akik unatkoznak itthon, unatkoznak, ha nem csinálhatnak valami mást is. Lehet, hogy a párod is ilyen, ne zárd aranykalitkába, nem szabad.

Én egy ilyen helyzetben azt mérlegelném, hogy a kettő között van-e megoldás. Egy vállalkozó rugalmasabban mozog, mint akinek fix helye van és alkalmazott. Esetleg egy köztes település is szóba jöhet, talán a vállalkozás bővítése, piacbővítés, mire van lehetőség, új térség meghódítása. Érdemes a mobilizálhatóbbat mozdítani, mert ami fix, az nagyobb kockázattal jár, ha kimozdítják. Neked kellene egy kicsit rugalmasabbnak lenni.

Rengeteg olyan esetet lehet hallani, hogy kisgyerekkel nehéz munkát találni, vagy hogy nem vesznek fel egy nőt, mert már benne van a korban, és bármikor elmehet szülni. Nem mondják ki feltétlenül, hogy ezért nem kellesz, de akkor is számtalan példa van erre. Viszont egy biztos helyre, ahol már bizonyítottál, visszavárnak, nem kell a bizonytalantól félni. Ez nagyon fontos, egy férfi ritkán kerül ilyen helyzetbe. Én nő vagyok, és tudom, hogy volt, ahol ezért nem kellettem, és tojtak minden más szempontra.

De ismétlem, beszéljétek meg, mik a terveitek, hogyan képzelitek el a jövőt, anélkül nem fog jól működni. Hagyd őt is beszélni, és mondd el te is a te szempontodat. Aztán majd eldől, hogy össze tudjátok-e hangolni az életeteket egy magasabb szinten is, vagy rosszul ismertétek egymást, és jobb most különválni.

Szóval, a barátnődnek van egy jó állása, és vett egy lakást is, és te azt várod, hogy mindezt feladja a te "férfi családfenntartó" ötleted miatt? nekem inkább úgy tűnik, hogy ő is ugyanolyan családfenntartó lehetne (sőt), mint te.

Ami a te szempontodból jó élehetőség, neki a teljes kiszolgáltatottság. Nincs munka, nincs karrier, nincs biztos lakhatás (mi lenne az általa vett lakás sorsa?). Egy nőnek marha nehéz ám munkát találni, főleg kisgyerekkel (ha egyáltalán akar).

Ne haragudj, de nekem ez így nagyon ellenszenves.

Szerintem azt, hogy nektek hogy lenne a legjobb élnetek, csak ti ketten tudjátok eldönteni, minden lehetséges szempontot figyelembe véve és mérlegelve.

Lehet, hogy ez a kapcsolatotok eddigi legnagyob problémája és konfliktusa, de szerintem nem az a gond, ha nagyon nem értetek egyet, hanem az lenne a gond, ha nem lennétek képesek nyugodt körülmények között, nem vádaskodva és a másikat kritizálva meghallgatni és megpróbálni megérteni) egymást, azt, hogy ki mit szeretne és miért, és véggigondolni az összes lehetséges alternatívát.

Szerintem sem azt a másik fejéhez vágni, hogy "le se szarod a karrieremet" - ha ezt tényleg így, ebben a formában hangzott el -, sem pedig úgy felfogni, hogy a barátnőd jelenlegi álláspontja egyenértékű azzal, hogy inkább a karrierjét választaná helyetted, nem éppen a legjobb ötlet.

Nyilván nem napok alatt kell döntenetek ebben a kérdésben, és nem reális azt várnod neked sem, hogy 1-2 beszélgetés elég legyen ahhoz, hogy valami mindkettőtök számára elfogadható megoldást találjatok.

Lehet, hogy te megszoktad és megszeretted Pestet, a barátnőd meg egy zsúfolt, benzingőzben fuldokló, zöldterületben finoman szólva nem bővelkedő nagyvárosnak látja, ahol közel annyira jó helye nem lenne a leendő gyerekeiteknek, mint egy vidéki kisvárosban. Lehet, hogy te főleg a lehetőségeket látod benne, ő pedig csak a hátrányokat és a korlátokat.

Én is vidéken nőttem fel, kertes házban. Koleszos egyetemistaként szerettem Budapestet, minden szépségével és nem annyira pozitív oldalaival együtt, de nagyon nem szívesen élnék ott hosszabb távon.

Huszonévesen, az akkori párom kedvéért még elköltöztem otthonról 90 km-re albérletbe, feladva a munkahelyemet, mert még mindig könnyebb volt nekem alkalmazkodnom, mint neki lett volna. De nem biztos, hogy 30 felett is vállalnám, hogy költözöm, feladom a biztos, jól fizetett állásomat és a berendezett lakásomat egy számomra kizárólag hátrányokkal járó alternatíváért, ha van arra esély, hogy találunk egy másik olyan megoldást, ami párom számára is megfelelő és elfogadható, ha nem is tökéletes.

(És a napi 360 km ingázást a pár egyik tagjának én sem tekinteném elfogadható megoldásnak.)

Még egy dolog női szemmel: nagyon felelősségteljes és becsülendő gondolkodásmód, hogy te szeretnéd megteremteni a családalapítás anyagi hátterét, ami meg a párodat illeti, "otthon lehetne a gyerekekkel nyugodtan több évig".

Ha ő is erre vágyik, az szép és jó, de - és ezzel nem szeretnék illúzióromboló lenni, csak realista - 30 felett már neki is van annyi élettapasztalata, és látott annyit mások életéből, párkapcsolataiból, házasságából, hogy pontosan tudja, hogy az a "holtomiglan-holtodiglan", kitartok melletted "jóban-rosszban" nem mindenkinek úgy sikerül, ahogy szerette volna.

Akárhogy szeret téged, akárhogy bízik benned és akármennyire komolyan tervezi veled a jövőjét és viszont, neki tisztában kell lennie azzal, hogy adódhat olyan helyzet előbb vagy utóbb, amikor neki új életet kell kezdenie nélküled, esetleg akár egyedül felnevelnie a gyerekét vagy gyerekeit.

Ez befolyásolja abban is, hogy mikor és milyen saját anyagi háttérrel mer gyereket vállalni, mennyi időre eshet ki a munkából, stb.

A helyedben próbálnék megnyugodni, oldani a köztetek kialakult feszültséget, és időt adni magatoknak a megoldásra, az összes szóbajöhető alternatívát számbavenni (hátha találtok mást is ezen a kettőn kívül), tisztázni, hogy melyikőtök számára mi az a szempont a lakóhely választásnál, amihez feltétlenül ragaszkodik, és miért, és mi az, amiben tud több-kevesebb rugalmasságot tanúsítani.

Teljesen megértem a barátnődet. Gyakorlatilag azt kéred tőle, hogy építse le az eddig megszerzett teljes egzisztenciáját, hogy te felépíthesd a tiédet.

Az egy dolog, hogy meg sem kérdezted a véleményét. De ha úgy élnétek, ahogy azt te elképzelted, akkor teljesen ki lenne neked szolgáltatva. Mi van, ha szakítotok, ha meghalsz, ha tartósan beteg leszel? Éhen hal az esetleges gyerekekkel együtt? Gondolkozz már, ember!