Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Meggondoltam magam a tanút...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meggondoltam magam a tanút illetően, de nincs már C tervem. Mi legyen?

Figyelt kérdés

Nincsenek közeli barátaim, a páromékat ismerem, de ők is csak ismerősök számomra, nem vagyunk kifejezetten jóban.

Eredetileg a testvéremet szerettem volna, de ő a saját esküvőjén a vőlegénye tiltására mást választott helyettem tanúnak. Pedig kicsi korunk óta ez így volt megbeszélve, nem is voltunk összeveszve, csak a párja engem elkezdett utálni és kijelentette, hogy nem lehetek én, habár én hoztam össze őket.

A B tervem az egyik unokatesóm lett volna, vele egész jó barátnők vagyunk, de épp most sikerült házas pasikkal kavarnia, majd teherbe esni az egyiktől.

Nem bántom emiatt, de nekem furcsa érzés lenne így, ha ő lenne a tanúm, mert a viselkedésével gyakorlatilag bizonyította, hogy számára ez a dolog semmit sem jelent.

Szüleimet nem szeretném felkérni, hiszen ők nem ezért lesznek ott. És így kb. nem maradt senkim.

Párom barátai közül kérjek meg valakit? Annyira nincs semmi ötletem már.

Volt itt olyan, akinek nem közeli barát vagy rokon volt a tanúja?



2017. jan. 18. 17:14
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

Úgy néz ki csak én nem vagyok ilyen keresztényi, hogy megbocsátok mindent könnyen.

Azért nem szeretném felkérni őt, mert eltávolodtunk és ha fel is kérném akkor sem tűnne el a tüske. De igazatok van, ennyi erővel fel is kérhetem úgyse változik semmi.

2017. jan. 23. 13:35
 12/13 anonim ***** válasza:
27%

Nézd, nem állítom, hogy én mindig mindenben tökéletes, megbocsátó, megértő stb. vagyok.


De már bocs, mit vársz tőlünk? Szüljünk neked egy új tesót, aki hirtelen beugrik tanúnak és amúgy tökéletes?


Az unokatesódat is idióta okokból ejtetted ki, mi a fenét számít, amikor aláírja a nyomorult anyakönyvi kivonatot, hogy kitől terhes?


Ajánlok egy egyszerű megoldást. Nettó 150 ezerért odamegyek az esküvődre, leteszem neked a nagyesküt, hogy házas pasival soha nem csináltam és a párommal is csak sötétben misszionáriusban, és soha nem kérnék fel mást az esküvőmön tanúnak, mint a testvéremet, még akkor se, ha a pasim kést tart a torkomhoz, és így, hogy feddhetetlennek bizonyultam minden szempontból, beállok neked tanúnak. :D

2017. jan. 23. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:
Hát téged se bérelnélek fel, kissé rosszindulatúnak tűnsz...
2017. márc. 3. 17:08
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!