Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek megcsalás ez?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek megcsalás ez?

Figyelt kérdés

Barátnőmmel együtt voltunk május óta.

Nem feküdtünk le, de volt rá lehetőség, de nem tettük meg, mert a lelkemre beszélt, hogy még várjunk. Nem akarta tisztán. Fura volt neki. Több érzelmet akart részemről. stb. Vártam. Beleszerettem még jobban. Megbíztam benne egyre jobban és jobban.

Szeptemberben azt mondta szakítsunk, de még bármi lehet.

Úgy gondoltam várok, hogy mi lesz az eljövendő hónapokban.

Októberben megtudtam, hogy lefeküdt egy férfival, akivel semmi érzelem nem köti össze, nem szereti stb.

Ilyen árulást még sosem éreztem. Már nem voltunk együtt és mégis ő is sírt, amikor elmondta nekem.

Én egy az egyben megcsalásnak veszem. Pedig tudom, hogy elvileg már nem voltunk együtt. Pedig érzelmileg kötődöm hozzá és ő is hozzám.

Talán csak le akartam írni a bánatomat... már ez is jól esik, de azért írjatok. Mit gondoltok.



2016. nov. 30. 12:54
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 A kérdező kommentje:
#19 Ha Te lennél az én helyzetemben, és ezt megtennéd, akkor én vernélek meg Téged. Nagyon különböző emberek vagyunk úgy tűnik. Nem teszek ilyet. Vagy én vagyok ennyire szélsőséges, hogy nem állok bosszút az exemen, mert ennyire szánalmasnak tartom és értelmetlennek? Ha nem kezeltem volna a haragomat/gyűlöletemet, akkor már felrobbantam volna, de sikerült kezelni bosszú nélkül és nem vágyom most semmi ilyesmire.
2016. dec. 4. 12:15
 22/64 A kérdező kommentje:

20-as

Szerintem nem járt senkivel. Pedig nyárra direkt szabadon engedtük egymást két hónapra. Nem beszélünk egymással és mindent szabad. Mivel, hogy nem tudtunk találkozni semmit. Én nem voltam senkivel, mert vártam rá, és amikor nyárvégén találkoztunk, akkor kérdeztem, hogy neki mi volt. Azt mondta, hogy sok pasi lett volna, de egyikkel sem volt. Minek hazudott volna? Nem látom értelmét. Nem hiszek abban, hogy akkor hazudott volna. Ekkora hülyeség, hogy még most is bízom benne?

Hogy elhiszem, hogy nem hazudott a szemembe, amikor beszéltünk? Ostoba vagyok, hogy megbízom egy emberbe, akivel megfogadtuk egymásnak, hogy őszinték leszünk egymáshoz?

2016. dec. 4. 12:18
 23/64 anonim ***** válasza:
13%

Ostoba vagy ember ,mint a $eggemlyuka. Oké ,hogy nem akarod megbosszulni ,de még be is véded... Hülye vagy.


De ,ha neked jó ,hogy ribik szórakoznak veled ,csak hajrá. Én nem hagynám. De a te dolgod.

2016. dec. 4. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/64 A kérdező kommentje:
Ki tudja... talán elgondolkodom az életemen, és a hozzáállásomon. Még bármi is lehet.
2016. dec. 4. 15:21
 25/64 anonim ***** válasza:
100%

Persze bármi meglehet.


De mielőtt azt hinnéd ,hogy köcsögségből írtam azt amit írtam ,tisztáznám mindenekelőtt ,hogy építő jellegű kritika (egybe akár "tanács") volt. Legalábbis annak szántam.


Persze félre ne érts. Nem buzdítalak semmire (a verésre pláne nem!) én csak az írtam le kritikaként tulajdonképen ,hogy én mit tennék.


De a te dolgod ,a te dolgod.

2016. dec. 4. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/64 anonim ***** válasza:
64%
Nézd meg az 500 nap nyár című filmet. Szinte ugyanerről szól, ami veled történt.
2016. dec. 11. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/64 A kérdező kommentje:

:'D Már megnéztem! és TÉÉÉNYLEG!

Tisztára röhögtem, hogy ez full ugyanaz a sztori :D

És még én is ilyen vagyok mint a csávó... Nagyon röhögtem, hogy ez mi már?


És tényleg... amikor a végén az egyik lány, akivel vakrandizik összegzi neki a dolgot. Hogy a Summer még a legelején megmondta, hogy nem akar semmi komolyat...

És a srác rájön, hogy mégis mire veri magát, hiszen megmondta még az elején! Miért nem vette észre. Pont mint én. Kiakasztó :D


Kösz a film tippet, mert amúgy eléggé beletrafáltál. :)

2016. dec. 11. 19:10
 28/64 anonim ***** válasza:
100%
En sokkal idosebb vagyok nalad, de te a korodhoz kepest (meg amugy is) nagyon ertelmesnek tunsz, erzelmileg is erettnek. Udito volt olvasni a sok uresfeju egoista utan. Tetszik a gondolkodasmodod is, manapsag nagy ertek ez is. Hat igen. Ez a tortenet ravilagit arra, hogy ami hivatalosan nem szamit szemetsegnek, az erkolcsileg meg siman lehet az. Persze, nem voltatok egyutt, nem megcsalas, de mekkora szemetseg mar :( Huha, a bosszuallos hozzaszoloval nagyon nem ertek egyet, az semmilyen szituacioban nem jarhato ut szerintem. Amugy meg meg egy ellenvelemeny: szemetseg volt, amit a lany csinalt, de mindannyian csinalunk szemet dolgokat. Ennyibol, amit leirtal, nem tudnam megmomdani, hogy erdemel-e meg egy eselyt, vagy nem. De persze nem vagyunk egy generacio, lehet, ezert gondolkodom maskepp. Mindenesetre maradj ilyen :)
2016. dec. 21. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 anonim ***** válasza:
100%
Nem tunám megmondani ,megcsalás e az viszont biztos hogy neked nagyon rossz most. Soha ne arra gondolj,hogy milyen jó lenne bosszút állni,ahogy azt neked tanácsolják sokan, hanem gondolj arra hogy miért lehetett. Lehet veled volt hónapokig,de nem tudta pontosan mit érez és azért volt bizonytalan veled kapcsolatban. Miután szétmentetek lehet neki sem volt könnyű és akkor jött az a pasi aki pont nagyon bejött neki és még szépeket is mondott ,és persze sokkal tapasztaltabb volt nálad a téren,hogyan vegye el az eszét és megtörtént. Lehet őszintén megbánta és tényleg szeret téged. Tőle kellene megkérdezni miért tette. Viszont az is lehet hogy érzéketlen,csak akkor nem értem miért mondta volna el. Engedd el a dolgot bocsáss meg neki és lépj tovább. Ha nem bocsájtod meg nem tudsz túllépni rajta és felemészt. Szórakozz ismerkedj elötted az élet.
2016. dec. 21. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/64 anonim ***** válasza:
95%

Szimpatikus a gondolkodásod. Maradj mindig ilyen tiszta.

Nem csalt meg, de sajnos eljátszotta amit nem kellett volna, a bizalmadat. Amit nem osztogatnak ingyen.

2017. jan. 11. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!